Idén Békéscsaba a magyar dal fővárosa

Avatar photo
2013.04.5., 8:00

A magyar dal fővárosa címet minden évben neves zenészekből és szakemberekből álló zsűri ítéli oda a legjobb vidéki műsortervet benyújtó pályázónak. Az idei felhívásra – bár több település jelezte érdeklődését – két hiánytalan pályázat érkezett. Mind Békéscsaba, mind Zalaegerszeg műsorterve izgalmas és sokszínű programot ígért, végül Békés megye székhelyének szavazott bizalmat a zsűri – olvasható az összegzésben

A közlemény szerint a békéscsabai programok összeállításánál a legfontosabb szempont az volt, hogy a rendezvény bemutassa Békés megye zenei kultúráját, törekedve arra, hogy teret kapjanak az amatőr produkciók, de az egykor országos szinten meghatározó zenekarok is színpadra lépjenek. A teljesség igénye nélkül fellép Békéscsabán Hevesi Tamás, a Black Out, a Magna Cum Laude, a Pribojszki Mátyás Band, a Neo, a The Trousers, valamint a Rag Doll. A műsortervben azonban nem csak a könnyűzene kapott helyet: több formáció és vegyeskar előadásában hallgathat a közönség népzenét és komolyzenét is.

A tervek szerint a Békés megyei általános és középiskolások, valamint zeneiskolások közösen éneklik el az LGT Neked írom a dalt című szerzeményét. Várhatóan több mint ezer diák vesz részt az eseményen, amelyet a szervezők a világhálón élőben szeretnének közvetíteni.

A programot a hagyományokhoz híven Presser Gábor, a magyar dal napja alapítója nyitja majd meg Békéscsabán.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás