Hányingerkeltő volt Flying Lotus bemutatkozó filmje a Sundance Filmfesztiválnak

Avatar photo
2017.01.26., 21:17

Bemutatták Flying Lotus, vagyis Steven Ellison filmjét a Sundance filmfesztiválon, és mint minden, amit csinál, ez sem maradt visszhang nékül. Csakhogy most ez meglehetősen negatívan alakult. Eddig.

Jelenetfotó Flying Lotus első filmjéből, a Kuso-ból

A film egy Los Angelesben élő mutálódott nőről, férfiról és egy gyerekről szól, akik egy földrengés után követik annak vonalát, hogy örökre elcsitítsák. Az alkotás több kisfilmből áll össze, például külön fejezetet szentelt a szerelemnek és a szexuális beállítottság komplexitásának. Vagy éppen egy férfinak, aki fél a női mellektől, ezért meglátogatja az orvost, hogy a doki végbélében lévő alvó csótánynak énekeljen, aki majd segítsége lehet betegsége leküzdésében.

A mögöttes mondanivaló persze ennél sokkal tovább nyúl, boncolgatva a rasszizmus, Amerika véres múltja vagy épp a Los Angeles-i élet témáját. Ami ugyan nagyszerűen hangzik, a probléma csak az, hogy gyomorforgatóra sikeredett.

Még egy jelenetfotó Flying Lotus első filmjéből, a Kuso-ból

A meglehetősen groteszk, horrorisztikus Kuso címre hallgató filmet nem bírták sokan a közönség soraiban, a The Verge riportja szerint a közönség annyira undorodott a filmtől, hogy tömegesen hagyták el a termet a vetítés alatt (Flying Lotus szerint ez kb. 20 ember lehetett a 400-ból).

Teljesen érthető, hogy az a világkép, amit a mozivásznon át akar adni sötét mondanivalójú, de van-e bármi értelme úgy alkotni valamit, hogy az fogyaszthatatlan?

A filmnek egyébként hivatalos megjelenési dátum még nincs, annyit viszont már tudni lehet, hogy Tim Heidecker, a szokásosnál is elvontabb humoráról ismert Hannibal Buress (Eric André Show) és az élő funk legenda, George Clinton is szerepet vállalt az utóbbi évek legsikeresebb számítógépzenészének első filmjében.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás