Így teszik „ismét naggyá” Amerikát: brutálisan megtámadták az Empire színészét

Avatar photo
2019.02.1., 15:32

„Szépen” alakulgat Donald TrumpMAGA„, azaz „Make America Great Again” állama, most éppen egy fekete és meleg sorozatszínészt, az Empire-ből is ismert Jussie Smollettet ért brutális támadás a szép új világban.

 
 

Amerikában az egyik legnépszerűbb sorozatok közt tartják számon az Empire című szériát, amelynek egyik főszereplője Jussie Smollett. A 36 éves amerikai színész-zenész a minap éppen munkaügyben érkezett Chicagóba, és egy étteremből tartott hazafelé, amikor két fehér férfi megtámadta.

Smollett nem rosszkor tartózkodott rossz helyen, a támadás minden bizonnyal ellene irányult, az elkövetők ugyanis a „Te vagy az a ki**szott nigger az Empire-ből?” felkiáltással rontottak a férfira, akinek a nyakára kötelet hurkoltak, majd egy eddig még nem azonosított savas anyaggal leöntötték. A színész szembeszállt a támadóival, akik elmenekültek, így történhetett meg, hogy Smollett a saját lábán ment be a kórházba, ahonnan a megfelelő ellátás, valamint a rendőrségi kihallgatást és feljelentést követően távozott is.

A tettesek kiléte egyelőre ismeretlen, de az indítékok korántsem: a támadók nemcsak rasszista és homofób szidalmakkal illették a homoszexualitását nyíltan vállaló sztárt, de az „Ez itt a MAGA-állam” mondatot üvöltözve egyértelmű utalást tettek Donald Trump egyik kampányszlogenére, a „Make America Great Again”-re, ami magyarul annyit tesz, hogy „Tegyük Amerikát ismét naggyá”.

Az Empire stábja teljes mértékű támogatásáról biztosította Smollettet, és határozottan kiálltak mindennemű rasszista és homofób kijelentés ellen, valamint a stábtagok és a színészek védelmét is megerősítették. De nemcsak a színész közvetlen kollégái, hanem a teljes művészvilág fellázadt a brutális támadás hírére, és rengeteg sztár emelt szót Smollett mellett és az antiszemitizmus ellen.

„A gyűlölet rengeteg problémát hoz erre a világra, de még soha egyetlen egyet se oldott meg.” – Maya Angelou”

„Felháborított az az undorító előítélet és fanatizmus, amely e támadás mögött áll. Szeretetet küldök Jussie Smollettnek és bárkinek, akit valaha is bántottak azok, akik félnek a tőlük különbözőektől. Mint társadalom, még mindig kudarcot vallunk, ha az LGBTQIA közösségekről és az őket támogató szervezetekről van szó.” (Emma Watson, színésznő)

„A mai napon is melletted állok és szeretetet küldök neked Jussie Smollet… ez egy rasszista gyűlölet-bűncselekmény undorító és szégyenletes a hazánkra nézve.” (Katy Perry, énekesnő)

„Jussiera gondolok. Szomorú vagyok. Összetört. Dühös. Ez mind együtt. Az se számított, hogy ő a legkedvesebb lélek, akit ismerek. De akkor is ő a legkedvesebb lélek. És basszameg. Ide vezet a gyűlölködés. Most büszkék vagytok magatokra?” (Barry Jenkins, rendező és producer)

Sajnos Jussie Smollett esete bár szomorú, korántsem egyedi: Amerikában és Európában is naponta támadnak meg faji, vallási és szexuális kisebbségekhez tartozó embereket, akiknek az az egyetlen bűne, hogy nem illeszkednek olyan szűk látókörű és korlátolt emberek ideáinak világába, amelyeket politikai nézetek formáltak szimpla gyűlöletté.

(Forrás: Dazed)

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás