Három magyar formációt is Európa legtehetségesebb előadói közé választottak

Avatar photo
2018.10.7., 21:00

Miután magyarországi tagja is lett az európai zenészeket és zeneipari szereplőket összekötő INES (Innovation Network of European Showcases) nemzetközi hálózatnak, komoly lehetőségek és ezzel együtt a nemzetközi piac felé vezető kapuk nyíltak meg a hazai formációk előtt. A Mörk, a Jónás Vera Experiment és a Platon Karataev már be is került a tehetségeket felkaroló programba.

Még a nyáron a Budapest Showcase Hub is tagja lett annak az INES (Innovation Network of European Showcases) nemzetközi hálózatnak, amely az európai zenészeket és zeneipari szereplőket köti össze. A magyar partner csatlakozásával újabb, korábban elérhetetlen távolságban lévő lehetőségek nyíltak meg a feltörekvő magyar zenekarok és előadók előtt.

 
 

Az INES stábja így ugyanis már honi zenészeknek is lehetőséget teremt a nemzetközi fesztiválokon való bemutatkozásra: július végéig várták a jelentkezőket a tehetségeket felkaroló programjukba, akiknek többek között 12 nemzetközi fellépést biztosítanak.

Az INES nemrég bejelentette, hogy a több ezer jelentkező közül három magyart is kiválasztottak. Ennek értelmében a Mörk, a Jónás Vera Experiment és a Platon Karataev is INES#talent lett, így számos európai showcase-jelentkezésnél előnyt élveznek azáltal, hogy előre sorolják őket, és személyes szakmai továbbképzéseket tartanak nekik.

Az említett három zenekar évek óta folyamatosan azon dolgozik, hogy erősítse és építse a nemzetközi jelenlétét. Az INES tehetségeiként ez vélhetően sokkal könnyebben megy majd az által, hogy akadály nélkül bizonyíthatnak a közép-kelet-európai zenei szcéna előtt.

Magyarországhoz hasonlóan új csatlakozó Csehország és Olaszország is: velük együtt immár 12 tagra bővült a szervezet. A bővülés tovább erősíti az INES céljait: a határokon átívelő szerveződés a zeneipari szereplők nemzetközi képzéséért, fejlődéséért dolgozik: a zeneipari szereplők továbbképzését segítő szakmai programok mellett figyelmet fordítanak arra, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak a feltörekvő produkciók számára a nemzetközi színpadokon. Erre most már a hazai előadók számára is adottak a feltételek.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás