„Időbe telik, mire megtalálod önmagadat” – Birdy-interjú
A csodálatos, hihetetlenül fiatalon sikert sikerre halmozó énekesnőt, Jasmine van den Bogaerdét, azaz Birdyt a VOLT fesztivál backstage-ében kerestük fel egy rövid beszélgetés erejéig a nagyszínpados koncertje előtt. Jasmine feszült hangulatát próbáltuk oldani egy kicsit, úgyhogy nyugodtan beszélgettünk vele többek közt arról, hogy milyen sokévnyi fesztiválozás után a nézőtér helyett a színpadon állni és tizenkét évesen saját dalokat előadni.
Ez az első alkalom, hogy Magyarországon jársz, és ez az első magyar fesztiválkoncerted is egyben. Mi volt az első benyomásod, miután ideértél? Meséltek valamit az országról az utazás előtt?
Egyáltalán nem számítottam arra, hogy ennyire meleg lesz! Azt hittem, hogy minden sivár, szomorkás és esős lesz, nem tudom megmagyarázni, miért. (nevet) Igazából abszolút vakon érkeztem ide, úgyhogy ez egy teljesen új kaland. Sajnos a fesztiválból még nem láttam sokat, de gyönyörű napunk van, úgyhogy lehet, hogy körül fogok nézni koncert után.
A beceneved onnan ered, hogy csecsemőkorodban úgy nyitogattad a szádat etetés közben, mint a madárfiókák. Ha választanod kéne egy madarat, pontosan milyen fajta lennél?
(Újabb rövid gondolkodás) A testvérem Buzzardnak (ölyv) hív, de sosem kérdeztem meg, hogy miért. De nem igazán szeretnék ölyv lenni… Talán inkább egy vörösbegy vagy egy veréb. Szerintem ezek a kismadarak illenének hozzám a legjobban.
A Wings című dalod az első fesztiválélményedet örökítette meg, ahova a barátaiddal mentetek. Mennyiben változott a világ azóta, hogy a kordon másik oldalára álltál?
Csak most kezdtem el fesztiválokon koncertezni, úgyhogy ez már a turnézáson belül is új élmény, de igazából csak annyiban változott az egész, hogy tényleg a másik oldalon állok. A közönség mindig olyan felszabadult, és ezt imádom. Izgalmas érzés ott állni a színpadon és zenélni, főleg boldog embereknek.
Sok tévéshow-ban adtad már elő a dalaidat, de még sosem turnéztál egyedül, csak miután Christina Perri előzenekara voltál. Szóval hogy mennek a koncertek?
Eddig remekül! Mindig kifogom a legcsodálatosabb közönségeket, úgyhogy igazán senkinek sem kívánhatnék jobb kezdést.
Mostanában egy csomó olyan, lányokból álló zenekar vagy női előadó bukkan fel a színen, akik próbálják azt sulykolni, hogy erősnek és hangosnak kell lenned ahhoz, hogy érvényesítsd az akaratodat, és életben tudj maradni a zeneiparban. Ezt te is csinálod, de egy kicsit gyengédebb és líraibb módon. Nehezebb vagy könnyebb ezzel az attitűddel boldogulni?
Szerintem ez valamennyire nemtől független, mindenki máshogy érvényesül. Az összes embernek – előadó vagy sem – meg kell tanulnia, hogyan legyen erős és magabiztos, csak időbe telik, mire megtalálod önmagadat. Ez nálam főleg igaz, mivel nemrég még én is növésben voltam, úgyhogy még én sem tudom teljesen, ki vagyok igazán. (nevet)
Az első dalaidat nyolcévesen vetetted papírra. Megvannak még ezek a korai kompozíciók? Talán egyszer hallhatunk is egyet?
Igen, megvan az összes, mert apukám folyamatosan felvett mindent, amit énekeltem, szóval megőriztem őket. Egy egész albumnyi anyag, egy szép napon talán ki is adhatnám. Bár egy kicsit kínos lenne.
Még az is lehet, hogy egy jó gyerekalbumot állítanál össze belőlük.
Ki tudja, talán igazad van! (nevet)
Még nagyon rég, 2008-ban mi vett rá arra, hogy jelentkezz arra a bizonyos Open Mic vetélkedőre, ami végül az első sikered volt?
Valószínűleg az, hogy még sosem mutattam meg másnak a zenéimet, számaimat. Mindig is titkoltam a barátaim előtt, tehát igazából csak a családom tudta, hogy írok, úgyhogy a legnagyobb löketet szerintem az édesanyám adta. Azt mondta, hogy nincs vesztenivalóm, úgyhogy csináljam csak, és igaza lett. Izgalmas, de ugyanakkor rémisztő tapasztalat volt, mert mindenki idősebb volt nálam, mert ekkor én csak tizenkét évesen álltam ott. De ettől még mindig egy elképesztő este volt.
Sok számot feldolgoztál az új albumod előtt. Nem volt kicsit olyan érzés a saját dalaidat kiadni, hogy most teljesen tiszta lappal indulsz, ez egy új kezdet?
Inkább olyan volt, mintha az első albumot csinálnám újra. Mindig is dalszerző akartam lenni, és most ezt csinálom, de még mindig ugyanolyan izgalmas a saját dalaimat kiadni, mint az első albumnál.
Mi lenne a legmeglepőbb dal, amit most az iPododon találnánk?
(Rövid gondolkodás után, halkan) Szerintem Carly Rae Jepsen Call Me Maybe-je.
Ez még az enyémen is ott van… Azt nem lehet tagadni, hogy egy ügyesen megírt popdal.
(nevet) Igen, szerintem ez is egyike azoknak a tipikus guilty pleasure-számoknak.
Úgy hallottuk, hogy most már gitáron is tanulsz játszani. Hogy megy?
Nem is olyan rég kezdtem, de most már turnéra is hozom a gitáromat, és a bandám tanít fogásokra. Egyszer-egyszer tartanak nekem egy tanóraszerűséget, és akkor átveszünk dolgokat. De van egy rendes gitároktatóm odahaza, szóval ha otthon vagyok, akkor hozzá járok el rendszeresen. Egészen jól megy, este is fogok játszani egy-két számot már magamtól.
Interjú: Morvai Zsolt
Fotók: Petrásovits Dániel
