Idősíkokban kevereg és erőszakban tobzódik a mïus új klipje

Avatar photo
2016.08.5., 8:59

2016 áprilisában a berlini Sonar Kollektiv gondozásában jelent meg az Álmos Gergely vezette mïus harmadik nagylemeze, az Eigengrau. A lemezen az instrumentális számok mellett Jónás Vera, Hegyi Dóri és Laura Hahn közreműködésével is készültek dalok, a most megjelenő kislemezen, a Strobe & Noise-on pedig a lengyel Kasia Kowalczyk énekel.

A katowice-i Kasia Kowalczyk a fiatal lengyel zenészgeneráció egyik legtehetségesebb és legsikeresebb zenekarának, a Coalsnak a tagja, aki télen néhány napot a budapesti Metropol stúdióban töltött, hogy Gergővel együtt tökéletesítsék a Strobe & Noise-t.

DPH_1233-1

A dal alapja egy álmatlan, nyomott, téli éjszakán született:

„…Azért is van benne a bálnahang. Olyan volt az állapotom, mintha valami sötét, hideg, nagy tenger mélyére nyomtak volna, ahol körülötted lebeg a valami nagy erő, amit nem látsz, csak érzel magad körül. Mint egy bálna… Egyfelől szorongás, de valahol megnyugtatás is.”

Kasia dalszövegével és énekével pedig az elszigetelődés és az elmagányosodás még hangsúlyosabb szerepet kapott. Érdekesség, hogy a stúdióban Kasia alig egy óra alatt felénekelte a dalt, így kihasználva a fennmaradó stúdióidőt, az eredetileg instrumentálisnak szánt Seven o Eighten is énekelt kicsit.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A dalhoz tartozó videó (mint az összes utóbbi mïus-klip) Varsics Péter és Szőke Dániel közös munkája, akik a szövegből és Gergő egyik kedvenc filmjéből (Eső előtt) kiindulva egy teljesen új világot hoztak létre. Ez a világ sötét, arctalan, magányos és erőszakos. Olyan világ ez, ahol sosem tudhatjuk, hogy a gonosz mikor és miért jut el épp hozzánk, ahol csak abban az egy dologban lehetünk biztosak, hogy az erőszak erőszakot szül. A Moviebar által gyártott videót a budapesti Aetherben forgatták, az utómunkában pedig Hadházi Miklós és Tőtszegi Szilárd is segédkezett. A videóban Klem Viktort, Kovács Ádámot és a Közép-Európa Táncszínház tagját, Hargitai Mariannt láthatjuk. A dalhoz a kanadai The Black 80’s és a magyar Yvein Monq készített remixeket. 

mïus a Facebookon 

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás