Íme öt, magával ragadó videoklip a karantén előttről, amelyek segítenek visszalassulni

Avatar photo
2020.05.22., 12:08

A kijárási korlátozások és a #maradjotthon mozgalom idején számos előadó jött ki karanténvideókkal, ám voltak persze olyanok is, akik még épp nem sokkal a járványhelyzet előtt vagy már az alatt jöttek ki emlékezetes, a tiltások előtt forgatott kisfilmekkel. Cikkünkben ezekből szeretnénk most egy válogatást közölni, méghozzá kizárólag női előadókat felsorakoztatva – ráadásul ezek a melankolikus dalok talán kicsit segítenek felidézni, milyen is volt a karantén idején belassulni.

Vargkvint – Stormen Kommer

Tavaly tavasszal hozta ki debütáló lemezét, az általunk is kedvelt Hav-t Vargkvint (azaz Sofia Nystrand), aki idén a Piano Day Budapest eseményén is fellépett volna. Elmaradó koncertjét nagyon sajnáljuk, de legalább ebben a karanténidőszakban is hallhattunk felőle – bár ezúttal csak vizuálisan. Első albuma megjelenésének évfordulóján hozta ki a Stormen Kommer című dalához készített kisfilmet, amelyet stop-motion technikával keltett életre. Mind a papírból kivágott elemek megalkotása, mind a felvételek rögzítése és animálása az ő munkája, Siri Wallentén pedig többek között a videó színelésében segített be. Vargkvint elmondása szerint a Hav nyitódala a vihar előtti csendet jelképezi, amikor érezzük, hogy valami most meg fog változni. Mindezt pedig az alábbi, több mint három hónapos munka eredményeként megszülető kisfilmmel illusztrálja szemeket képernyőhöz szegező módon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hania Rani – F Major

Új lemez megjelentetésére készül Hania Rani (mi a tavalyi hanganyagát is szerettük már), aki folyamatosan csepegteti szerzeményeit a Home című, május végén érkező második albumáról. Az eddig kiadott kislemezek (Leaving, F Major, Home, Tennen) mindegyike kapott kísérő kisfilmet, melyek közül most az F Major Izlandon forgatott, lenyűgöző tájképeket és táncelőadásokat felsorakoztató videója kap helyet a cikkben. A februárban – egyébként mínusz hét fokban, szeles időben – felvett klipben a zongorista-énekesnőt is láthatjuk, amint gyönyörű hegyekkel szembenézve játssza a kizárólag zongorára írt dalát. Mellette Mellina Boubetra, Janina Sarantšina és Fanny Sage adja elő, hogyan értelmezi tánccal leírva az F Majort.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Agnes Obel – Camera’s Rolling

Februárban jött ki Agnes Obel negyedik albuma, a Myopia, amely egy újabb lenyűgöző zenei alkotás a dán énekesnőtől. A lemezről klipet kapott a Broken Sleep, az Island of Doom és a Camera’s Rolling, ráadásul mindhárom videó hasonló vizuális hatásokból táplálkozik, köszönhetően a rendező (egyben Obel párja), Alex Bruel Flagstad elképzeléseinek. Az imént felsorolt dalok közül a Camera’s Rolling került be a válogatásba, amelyben Obelék kutyáját, Woody-t követhetjük őszi erdei kalandozásain. A kisfilm egyedi hangulatot kap Flagstadnak köszönhetően, ahogy az elhomályosított, torzított vagy épp egymásba áttűnő képkockákat nézzük, amelyek tökéletesen keretezik az énekesnő búgó vokálját.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Lisa Morgenstern – Journey to the End of the Night

Videoklipet kapott Lisa Morgenstern (a vele készült interjúnk itt olvasható) Journey to the End of the Night című dala, amely a Chameleon című tavalyi – igen jól sikerült – albumán található. Sokoldalú hangszínében (néhol a szintén elképesztő vokállal bíró Tom Adams-szel együtt) gyönyörködhetnek hallójárataink ebben a dalban, miközben most már egy elgondolkodtató videó is társult mellé. Az ezzel kapcsolatos sajtóközleményéből kiderül, hogy az énekesnő a karantén idején felfedezte, hogy a Chameleon egyes számainak dalszövegrészletei teljesen más értelmet nyernek az aktuális helyzetben. Így van ez a Journey to the End of the Night kisfilmjével is, amelynek forgatása még bőven az otthonmaradás előtti időszakban történt, mostanra mégis más perspektívából küld üzenetet a videó fő jelenete. Morgenstern gondolatai így szólnak erről: „Ha meg is tartjuk a fizikai távolságot, valószínűleg mentálisan sokkal közelebb állunk egymáshoz, mint mielőtt mindez megtörtént. Talán nehéznek tűnik, de most mindennél fontosabb, hogy megőrizzük az empátiánkat és könyörületünket a kinti világ felé. Szóval igen, az izoláció csendjét néha nem könnyű elviselni. De ez nem csend: csak jobban oda kell figyelnünk.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sophie Hutchings – Surrender To The Deepest Blue

Nemrég a például Ólafur Arnalds-ot is az előadói között tudó Mercury KX-hez szerződött le az ausztrál Sophie Hutchings (akinek egyik korábbi lemezéről, a Yonderről itt írtunk), aki Scattered on the Wind című albumát hozta ki néhány hete. A művésznő számára mindig is meghatározó volt az óceán jelenléte, hiszen gyermekkorának jelentős részét a víz mellett töltötte, de felnőttként is rendszeresen úszik és szörfözik. Zenéjére is bőven hatott a „nagy kékség”, sőt, az új lemezét kísérő videoklipekben (az alábbi mellett a Scattered on the Wind Pt. 2 képsoraiban) is meghatározó szerepet játszik. A Surrender To The Deepest Blue Hutchings táncperformanszának hátteréül használja az óceánt, miközben a zongora és a vonósok dallamaiban merülhetünk el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás