Három koncert erejéig újra összeáll az Amorf Ördögök zenekar

Avatar photo
2015.01.15., 12:14

Három koncert erejéig újra összeáll az Amorf Ördögök. A 2000-es évek első felének népszerű, modern sanzonokat játszó zenekara legutóbb 2007-ben lépett fel. Idén májusban és júniusban láthatja őket újra a közönség.


„A fővárosi A38 hajó felkérésére állunk össze egy olyan koncertre, amelyen elejétől végéig eljátsszuk a Cellux-szimfónia című, tíz évvel ezelőtt megjelent utolsó sorlemezünket. A május 15-i hajós megmozdulás előtt egy héttel a veszprémi Expresszóban lesz egy bemelegítő koncert, júniusban pedig a Fishing on Orfű fesztivál vendégei leszünk” – mondta Tövisházi Ambrus, az Amorf Ördögök alapítója.

Az 1993-ban alakult, 2000 környékén népszerűvé, majd kultzenekarrá vált csapat zenéjében a diszkó, az elektro, a sanzon, a folk és egyéb stílusok keveredtek meghökkentő, ám igényes módon. A budapesti zenekarnak Tövisházi Ambrus mellett Tariska Szabolcs szövegíró-énekes és Péterfy Bori énekes volt meghatározó tagja. Az Amorf Ördögök 2007-ben elbúcsúzott a közönségtől, az akkori zenekari felállás tagjaiból alakult Péterfy Bori szólólemezének kísérőzenekara, az azóta is folyamatosan működő Péterfy Bori & Love Band. (Közben Tövisházi az Erik Sumo Bandet is üzemeltette 2005 és 2013 között.)

Az Amorf Ördögök négy demóanyag után 2000-ben jelentette meg Betyár a Holdon című anyagát, rajta olyan slágerekkel, mint a címadó dal, a Vedd fel a legjobb ruhád, a Megsárgult konfettik a Holdfény bárban, a Parti lány vagy a Virágos kert az élet. A folytatás a kissé downtempósabb Molylepke Minibár volt 2002-ben, 2005-ben következett a Cellux-szimfónia, majd 2006-ban jött ki a búcsúválogatás Pokoldiszkó címmel.

Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs Amorf Lovagok néven 2010-ben gyerekeknek szóló CD-t készített Tócsarobbantó címmel. Idén az Amorf Lovagok is aktivizálódik: Száguldó kabinok címmel a múlt héten új dalt tettek közzé, amelyben ezúttal a sci-fi-rajongó kamaszok és felnőttek felé veszik az irányt. Az űrdiszkó műfajmegjelölésű új Amorf Lovagok-dal különlegessége, hogy Nagy István énekli, aki korábban az Esti Kornél zenekar frontembere volt, néhány hónapja pedig a Péterfy Bori & Love Band gitáros-énekese.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(Phenom’/MTI)

Címkék: , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás