Három év után végre új dalokkal jelentkezik a The xx

Avatar photo
2020.01.5., 19:13

Az utoljára a 2017-es I See You című harmadik albumával tarolt The xx végre ismét friss dalokon dolgozik, amelyeket remélhetőleg hamarosan hallhatunk is. A zenekar egy újévi Instagram-posztban kívánt boldog évkezdést a rajongóknak, majd finoman elhintették, hogy már folynak a munkálatok az új zenei anyagon, amelyet alig várnak, hogy megosszanak a világgal.

 
 

Az annak idején nagy sikereket elért, és még egy, a rajongókról szóló mini-dokumentumfilmmel is kísért I See You, valamint a 2019-ben tízéves jubileumát ünneplő első album folytatásáról egyelőre még semmit se tudni, de az biztos, hogy a zenekar ellát majd minket kellő mennyiségű kontenttel a várakozás idejére.

Ahogy tették ezt eddig is, ugyanis nemrég Raf Simons divattervező segítségével kidobtak egy szabadon kusztomizálható kapszulakollekciót a legendás debütalbum tiszteletére, amelyben pólók, felvarrók, sapkák és kitűzők is helyet kaptak.

Emellett, többek között az IDLES és a The 1975 mellett, csatlakoztak a Music Declares Emergency kollektívához, amelynek keretein belül a zenészek közössége szeretné felhívni a figyelmet az ökológiai- és klímakatasztrófára, aminek jeleit egyre inkább a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk.

Miközben felkészülünk az új xx slágerek befogadására, hangolódjunk az I See You egyik legnagyobb dalával, a Say Something Loving-gal, és persze vágjuk a centit a következő bejelentésig.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Köszönjük, Dazed!

Címkék: , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás