Avatar photo
2018.01.18., 16:28

Hazai kortárs alkotók munkáival pimpelték fel a budai villamos remíz helyén nyílt designer irodát

Az ACG Reklámügynökség néhány hónapja új irodába költözött, amelyet áthat a kortárs művészet, miközben minden bútort úgy választottak ki, hogy az a kényelmes és hatékony munkavégzését szolgálja. Az ügynökség mindennapi működésének alapja az új, előremutató, értékteremtő folyamatok megalkotása, valamint a fiatal tehetségek és a kortárs alkotók felkarolása.

fotó: Bujnovszky Tamás

Az egyik legnagyobb független hazai kommunikációs ügynökség közel két évig kereste azt az új helyszínt, amely minden szempontból megfelel az immár több mint 100 fős csapatuk működéséhez. Az egykori lóvasúti és villamos kocsiszínként is szolgáló Henger utcai épületet 1869-ben építették, majd 2002-ben a falak részbeni megtartásával iroda-komplexummá alakították. Az irodának ezt követően több gazdája is volt, de az ACG beköltözése – és az enteriőr teljes újragondolása – előtt 5 évig üresen állt.

Az átalakításnál alapkoncepció volt, hogy az új belső tér minden emberi érzékre hatással legyen, ugyanúgy, mint az ügynökség munkája és projektjei is.

Ezért telített és telítetlen színek, tükröződő és matt felületek kombinációját alkalmazták, a hely egyedi akusztikáját puha és kemény felületek váltásával, valamint zártabb és nyitottabb terek kialakításával érték el. A különböző anyagok mint a festett, textillel bevont bútorlapok, a természetes és mesterséges anyagok használata a tapintásra hat, míg a speciális növényfajták, a karakteres bár és kávézóhelyek kialakítása a szaglásra, az ízlelésre van hatással. Az iroda házi kedvencei is külön sarkot kaptak, az ACG 2017-ben el is nyerte az Év Kutyabarát munkahelye címet. Az így kialakuló inspiráló terekben a funkcionalitás a bútorok kiválasztásánál kapott hangsúlyt: egyrészt a csoportos és egyéni munka támogatása, másrészt az egész napos ülő munka kényelmessé tétele volt szempont. A teljes bútorkoncepció kialakításáért a Code Showroom felelt.

fotó: Álovits Bálint

A jelenlegi belső teret és designt megálmodó és megvalósító alkotókat a menedzsment a kreatív csapattal közösen választotta ki, amelynek során fontos szempont volt, hogy fiataloknak adjanak teret szárnyaik bontogatására és tehetségük megmutatására. A belsőépítészeti feladatokat a 2012-es Gombold újra! verseny nyertese, Farkas Anett belsőépítész és Vesztergom Ádám építész, valamint az ARCH-STUDIO csapata végezte. Az átalakításnál a tervezők arra törekedtek, hogy megtartsák az épület alapvető elrendezését, ezzel is tisztelegve a villamos remíz múltja előtt.

A helyiségekben Ungár Fanni fiatal iparművész egyedi lámpái, a kreatív térben Labrosse Dani grafikus illusztrátor két szabad asszociációs alkotása és AR installációja látható, az accountok falát pedig az ügynökségnél dolgozó Mondik Noémi Pixel Paint grafikája díszíti. Ugyancsak bekerültek a házba Szőke Gábor Miklós szobrai, új Dante bútorcsaládja, valamint az ALTAR Furniture nemzetközi design díjas, Droid elnevezésű R2-D2 robot-flipper-bútora, amelynek különlegessége, hogy vizuális tervezője az ACG egyik vezető art directora, Tarján Péter.

Blaskó Nikolett, az ACG vezetője és alapítója személy szerint is elkötelezett a hazai kortárs alkotók jövő generációjának felkarolásában.

„Független, vezető pozícióban lévő magyar ügynökségként felelősségünknek tartjuk minden lehetséges eszközzel felhívni a közvélemény figyelmét a tehetséges, fiatal, kortárs hazai alkotókra, támogatni és folyamatosan helyzetbe hozni őket. Elköteleztettek vagyunk a hazai design ügyének segítésében és a kreatív utánpótlás nevelésében, minden eszközzel azon vagyunk, hogy a fiatalok valódi lehetőséget és érdemi tapasztalatot szerezzenek” – mondta el Blaskó Nikolett, aki Nemes Marával, a KREA igazgatójával együtt jelentette be, hogy átfogó szakmai együttműködést kötnek, amelynek részeként a KREA grafikus- és webdesigner szakának az ACG hivatalos gyakornoki befogadóhelye lesz. A közös mentor- és gyakornoki program mellett az ügynökség szakmai anyagokkal, előadókkal is támogatni fogja a KREA oktatási programját.

fotó: Álovits Bálint

Mondik Noémi: Pixel1 | fotó: Álovits Bálint

Labrosse Dani grafikája | fotó: Bujnovszky Tamás

fotó: Bujnovszky Tamás

Szőke Gábor Miklós szobra a recepción | fotó: Álovits Bálint

Alkotóművészek, kreatívok, művészeti iskolások! Ha szeretnétek online is megmutatni alkotásaitokat, regisztráljatok, és töltsétek fel ti is őket az ArtHungry.com oldalra!

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás