Garantáltan defibrillál!

Avatar photo
2014.11.3., 8:50

Elektrosokk-tánc, lüktető techno, sokkoló fény- és hanghatások: GRIND. Egy ledaráló előadás, amiben elektromos vezeték vonszolja a testet, villog a stroboszkóp, dübörög a basszus, a néző érzékei pedig ki vannak szolgáltatva a brutális fény- és hanghatásoknak. Riasztószignálok és ritmus; sötétség a maximumon, fény a minimumon. A táncos teste együtt pulzál a dübörgő technóval, a nézőt kirázza a hideg, átjárja a basszus. Egy extatikus vízió válik valósággá a GRIND-ban. A fény, a hang és a tánc örvénye garantáltan defibrillálja a nézőket.


Névtelen 1

Jefta van Dinther szívesen dolgozik együtt más területek alkotóival. Közreműködött például a Röyksopp zenekar Monument című videoklipjében is, de saját munkáiba is rendszeresen bevon társművészeteket. Most David Kiers hang- és Minna Tiikkainen fénytervezővel zúzzák porrá a táncelőadás hagyományos kereteit. Az eredmény a legextrémebb techno buli, érzéki trip drogok nélkül.

A fény, a hang és a tánc extrém és intenzív egyveleggé fonódik össze, az egyes területek határai elmosódnak, főszereplő nincs. A szinesztézia inspirálta az előadást, vagyis az a mentális rövidzárlat, amikor az egyik érzékszervre ható benyomás egy másik érzékszervet is aktivál (például, amikor a számokhoz akaratlanul színeket társítunk). A produkció műfaja az installáció felé közelít: a hang és a fény teljesen átveszi az irányítást a térben. Ez az előadás végül is olyan kísérlet, amelynek egyik célja a nézői reakciók megfigyelése. A tánc és a többi művészeti ág keresztútjánál feltűnő darabot a kérlelhetetlen fizikai megközelítés jellemzi. A testet vonszoló elektromos vezetékek, a stroboszkóp és az impulzív fénydesign nem pusztán művészeti, de fizikai élményt is kínál nézőinek. Testünk komoly kihívás elé néz, érzékszerveink felejthetetlen és váratlan impulzusoknak lesznek kitéve.

Koncepció: Jefta van Dinther, Minna Tiikkainen
Koreográfia és tánc: Jefta van Dinther
Fényterv: Minna Tiikkainen
Hangterv: David Kiers

Jefta van Dinther Stockholmban és Berlinben dolgozó koreográfus és táncos. Első önálló koreográfiáját (The Way Things Go, 2009) a svéd Cullberg Ballet vette fel a repertoárjába, 2012-ben a Svéd Művészeti Ösztöndíj Bizottság (Swedish Arts Grants Committee) Brigit Cullberg-díjjal jutalmazta. Jelenleg a stockholmi Tánc és Cirkusz Egyetem tanára és művészeti vezetője.

Minna Tiikkainen képzőművészeti tanulmányokat folytatott, jelenleg elsősorban tánc- és színházi produkciókban kísérletezik a fénnyel, de több installációs performanszban, kortárs zenei eseményben, kiállításon és építészeti dizájnmunkában is közreműködött. Fényterveinek világát legtöbbször a minimalizmus jellemzi. Együtt dolgozott többek között Nicole Beutlerrel, Keren Levivel, Mette Ingvartsennel és Kate McIntoshsal.

David Kiers szonológiából diplomázott Hollandiában. Az utóbbi időben elsősorban kép- és hangművészként működött közre többek között Gideon Kiersszel és Lucas van der Vanderrel. Több rövidfilmben és előadásban is részt vett, illetve számos színházi produkcióhoz szerzett zenét. A Loud things című filmje elnyerte a legjobb kísérleti filmért járó Gus Van Sant-díjat.
A program a DACS – Hollandia, királyság rendezvénysorozat részeként a Holland Királyság Budapesti Nagykövetségének támogatásával valósul meg.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Garantáltan defibrillál!
Jefta van Dinther (NL/SE), Minna Tiikkainen (FIN/NL), David Kiers (NL): GRIND
2014.11.05. 20.00
TRAFÓ Kortárs Művészetek Háza

Az előadás után Szabó-Székely Ármin dramaturg beszélget Jefta van Dinther táncos-koreográfussal. Mindenkit szeretettel várunk!

A beszélgetés után DJ set Modeóval a Kávézóban.

Facebook-esemény

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás