„Fontos, hogy az ember ne elégedjen meg az átlagossal vagy a jóval” – VekonyZ-interjú

Avatar photo
2015.07.1., 13:37

Zongorán kezdte, de mégis a deep house-nál kötött ki Vékony Zoltán, azaz Vekonyz, aki a The Way I Do című dalával nemcsak itthon, hanem a nemzetközi zenei színtéren is hamar ismertté vált. Az idén Fonogram-díjat is nyerő, a való életben egyébként kreatív szakemberként dolgozó zenésszel a korán jött elismertségről, a külföldi tervekről, a zenei múltról és jövőről beszélgettünk. 


Az In My Mind nagyon hasonlít hangzásában Klingande Jubel című számához, aminek védjegyévé vált a szaxofon. Van valami összefüggés, vagy csak véletlen egybeesés?

Ezt még senkitől sem hallottam szerencsére, még a videómegosztón sem írt senki ilyen kommentet. Szerintem a dal hangulata is teljesen más, de a vicces része a dolognak az, hogy a gépemen már korábban megvolt ez, mint az általad említett szám.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Most nyerted el a Fonogram-díjat, ami az egyik legrangosabb hazai zenei díj. Számítottál ilyen korán ilyen elismerésre?

Nem, engem is meglepett, nagyon örülök neki. Ez egy jó visszajelzés a szakmától is, hogy elismerik a munkámat. Egyelőre ettől nem sok minden változott meg, inkább inspirál engem, hogy a jövőben még jobban, többet dolgozzak.

Bár zongorán kezdtél el zenélni, mégis a deep house-nál kötöttél ki. Hogy jött ez az éles váltás?

Már 17 éves koromban is deep house-zal foglalkoztam, de az akkori német kiadóval abbamaradt a munka. Később pedig ugye pénzt kellett keresni, és most is kreatív szakemberként dolgozom, többek között a Wizz Airnek. Szóval nem a zenélésből kell fenntartanom magam, hanem a zene nekem az igazi hobbim. A deep house áll hozzám legközelebb, szeretem benne, hogy bármilyen hangszert vagy dallamot használhatok. Nekem ez is a legfontosabb egy dalban, hogy legyen dallama.

Külföldön is játsszák a The Way I Do című számodat. Tervezed, hogy inkább ott építesz karriert, vagy itt maradnál Magyarországon?

Bernie Ecclestone mondta egyszer, hogy bármibe fogsz az életben, képzeld azt, hogy a Föld csak egy kis gömb. Ez nagyon megtetszett. Azt gondolom, bármihez is kezdünk az életben, azt úgy érdemes csinálni, hogy bárhol a Földön megállja a helyét. Ez minden szakmára igaz.

Fontos, hogy az ember ne elégedjen meg az átlagossal vagy a jóval, törekedjen a maximumra, szerintem így van értelme a munkának.

Sok közös számod van zenészekkel. Könnyebb egyedül dolgozni, vagy még szeretnél másokkal is?

Denizzel van egy közös számom (Holnapután), ezen kívül más előadóknak is írtam már zenét, vagy voltam társszerző (ZsédaHány percet élsz, BogiFeels So Right, Bakó KrisztinaA Föld dala). Egyedül a legkönnyebb dolgozni, ilyenkor csak magamnak kell megfelelni. Tény, hogy sok idő elmegy így egy dallal, de sok változtatás után lassan összeáll, és végre 100%-osnak érzem. Aztán már csak abban kell bízni, hogy másnak is tetszik, amit csináltam. Szerencsére eddig ez sikerült!

vekonyzfront

Kik énekelnek a számaidban, honnan ismered őket?

A The Way I Do énekese Yinka Williams (most volt Magyarországon először), egy közös ismerősünk hívta fel rá a figyelmem, aztán írtam neki, és elkezdődött a munka. Az In My Mind énekesét, Calidorát szintén egy ismerősöm mutatta nekem, egy sor meghallgatása után döntöttem el, hogy vele akarom felvenni a dalt. Profi emberekkel könnyű dolgozni.

A zenék mellett a dalszöveget is te írod?

Dalszöveget nem írok. Egy jó dalszöveghez azt gondolom, költőnek kell lenni. Nagyon sok bugyuta, egyszerű szöveg van manapság, de számomra fontos, hogy a szöveg is minőséget képviseljen, és ne klisékre épüljön.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mikor várhatunk új számot? Esetleg egy EP-t?

Meglátjuk. Szeretném az új dalt ősz elején kihozni, de most épp négy dalon is dolgozom párhuzamosan. Ebből kettő más előadóknak készül, más-más stílusban. Bár már megvan az is, hogy mit szeretnék jövő nyár előtt kihozni, úgyhogy mérges leszek a Klingande-ra, ha kihoz előttem egy hasonlót, haha!

Hol láthatunk majd a nyáron?

Egyelőre nem sok fellépésem van, ami biztos, hogy a következő július 10-én lesz Miskolcon. A nagy fesztiválok egyelőre elkerültek, de reméljük, a munka előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Addig is dolgozom az új dalokon gőzerővel.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás