Avatar photo
2019.03.4., 17:37

„Igyekszünk mindenkihez szólni, akihez szólhatunk” – twentees-interjú és -lemezpremier

A twentees most debütáló új lemeze, a Balkon egyfajta erkélyen merengésként összegzi a 21. századi hazai fiatalok mindennapi problémáit, legyen szó a folyton változó motivációról, szerelmi drámáról vagy éppen a híradóban fojtogató mindennapokról. Ezekről is mesélt Balázs Konrád, a zenekar frontembere, egyúttal nálunk debütál a Balkon!

A hódmezővásárhelyi twentees 2012-ben alakult, és az MTV előtt felnőtt srácok számára egyértelmű volt, hogy a fülbemászó indie-rock jelenti számukra a közös nevezőt. A zenekar eddig két nagylemezt (Sing, Dance, Cry; Múlandó) és egy EP-t (Y-sztorik, rajta a Jelen, múlt, jövő című számmal, amelynek trash horroros klipjét mi mutattuk be, valamint az Y-nal, amely különleges Instagram Story-s videót kapott) jelentetett meg, most pedig itt a Balkon című harmadik nagylemez is (amelyről nemrég egy KFT-feldolgozás is napvilágot látott).

fotó: Müller András

Mi az, ami leginkább jellemezte a lemez készülésének időszakát? Hogyan születtek a dalok?

Sokáig készült az album, 2016-ban jelent meg az előző ugye. Mindig is tudtuk, hogy akarunk új nagylemezt, de nagyjából 2018 elejére állt össze a fejemben a fonál úgy, hogy prioritásként kezdjünk el dolgozni rajta. Sok szakmai és közönségtől kapott visszajelzést szem előtt tartva és a saját akaratunkat szabadon engedve kezdtem/kezdtük el írni az új dalokat. Kompromisszummentesen, egy céllal készültek: legyen sok jó szám a lemezen. Ehhez sokáig csiszoltuk a dalokat közösen, kipróbálva őket így is, úgy is, én meg közben sokat merengtem az erkélyemen az életemen. Ezeket a merengéseket igyekeztem megírni a legtöbb szövegben.

A tavalyi Y-sztorik című EP-teken a generációtok problémáival foglalkoztok, és az új dalokat hallgatva is kicsit olyan, mintha ezt a vonalat vinnétek tovább.

Kicsit megbántuk, hogy ennyire direktben toltuk az emberek arcába az Y-generációs tematikát, ez kicsit olyan, mint egy vonatkozó tévéműsor, amely öregeknek trendinek tűnő módon igyekszik bemutatni valami fiatalokra jellemzőt. Nem akartunk ilyen lecsupaszított üzenetek körül meghatározni magunkat, ilyen téren nekem kábé annyi volt a célom, hogy sikerüljön írni szöveget mindenről, ami az elmúlt években fontos volt számomra, vagy sokat gondolkodtam rajta.

Közben megijedtem a felnőtté válástól is. Nagyon jó érzés végre magamat eltartani, de fogy az időm, belustulok, elvesztem a fókuszom, és még sokáig sírhatnék, hogy mik az egyéni szoc problémáim, de mindenkinek sok ilyenje van. Y-generáción belül és kívül is, és persze változatlanul tizen-huszonévesek a célcsoportunk, igyekszünk mindenkihez szólni, akihez szólhatunk.

fotó: Müller András

Mostanában elég sok zenekar készít feldolgozásokat a 90-es évekből, de ti a táncdalok helyett egy KFT-számmal „ültetek fel a retróvonatra”. Miért pont ezt a dalt választottátok?

Régi agyalás már a zenekarban a feldolgozás. Akartuk, de nem nagyon tettünk érte – túl sok minden kellett volna a legkisebb közös többszörös megtalálásához. Miután tavaly hivatalból elmerültem kicsit a KFT munkásságában, az Édes Élet lemez nyitódala, a Fantasztikus lány instant szerelem volt. A legjobban a Nem sikerül kikúrálni magam fogott meg, de mivel azt már a HS7 megcsinálta a Pecsában, inkább a Fantasztikus lányt választottuk. Aztán később Toka (Böjti Tamás, a zenekar basszusgitárosa – szerk.) linkelte nekem, hogy a mostanában négy nyelven éneklő Bozo az A38 Hajón már eljátszotta a saját verziójában. Bárhogy is legyen, győzzön a jobbik!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az értelem halott és a Ha című számok is egészen közéleti hangulatúak, ez eddig távol állt a twentees-től. Hogyhogy most erről is beszéltek?

Olyan okokból, amelyekre fentebb is utaltam: őszintén akartam énekelni az engem foglalkoztató ügyekről, és sok polgártársamhoz hasonlóan nem vagyok túl boldog, ha az ország jövőjére gondolok.

És van az is, hogy a mai magyar popzene iszonyatúan mézes-mázos: csak egyszerű érzelmek, egyszerű történetek szólnak a tévében és a rádióban – ennél azért legyünk már többek.

Nem akarok megmondóember lenni, inkább csak ki akarok állni amellett, hogy szabadon kifejezhesse mindenki a véleményét.

A Balkon lemezbemutatója után milyen terveitek vannak az év többi részére?

Minden bokorban játszani akarunk, lesz is sok koncertünk szerencsére. Tavasszal a Fák Alatt, a Magidom és a Magashegyi Underground társaságában turnézunk sokfelé, megyünk előre, tényleg minden eddiginél nagyobb lelkesedéssel. Már megvan az is, melyik dal kap majd klipet, annyi tervünket valósítunk majd meg, amennyit a pénzünk enged. Ehhez majd kuncsorgunk is, úgyhogy köszi mindenkinek, aki hallgat minket: hamarosan egy bővített kiadásos, plusz egy dalt tartalmazó verziót is megjelentetünk a Bandcampen, úgyhogy érdemes lesz figyelni! De mindenekelőtt gyertek el a lemezbemutatónkra március 8-án az A38-ra, ahol a Konyha előtt játszunk.

És akkor íme a twentees új albuma, a Balkon!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás