Ha elvonulnál a fesztiválforgatagtól, ajánlunk három előadót a Sziget legeldugottabb színpadáról!

2018.07.25., 18:34

Nem kis nevekkel és nem kis büdzsével gazdálkodott idén a Sziget Fesztivál, amelynek köszönhetően két hét múlva brit és holland turisták (és persze más nemzetek) özönlik el majd Budapest egészét. Ha a nagyobb színpadok masszív programja előtt kiszakadnátok egy kicsit a fesztiváli forgatagból, akkor a Lightstage-et nektek találták ki!

Az Alternativa Kemping bejáratánál vár majd a Blokk Építésziroda által tervezett színpad, amely hangulatában hasonlít a Music Boxhoz, annyi különbséggel, hogy itt majd hallani is lehet a zenét, hiszen elhelyezésének köszönhetően jól el van szigetelve a többi helyszíntől. A kora délutáni órákban kínál egy kis megnyugvást a füleknek ez a feltörekvő európai tehetségeket felvonultató színpad, ahol punk-rocktól kezdve indie-n át a dj-kig mindent megtaláltok.

Mutatunk is párat a kedvenceink közül, akiket nem érdemes kihagyni!

GOMMA

Saját bevallása szerint emo-punk, de akár hálószobazenének vagy shoegaze-nek is nevezhetnénk ezt a 2016-ban alakult formációt. A GOMMA bőven merít irodalmi és zenei forrásokból, ezeket dolgozza fel első, Toska névre keresztelt albuma is, amellyel jól körbeturnézta egész Olaszországot.

Mikor? Augusztus 10. 15:00

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Joan Thiele

Ha összekeversz olasz, svéd és kolumbiai felmenőket, akkor kapsz egy nomád lányt, aki határok nélkül szívhatja magába a világ összes zenéjét. Angliába költözvén ez nagyon is jót tett Joan Thiele szólókarrierjének, hiszen 2016-ban már meg is jelentette első albumát. Élőben aztán verbuvált maga köré egy zenekart, amely egészen az MTV Awards-jelölésig, majd a Eurosonicig repítette.

Mikor? Augusztus 11. 15:00

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

L I M

2014-ben Edinburgh-ban kezdődött Sofia Galotti, azaz L I M zenei projektje RIVA-val, amely aztán Milánóban talált otthonra. Itt tudott kibontakozni annyira, hogy bemutatkozó EP-je, a Comet napvilágot lásson 2016-ban, hogy aztán az olasz zenei élet szívébe lopja magát. 2017-ben már olyan nevekkel lépett színpadra, mint SOHN vagy Bonobo, 2018 elején megjelent, Higher Living című albuma pedig készen áll arra, hogy a Sziget látogatóit is rabul ejtse.

Mikor? Augusztus 12. 13:45

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Szitizeneket idén is árnyas pihenőzóna, vegán-slow bisztró, olasz étterem, valamint smoothie bár várja a színpad mellett. A teljes program pedig a Sziget honlapján érhető el.

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás