Igazi nemzetközi dzsesszünnep – A 10. Újbuda Jazz Fesztivál

Avatar photo
2014.08.28., 10:04

Budapest legnagyobb kerülete, Újbuda önmagában az ország hatodik legnépesebb települése lenne. Az idén tizedik alkalommal megrendezett Újbuda Jazz Fesztivál e nagyváros méretű kerület egyik legfontosabb, nagy hagyományú kulturális rendezvénye. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy műfajában – a szabad improvizációs zenében – európai jelentőségű fesztivál, amin az elmúlt évek során a színtér legkomolyabb művészei léptek fel.

Igazi nemzetközi dzsesszünnep minden szeptember elején, ami hol a magyar népzenei hagyományokat a kortárs kísérletekkel ötvöző „bartóki” tradícióra, hol a német dzsessz nagy hatvanas-hetvenes évekbeli korszakára, hol a New York-i avantgárdra, hol a világhírű lengyel szcénára fókuszál.

Ezúttal a program úgy alakult, hogy a női szólisták kerültek a középpontba. A – lássuk be – erősen férfiközpontú dzsesszben a női előadók nagyon sokáig kizárólag énekesként kaptak teret, és elhanyagolható volt a hangszeresek szerepe. Ez szerencsére napjainkra már megváltozott, és sok-sok nagyszerű hangszeres szólistanő szerepel a színpadokon. A 10. Újbuda Jazz Fesztivál programja ezt a térnyerést próbálja bemutatni, és bizonyítani, hogy – az irodalomhoz, filmhez, képzőművészethez hasonlóan – a „kísérleti”, szabad improvizációs zene fejlődéséhez, sokszínűségéhez alapvető módon járul hozzá a jellegzetesen „női” hang.

Programok:

Random Trip
2014. szeptember 2., kedd 20:00
A38 Tetőterasz
Belépő: 800 Ft.


Soyut Boyut (TR)
Mats Gustafsson & Didi Kern duó (S/A)
Susana Santos Silva & Torbjörn Zetterberg duó (P/S)
2014. szeptember 3., szerda 19:30
A38 Koncertterem
Belépő: 2200 Ft, elővételben: 1700 Ft.


Grencsó Kollektíva feat. Lewis Jordan & Barabás Lőrinc (H/USA)
Reut Regev’s R*time (IL)
Modal Jazz 5
2014. szeptember 4., csütörtök 19:30
A38 Koncertterem
Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.


Sophie Agnel & John Butcher & Márkos Albert Trió (F/UK/H)
Joëlle Léandre Solo (F)
Franz Hautzinger – Julo Fujak – Sőrés Zsolt Trió (A/SK/H)
2014. szeptember 5., péntek 20:00
MU Színház
Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.


Orange The Juice (PL)
1/2 Orchestra (RU)
2014. szeptember 6., szombat 19:00
A38 Koncertterem
Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.


Ajtai Péter & Miklós Szilveszter & Pozsár Máté Trió
Benkő Róbert & Geröly Tamás & Grencsó István Trió feat. Johannes Bauer (H/D)
2014. szeptember 7., vasárnap 20:00 | September 7, 2014, Sunday, 8:00 pm
MU Színház
Belépő: 1500 Ft, elővételben: 1000 Ft.


Szabad egyensúlyok – Szabados György 75.
2014. szeptember 7., vasárnap 18:00
MU Színház
A belépés díjtalan.

10. Újbuda Jazz Fesztivál
2014. szeptember 2-7.
MU Színház, A38 Hajó

MU Színház
1117 Budapest, Kőrösy József utca 6.
(+36 1) 209 4014
szinhaz@mu.hu

Online jegyásárlás
www.mu.hu

A38 Hajó
1117 Budapest, Petőfi híd budai hídfő
(+36 1) 464 3940
info@a38.hu

Online jegyásárlás
www.a38.hu

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás