Idéntől el lehet felejteni a műanyag palackokat a Glastonbury-n

Avatar photo
2019.03.3., 13:35

Közleményben közölték a világgal az egyik leghíresebb zenei fesztivál, a Glastonbury szervezői, hogy hadat üzennek a szemétnek, és az árusítóknak megtiltják a PET-palackos italok eladását, de például a backstage-ben vagy épp a színpadon sem lesznek műanyagban elérhető innivalók. Korábbi „zöld” intézkedései után ezzel is egy újabb, hatalmas lépést tesz a környezetszennyezés csökkentése felé a 2020-ban ötvenedik évfordulóját ünneplő rendezvény.

Az idén június 26-30. között megrendezésre kerülő Glastonbury Festival egyéves kihagyás után tér vissza, és bár a teljes line-up bejelentése még várat magára (ugyanakkor Janelle Monáe, Kylie Minogue és Stormzy fellépése már biztos), az összes jegyet szokás szerint elkapkodták a brit fesztiválra vágyók még tavaly. A 135 000 fő befogadására limitált rendezvény e nagy létszám miatt egyet jelent az óriási szeméttel, amelyet a fesztiválozók maguk után hagynak.

 
 

Ezen próbálnak változtatni a Glastonbury szervezői, akik az esemény hivatalos honlapján jelentették be, hogy idén először szinte teljesen kitiltják a PET-palackokat. Azért csak szinte, mert a fesztiválra látogatóknak nem lesz tilos bevinni azokat, ugyanakkor az árusítóhelyeken, sőt, a Glastonbury teljes helyszínén (beleértve többek között az árusítóhelyeket, a backstage-eket, az öltözőket, a színpadokat, a produkciós és cateringes területeket) el lehet felejteni a műanyag palackokat.

 
 

A Glastonbury partnere, a Greenpeace úgy becsüli, hogy globális szinten nagyjából 12,7 millió tonna műanyag kerül az óceánokba. Véleményük szerint ezt a fajta szennyezést úgy lehet elkerülni, ha csökkentjük a műanyaghasználatot.

Mivel a fesztiválon 2017-ben több mint egymillió műanyag palackos italt árusítottak, a szervezők azt gondolták, hogy ezek értékesítésének véget vetve tudnak előrelépni a környezet védelmének érdekében.

 
 

Akik vízhez szeretnének jutni az eseményen, azoknak azt ajánlják, hogy használjanak újrahasznosítható vagy többször használható palackokat, hiszen a fesztivál helyszínén található több száz vízcsapból ingyen juthatnak vízhez. Emellett számos WaterAid bódéban is újra lehet tölteni az üvegeket, továbbá minden bárban is költség nélkül lehet vízhez jutni.

A PET-palackok helyett dobozos formában lehet például üdítőket és ugyanúgy vizet is kapni, de ezek sem végzik hulladékként: 2017-ben 45 tonna alumínium dobozt dolgoztak fel a helyszínen található újrahasznosító központban.

 
 

A Glastonbury szervezői remélik, hogy ezzel a lépéssel vissza tudják szorítani a műanyag szemetet, és hogy 2019-ben már nem 40 tonnányi PET-palackkal kell megküzdeniük (amely mennyiséget egyébként szintén újrahasznosították).

 
 

Korábban egyébként a műanyag evőeszközöket és tányérokat is kitiltották az ételárusító helyekről, amelyeknek komposztálható változatokkal kellett helyettesíteniük azokat. Emellett már csak papír szívószálak kaphatóak, továbbá műanyag poharak sem használhatóak, valamint a karszalagokat is ruhaanyagból csinálják, olvasható a The Guardian cikkében.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás