GIRLPOWER! – főszerepben a nők a Kolorádón

Avatar photo
2018.05.28., 15:27

A  Kolorádó egészen új színt hozott a magyar fesztiválok közé – igazodva a nemzetközi trendekhez, itt a hangsúly nem a mennyiségen, hanem a minőségen van. Éppen ezért a fesztivál egyértelműen és szilárdan kiáll bizonyos értékek mellett: ezek közé tartozik az is, hogy a fesztiválszínpadokat nem uralhatják férfiak.

A 2018-as nyári fesztiválszezonban Magyarországon a Kolorádó programjában kapják a legnagyobb szerepet a nők. A húsz külföldi zenei előadó között tizenegy olyan, amiben nők is színpadra állnak. A headlinerek között ott van például a huszonegyedik századi R&B fáklyahordozója, Kelela, Spanyolország legvagányabb csajzenekara, a Hinds, világzenei fronton pedig az egészen egyedülálló, tuareg gitárzenét játszó Les Filles De Illighadad érkezik Nigerből. Na és persze magazinunk egyik titkos favoritja, a kanadai TOPS is ide sorolható.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kolorádóban nagy hangsúlyt kapnak az elektronikus tánczene legizgalmasabb hajtásai, és ahogyan a világ technószínpadain is évek óta egyre gyakoribb és sugárzóbb a női jelenlét, úgy ők is beszálltunk ebbe a ringbe. Annyira, hogy a DJ-pultban is többször láthat majd a közönség elképesztően tehetséges nőket, mint férfiakat: Avalon Emerson az arizonai sivatagból, UMFANG a New York-i Discwoman kollektívából, Powder Japánból, Inga Mauer Oroszországból, Jayda G és RAMZi Kanadából, Lena Willikens pedig Németországból jön boldogítani a topogó talpakat.

Jegyek még itt kaphatóak.

Időközben pedig kikerült a fesztivál időbeosztása is, érdemes böngészni.

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás