Hartung Attila első filmje a Z generáció szemszögéből mutatja meg a budapesti éjszakai életet

Phenom'enon
2018.06.26., 22:06

Elkezdődött a forgatása Hartung Attila első játékfilmjének. A Senki nem megy sehova munkacímű alkotás felvételei 24 napon keresztül egészen július végéig tartanak a budapesti éjszakai élet kultikus helyszínein, valamint a Szabadság híd tetején. Hartung filmje lesz az első magyar mozifilm, amely kifejezetten a Z generációról szól. A rendező célja kritikus hangvételű közönségfilmet készíteni a fiatalokról és a mai Budapestről.

Hartung Attila a Színház- és Filmművészeti Egyetem Filmrendező művész szakán idén szerzett diplomát. Első játékfilmjének elsődleges célja a mai fiatalokról és a mai Budapestről őszinte és nyers korlenyomatot készíteni. Az autentikusság okán a filmben főszerepet játszik Yorgosz Goletsas amatőr színész, a Deep Glaze zenekar frontembere, valamint Sipőcz András “Csipesz” népszerű vlogger, youtuber. A filmben főszerepet játszik továbbá László Panna, László Zsolt színművész lánya, valamint Stohl András, napjaink egyik legismertebb magyar színművésze és televíziós-rádiós műsorvezetője; cameo szerepekben pedig számos, a 18-30 év közötti korosztály meghatározó alakja feltűnik majd.

A képen szereplők (balról jobbra haladva): Hartung Attila (rendező), Bouquet Gergely, Megyesi Pálma, Pokorni Ábel, Sipőcz András Csipesz, László Panna, Jorgosz Golecász, Songoro Laura, Murányi Panka | Fotó: Sághy Tímea

Az alkotók a film kapcsán együttműködnek vezető magyar alternatív zenekarokkal: a zeneszerzésében részt vesz Henri Gonzalez, az egyik legnépszerűbb underground banda, a Fran Palermo frontembere és Konsiczky Dávid a Csaknekedkislányból.

A film főszereplője, Gergő megnyerő, sportos tinédzser, akinek életét befolyásos, bíró apja egyengeti. A fiú az érettségi után egy amerikai egyetemre megy továbbtanulni, ám előtte még bulizik egy nagyot legjobb barátaival, Ábrissal, Bandival és Patrikkal. A banda provokatív videókat készít a netre, versengésszerű kihívásokkal próbál minél nagyobb nézettséget elérni. A határaikat feszegetik. Hangos, vicces négyesük a lányok körében nagyon népszerű. Egy házibulin azonban hirtelen minden megváltozik, a fiúk túl messzire mennek, Gergő fogadásból lefekszik egy lánnyal, Lillával. A buliról készült felvételek botránnyá fajulnak a közösségi médiában, Lilla eltűnik. A bűntudattól gyötört Gergő beleveti magát a budapesti éjszakába barátaival, hogy megtalálja a lányt, és megpróbálja tisztázni a történeteket.

A képen szereplő színészek (balról jobbra haladva): Songoro Laura, László Panna, Murányi Panka, Megyesi Pálma | Fotó: Sághy Tímea

A Senki nem megy sehova műfaja coming-of-age dráma, és Hartung Attila filmje lesz az első magyar mozifilm, amely kifejezetten a Z generációról szól. A Vertigo Média (koproducer: Kárpáti György) és az Ister Film (koproducer: dr. Korom Norbert) együttműködésével készülő alkotás várhatóan 2019 tavaszán kerül a magyar mozikba, producerei Iványi Petra és Major István. A Senki nem megy sehova a Filmteam gyártásában, a Filmalap Inkubátor Programja keretében annak 62 millió forintos gyártási támogatásával valósul meg, magyar forgalmazója a Vertigo Média.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás