Hamarosan itt a Marble Mist debütáló albuma, de előtte még megutaztat minket Budapesten

Avatar photo
2019.09.3., 20:54

Új videóval jelentkezett nemrég a Marble Mist. A budapesti és zenekari imidzsklipnek is beillő kisfilm a Tiffany című dalt keretezi, amely a hazai banda október elején megjelenő, Balance című első albumát vezeti fel.

A Marble Mist egyik közönségkedvenc szerzeménye, a Tiffany nemrég videós körítést kapott. Ebben budapesti pillanatok elevenednek meg, miközben a srácokat követjük, nemcsak az utcákon át, de a stúdióban és egy koncertjükön is. A klip rendezői, operatőri és utómunkálatait is közösen végző Mészáros Gergely és Szűcs Gábor így nyilatkozott a kisfilmmel kapcsolatban:

A klip alapgondolata a zenekar tagjaitól származik: fontos volt számukra, hogy bemutassuk a Budapesthez fűződő kapcsolatukat. Mivel első klipről van szó, az sem volt elhanyagolható, hogy zenéjükhöz arcokat tudjunk kapcsolni. Így adta magát, hogy készítsünk egy végtelenül laza imidzsklipet, amely a főváros és a Marble Mist köré épül. Ezt igyekeztünk a lehető legváltozatosabb helyszíneken megoldani, a vizualitásában annyi analóg technikát alkalmazva a digitális mellet, amennyit csak lehet.

 
 

A zenekar tagjai (Plaszkó Bence – ének, ritmusgitár; Tóth Balázs – ének, szólógitár; Szilvai Szabolcs – ének, basszusgitár; Faragó-Kádár Antal – dob) hozzátették:

A nagylemezről ez a szám született meg először. Alapvetően Tony, a dobosunk fejéből pattant ki egy szövegkezdemény, amit gitárosunk, Balázs fejezett be, majd erre utólag készült el a zenei alap egy jam session keretein belül. Már lassan két éve játsszuk ezt a dalt a koncerteken, de a végleges formáját a lemez felvételei közben nyerte el. Ez az egyik olyan számunk, amely számtalan verzión átesett már dalszerkezet és szöveg szempontjából is.

A dalszövegről az alábbiakat árulták el:

Az alapszöveget egy eléggé vakmerő lány inspirálta, aki már-már őrültségbe hajló dolgokat csinált egy-egy görbe este során. Erre a gondolatiságra építkezve végül egy absztraktabb és univerzálisabb üzenetet gyúrtunk az alapszövegből. Ezt a The Beatles Dear Prudence című száma inspirálta. Tiffany egy képzeletbeli karakter, akinek bőrébe bárki belebújhat, a dal üzenete pedig az, hogy mindenki szeretetre méltó, a magány pedig csak átmeneti, végül mindenki megtalálhatja a társát.

 
 

A Marble Mistnek szeptembertől indulnak be igazán a dolgok az év hátralévő részére, dal- és klippremierrel, a debütáló hanganyag megjelenésével, lemezbemutató koncerttel és vidéki turnéval. Még a Balance címen korong október eleji kiadása előtt szeretnének kihozni egy magyar nyelvű kislemezt a srácok, majd az album premierjével egy időben érkezne egy újabb videó, melyet Bátori Jim Sinco készít majd el.

Az új album felvételei során a banda némiképp eltért az eddigi csak angol nyelvű szövegeitől, és a tíz dalból álló lemez felén magyar nyelvű számokat is hallhatunk. A Balance borítóját egyébként Vitáris Iván (Ivan and the Parazol) készítette, aki a zenekar mentora is 2018 óta, amióta a Marble Mist részt vesz a Hangfoglaló Programban. A srácok a lemezfelvételt a budapesti Sounday Studióban készítették Vastag Gáborral. A felvételek során billentyűsként és hangmérnökként közreműködött Beke István (Ivan and the Parazol) is. A lemez producerei Vastag Gábor, Beke István és Tóth Balázs voltak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Marble Mist október 24-én a Dürer Kertben tartja lemezbemutató koncertjét, amelyen számos vendégelőadó is fellép. Az estet Hárs Barna nyitja a Meg Egy Cukorkából, csatlakozik a zenekarhoz Agócs Marci az Aurevoir.-ból és Kun Bálint a Carson Comából, végül az este záróhangulatáról Fekete Giorgio fog gondoskodni, szintén a Carson Comából. Facebook-esemény itt!

Fotók: sinco

Marble Mist a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás