Indigó utca – „Magyarország egyetlen négytagú triója”

Avatar photo
2011.05.17., 14:13
Az Indigó utca Székesfehérváron alakult, nevének ötletét a méltán híres Eleven Hold zenekar egyik számának köszönheti. Kezdetben egyetlen tagból állt az „együttes”, Kovács Pista személyében. Később csatlakozott Roza Tamás és Kungl Mátyás, utolsóként (bár nem utolsósorban) a tagcsere után és annak következtében Szeifert Bálint.
Ismertté válásukban nagy szerep jutott az Mr2-Petőfi Rádiónak, ahol gyakorta játszott dallá avanzsált a Pontpontpont és mostanság a Varázsló is, továbbá meghívott vendégei voltak az Akusztik című műsornak. Koncertjeiken Flour Tomi közreműködik vendégfellépőként. Zenéjük ritmikus, szórakoztató, szövegcentrikus, dalaik fülbemászóak és könnyen megjegyezhetőek.

A srácokkal készült mini-interjút itt olvashatjátok:

Kik azok a zenekarok, akik mindenképpen hatottak rátok?

(A teljesség igénye nélkül): Korn, Quimby, Eleven Hold, Meshuggah, Dr. Dre, John Mayer Trio, Jojo Mayer, Kispál és a Borz, Hiperkarma, Ramones, Mr Bungle, TükeZoo, Peacetones, The Killers, Artic Monkeys, 30y stb.

Saját bevallásotok szerint miért vagytok jók?

Roza Tamás: Attól vagyunk azok, ha mások úgy gondolják, hogy jók vagyunk. Amúgy szerintem a zenekar azért jó, mert mindenki ügyes és a saját feladatában nagyon tehetséges.

Milyen volt az MR2-ben fellépni?

Kovács Pista: Nagyon családias volt a környezet, figyelmesek voltak. Tetszett, meg azért nem minden zenekar mondhatja el magáról, hogy az első koncertje a Magyar Rádióban volt.

Merre láthatunk titeket legközelebb?

Kungl Mátyás: Május 27-én, a Tiszafüredi Kamaszfesztiválon este.

Hogyan definiálnátok három szóban a zenekart?

Szeifer Bálint: Indie Go Utca!

Fotó: Vass Adrienn

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás