Ilyen, amikor Selena Gomez három, kitoloncolásra váró fiatallal beszélget

Horváth Zsolt
2019.10.7., 16:46

Selena Gomez maga is bevándorló felmenőkkel rendelkezik, és nem is felejtette el gyökereit. A napokban Netflixen megjelent, bevándorlókról szóló, Papírok nélkül című minisorozat egyik producere volt az egykori Disney-sztár, a YouTube-on pedig kijött egy videó, ahol kitoloncolásra váró fiatalokkal beszélget. A videót lent megtaláljátok!

Megjelent a Netflixen a Selena Gomez produceri munkájának segítségével elkészült Papírok nélkül, amely nyolc bevándorló családot mutat be Mexikóból és Közép-Amerikából. A hatrészes minisorozatban a legális státusz eléréséért való küzdelmük tárul elénk, de érinti azokat a fiatalokat is, akik szüleikkel érkeztek gyerekként, és az USA-ban nőttek fel. Gomez a trailer megjelenésekor ezt nyilatkozta közleményében:

Ennek a sorozatnak a produceri munkálatait azért vállaltam, mert az utóbbi néhány évben a bevándorló szó úgy néz ki, negatív szóvá vált. Reményeim szerint ez a sorozat első kézből rávilágít arra, hogy milyen ebben az országban dokumentumokkal nem rendelkező bevándorlóként élni, azoknak a bátor embereknek a segítségével, akik úgy döntöttek, hogy megosztják velünk történeteiket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Netflix által a YouTube-ra feltöltött tízperces videóban ilyen fiatalokkal ült le beszélgetni az énekes-filmsztár. Egyikük a 18 éves Bar, aki családjával együtt még Tel-Avivból menekült el, illetve hallhatunk egy testvérpárost, a 20 éves Pablót és a 18 éves Camilót Kolumbiából, akik 2002 óta az Egyesült Államokban élnek, családjuk pedig droggerillák fenyegetése miatt menekült el.

A beszélgetés során dermesztő élményeiket mesélik el, a rideg valóságot arról, hogy milyen az Egyesült Államokban felnövő, de kitoloncolástól rettegő fiatalként élni a hétköznapokat.

 
 

Pablo és Camilo például elmesélik, hogy apjuktól el sem tudtak búcsúzni normálisan, ugyanis szokás szerint csak dolgozni indult, majd Pablo kapott egy hívást: elkapták. Ezután egy héttel később már deportálták is. Számára ez elképzelhetetlen volt, ugyanis azt gondolta, hogy ilyen csak bűnözőkkel történhet meg.

Többé nem vagyunk biztonságban a saját házunkban. Nem voltam otthon egy hónapja. Nem alszom az ágyamban. Ennek az egésznek nincs értelme.” Miután elmeséli, hogy apját milyen körülmények között tartották fogva, annyival zárja mondandóját, hogy “többé nem élhető számunkra ez az ország.”

Bar erre reflektálva fel is tette azt a költői kérdést, hogy mi értelme van ennyire erősködni a maradásért, ha az ember végül ezt kapja? Hiszen ez megtörténhetett volna vele és családjával is. Gomez a beszélgetés során lényegében teljesen egyszerű kérdéseket tesz fel: mivel foglalkoznának, ha nem kellene emiatt aggódniuk? Mit éreznek, miből maradnak ki? Mi a legnagyobb félelmük? Bar válasza az utóbbira ez volt:

“Az, hogy minden egyes nap ezzel az adrenalinszinttel telik. Az, hogy az életem hátralevő részének minden napját ebben a félelemben kell leélnem. Az, hogy soha nem fog megváltozni semmi.”

A Papírok nélkült Aaron Saidman és Anna Chai rendezte, továbbá Selena Gomez mellett producerként részt vett a sorozatban Mandy Teefey, Eli Holzman és Sean O’Grady is. Ha pedig máris nekikezdenétek a sorozatnak, ide kattintva eléritek!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Köszönjük, Rolling Stone!

Címkék: , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás