“Hagyni kell, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok” – The Alvaret Ensemble-interjú

Varju Kitti
2013.02.6., 8:50

Az elmúlt egy évben az Akvárium Klub többször is kedveskedett a modern klasszikus műfajok és az ambient kedvelőinek, elég csak Ólafur Arnalds és Nils Frahm, vagy Carlos Cipa és a Blueneck közös koncertjére gondolni. A szervezők rögtön egy hasonló hangvételű koncerttel nyitották az évet, és január közepére a több nemzetiségből összetevődő, nem is olyan régóta működő formációt, a The Alvaret Ensemble-t hívták meg. A kvartett első hivatalos turnéjában rögtön helyet kapott Budapest, mi pedig a koncertjük előtt beszélgettünk – az ütősök mesterét, Sytze Pruiksmát nélkülözve – a zongorista Greg Hainesszel és a Kleefstra-testvérekkel, a gitárért felelős Romkéval és a versmondó Jannal. Cikkünkből kiderül, hogyan született ez a sejtelmes hangzásvilágú, különleges projekt és hogy milyen kulisszatitkokat rejt első albumuk, amely nyomokban Nils Frahmot is tartalmaz.


Mikor és hogyan jött az ötlete annak, hogy létrehozzátok ezt a kollaborációt?

Greg Haines: Már korábban is játszottunk együtt, mielőtt elneveztük így magunkat. Voltak koncertek, ahol a többiek előttem álltak színpadra, majd jöttem én, aztán utána meg csak így együtt, névtelenül improvizáltunk egyet. Egy idő után értelmet nyert, és „hivatalossá” lett. Sokáig beszéltünk róla, de mindannyian akartuk, valami különlegeset szerettünk volna létrehozni. Először szerettünk volna elvonulni valahová, és megteremteni az atmoszférát a munkához. Kitaláltuk, hogy elmegyünk a gyönyörű berlini templomba, a Grunewaldkirchébe, ahol három éjszakán keresztül vettük fel az albumot pusztán gyertyafény mellett. Nem tudtuk, hogy mi lesz belőle, hogy ez csak egy egyszeri együttműködés lesz-e vagy több, de végül nagyon jól sült el, és rájöttünk, hogy nevesíteni kéne ezt a projektet.

A The Alvaret Ensemble még nem annyira ismert a világ számára. Hogy írnátok le a saját szavaitokkal a hangzásvilágotokat?

Romke Kleefstra: Ezzel mindig gondban vagyok… Minimalista, klasszikus hangzás némi jazzes hatással, néha egy kis popos behatás…

G.H.: Ez lassú zene, ahol fontos szerep jut a nagy térnek. Nehéz leírni… Lehet, hogy valakinek jelent valamit, míg másnak teljesen eltérő dolgok jutnak eszébe a zenénkről. Ha olyasvalaki hallgatja, akinek nincsen klasszikus zenei háttere, azt hiheti, hogy a neoklasszikus zene része, míg aki ilyen jellegű zenei ismeretekkel bír, azt mondhatja, hogy ez teljesen elkülönül ettől.

Bár különálló előadóművészekként ismertek vagytok, így együtt, közösen mi a célotok a The Alvaret Ensemble-ként?

G.H.: Ez olyasvalami, amit mindannyian élvezünk. Szeretnénk megosztani ezt az élvezetet, amit a közös munkánk és a másokkal való együttműködés okoz, azt, hogy olyasminek lehetünk a részesei, melynek során pozitív dolgok jönnek létre.

2011 augusztusában vettétek fel a debütáló albumotokat, de csak 2012 végén adtátok ki. Mi volt ennek az oka?

R.K.: 12 órányi felvételt rögzítettünk három éjszaka alatt, és sok időbe telt, mire ilyen mennyiségből ki tudtuk válogatni azokat a részeket, amelyeket használni szerettünk volna. És persze szükség volt még utómunkára is azért. Aztán elkészült a lemez, de a kiadónak is megvolt a maga tervezete és egyéb albumok kiadása, amelyek elsőbbséget élveztek, úgyhogy ezért telt el ennyi idő.

Ahogy elhangzott, a lemezt egy templomban vettétek fel, és többen is közreműködtek rajta, mint pl. Peter Broderick vagy Nils Frahm…

G.H.: Úgy volt, hogy Nils is rajta lesz az albumon, de amikor a végső verzió készült, kivágtuk, pontosabban ő akarta kivágni azt az egyetlen számot, amin ő is közreműködött.

Szóval ő végül egyáltalán nincs is rajta?

G.H.: Ki tudja, talán a háttérben zajong, sőt ez elég valószínű, de nem tudjuk pontosan. (nevet)

Rajta kívül is azért több közreműködő volt. Hogyan kerültetek kapcsolatba velük, és hogyan szerveztétek meg ezt a háromnapos felvételt?

G.H.: Valójában már korábban is dolgoztuk velük ilyen-olyan formában, néhányan közülük a barátaink is egyben. Amikor elhatároztuk, hogy albumot készítünk, akkor azt még több ember bevonásával képzeltük el. Ezért is van a nevünkben az „ensemble”, mert ez egy nyitott dolog. A fő, hogy tartós legyen, de mégis friss és izgalmas maradjon. Egyébként nem volt annyira szervezett ez az egész. Például amikor még csak tervben volt ez, akkor nem is gondoltunk Peterre, aztán pár nappal a felvételek előtt mégis felhívtuk, hogy hozza a hegedűjét, és nézzük meg, mi lesz. Szóval csak ilyen egyszerűen történtek a dolgok.

Mielőtt a templomba vonultatok volna, voltak már előre megírt számok vagy improvizáltatok is?

G.H.: 100% improvizáció az album!

R.K.: És amikor élőben játszunk, az is végig improvizáció.

http://www.youtube.com/watch?v=CcRC-iW_JKU

Nagyon misztikus hangzásvilággal bír a lemezetek, és erre a címek is rájátszanak (Ggi, Wju, Ysj stb.). Van egyáltalán bármi értelmük, jelentésük?

Jan Kleefstra: Megvan a saját történetük. Ugye én mondom a verseket, a szövegrészleteket a számokban. Mindegyikből kivettem egy-egy szót, majd Greg látta ezeket, és azt mondta, így máris túl sok értelmet nyernek a dalok, hiszen nem azt fejezik ki, amit ezek a szavak feltételeznének. Kérdezte, hogy nem tudnánk-e elvonatkoztatni ezektől. Eldöntöttük, hogy legyenek hárombetűs címek. Ám még mindig voltak olyanok, amelyek szavakat adtak ki, szóval szétvágtuk és megváltoztattuk őket. Így végül egyáltalán nem jelentenek semmit. És úgy gondolom, most kezdenek összeérni ezeket a címek a számainkkal, hiszen a zenénk improvizáció és absztrakt, és ehhez illenek ezek a nevek.

A szöveges részek, a versek (amelyek a sajátjaid) fríz nyelven vannak. Nem olyan elterjedt nyelven szólnak, és én mondjuk egyáltalán nem értem őket…

G.H.: Én sem!

De miről szólnak ezek?

J.K.: Ez a legnehezebb kérdés, amit feltehetsz… Minden egyes nap azon gondolkozom, mit fogok válaszolni, ha valaki megkérdezi ezt. (nevet) És mindig másra jutok.

És mi a válasz ebben a pillanatban?

J.K.: Egyfajta belső ürességről van szó, és ez tükröződik ezekben a környezet felé. De holnap talán másik választ adnék!

Ez az első hivatalos turnétok The Alvaret Ensemble-ként. Mit vártok ettől?

G.H.: Jó lenne csak úgy terjeszteni a hírünket, hogy van ez az új projektünk. Szerintem hatásos, ha az emberek átélnek egy koncertet, akár tetszik nekik, akár nem, de emlékezni fognak rá, hogy „ó igen, ott voltam azon a fellépésen néhány hónapja”. Tetszik az, hogy mindig improvizálunk, és hogy ez van az albumon is. Talán ezt kedvelheti a hallgatóság, hiszen itt olyasmiről van szó, ami nincs felvéve, hanem ott születik előttük, minden egyes alkalommal. Amúgy meg több időt töltünk együtt a fiúkkal, akár 6 órát is ülünk a kocsiban… gulyást fogyasztva… (nevet)

Mit gondoltok, mit hoz 2013 az együttesnek?

R.K.: Ezt még mi sem tudjuk! Az albumunk csak most jelent meg, de az első visszajelzések elég pozitívak. Illetve most van ez a kisebb turné, de nem tudjuk, mi jön ezután. Nemsokára megyünk Hollandiába, és ott is adunk néhány koncertet, aztán majd várunk a továbbiakra.

G.H.: Szerintem hagyni kell, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok, és nem kell őket erőltetni.

A koncertetekről olvasott ajánlóban az állt, hogy ha valaki az elmúlt időszakban Berlinben járt, annak nyilvánvaló lehet, hogy az ambient és a neoklasszikus könnyűzene éppen virágzik. Mit gondoltok erről? Miért pont Berlin lehet ennek a középpontja?

G.H.: Őszintén szólva talán azért lehet, mert viszonylag olcsón lehet ott élni, és ez odacsábítja a kreatív embereket. Így volt az elején, aztán minél több ilyen ember volt ott, annál többen érkeztek az ő hatásukra, és így tovább. Olyan ez, mint egy mágnes. Egyre többen jönnek, és bárhol jársz a világban, úgy tűnik, mindenki, akivel találkozol, épp most volt Berlinben vagy éppen oda tart. Ez végül is jó, hiszen Berlin tényleg egy nagyszerű város, de valójában csak egy város. De jó dolog olyan helyen élni, ahol körbevesz rengeteg kedves és hozzád hasonló beállítottságú ember. Mint amikor a felvételeknél Petert is csak úgy áthívtuk. Szóval ezért jó itt lenni, hiszen mindig vannak körülötted, és ha szükség van rájuk, vagy csak dolgozni akarsz valamin, akkor nem kell más városokba utazni emiatt, hanem csak simán találkoztok és zenét csináltok.

Részt vettetek a Skeylja nevű projektben is. Hogyan kerültetek kapcsolatba ezzel, és miről is szól?

R.K.: Meghívtak minket egy fesztiválra, hogy vegyünk részt egy művészek és helybéliek által tervezett projektben. Izlandiak is csatlakoztak hozzánk, illetve videózással foglalkozó művészek. Izlandra utaztunk, ahol a videósok lefilmezték az ottani tájakat és Reykjavíkot. Kilenc egymást követő estén zenéltünk a fesztiválon, méghozzá egy templomban, ahol vetítettek is.

És akkor is improvizáltatok?

R.K.: Igen, minden rögtönzés volt. Előzetesen elmentünk Izlandra, hogy megismerkedjünk a zenészekkel, és lássuk, hogy jó kapcsolat alakul-e ki köztünk. A szigeten, ahol ez a fesztivál volt, kilenc éjszakán át improvizáltunk. Délutánonként pedig akusztikusan játszottunk egy sátorban az erdő közepén, ami igazán nagy élmény volt. Emellett a kilenc koncertből nyolc teltházas volt, szóval ezt nagy sikerként könyveltük el. Egyébként mindent felvettünk, és szeretnénk majd ebből az anyagból egy albumot, de egyelőre nem tudjuk, mikor fog ez megvalósulni.

Interjú: Varju Kitti
Fotó: Horváth Rea

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás