INQ-szerelem

2013.10.16., 13:13

Nehéz elhinni, hogy létezik szerelem első látásra. Pedig de. Új szerelmünk tárgya pedig nem más, mint az INQ névre hallgató friss és fress márka első kollekciója, amely az idei Mercedes Benz Prague Fashion Weekenden került először bemutatásra.


Az INQ-t azaz magyar tervezői inkubátort a wonderLAB hozta létre saját márkájaként. Célja, hogy fiatal és tehetséges hazai tervezőkkel kooperálva, közösen alkothassanak. A vendégtervezők kapszulakollekciókat készítenek a márka számára, melyeket aztán az INQ neve alatt mutatnak be. Az első közös projektet a Gombold újra kortárs divattervezői pályázat “Newcomer öltözék” kategóriájának győztesével, Csík Orsolyával együtt készítették, aki a versenyen a Bedchlothes 2014 kollekciójával győzte meg a zsűrit. Csík Orsi 2010-ben végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ruhatervező szakán.

Az INQ for Csík Orsolya kollekció a minimalizmusra és a viselhetőségre épül. Hétköznapi darabokat láthatunk, amelyekben mégsem marad senki észrevétlen. Tiszta, világos pasztellszínek, kontrasztot adó sötét darabok, letisztult szabás, ugyanakkor figyelemfelkeltő részletek és légies anyaghasználat jellemzi. A rétegek harmóniája, a bájosan ívelt gallérok, fehér és natúr blúzok, fa kiegészítők mind szofisztikált megjelenést biztosítanak, de mégsem viszik túlzásba az eleganciát és nem válnak unalmassá. Inkább a lágyságra, lazaságra, könnyedségre törekszenek. Beilleszthetők bármely nő gardróbjába, a hasonló tónusoknak köszönhetően pedig remekül kombinálhatóak. Stílustól függetlenül magáénak érezheti mindenki.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A kampányfotókat Viszlay Márk készítette, aki már több neves hazai magazinnal és márkával dolgozott együtt, és számtalanszor bizonyította tehetségét, és aki 2010-ben az év divatfotósa címet is elnyerte. A képek hideg fényei eleganciát sugallnak, a felhők puhaságot, mindez tökéletes harmóniában van a ruhák tónusaival. Viszlay Márk fotói ugyanazt a hangulatot ébresztik bennünk, amit maga a kollekció. A végeredmény pedig vitathatatlanul remek lett.

Érdemes tehát ellátogatni WonderLab Concept Store-ba, ahol kollekció összes darabja elérhető lesz az V. kerület Veres Pálné utca 3. szám alatt.

Model: Christy – ICON
Photo: Mark Viszlay Photography
Assistant: Pityke Várfi
Styling: Bak Kyra
Hair: Körösi Krisztián
Makeup: Kunkuma Makeup

Szöveg: Nagy Zita

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás