Flóra Borsi Photography Detroitban

Avatar photo
2014.01.20., 22:15

Egyike azoknak a fotósoknak, akik igazán mernek, és igenis elénk tartják a tükröt. Mindamellett, hogy elgondolkodtató tartalmat és mélyebb érzelmeket közvetít, a humort sem fél bevetni. Álomszerű világot teremt, ahol a fizika törvényeit bevágja egy szekrény legalsó polcának legmélyére. Ha Flóra világába lépünk, higgyünk a szemünknek.


Borsi Flóra tavaly keltett máig is visszhangzó robbanást Time Travel című, manipulált képekből álló fotósorozatával. Felsorolni sem lehet, hány nemzetközi portálon, művészeti és fotós blogon jelent meg, szerepelt különböző médiumokban, és maga az Adobe is megosztotta a munkáit.

Annak ellenére, hogy a „fizikailag lehetetlent” vizualizálja, képei valóságosnak hatnak.

A Real Life Models sorozatát nézve nehezen hiszi el az ember, hogy ezek a „valós modellek” igazából nem léteznek. A képei persze nem csak arról szólnak, hogyan grimaszol leginkább maga Flóra, mint modell. Aki nemcsak átfutja a fotóit, hanem elidőzik rajtuk, sokkal többet láthat, mint egy egyszerű fintor vagy egy levágott fül.

Saját elmondása szerint persze az is a cél, hogy sokkolja az embereket , de emellett nem maradhat el a befogadó saját értelmezése sem. A geometria szabályai, a színharmónia és a megvilágítás is fontos elemei a fotóknak, így válnak teljessé.

A zajos visszajelzések után most a kíváncsi és érdeklődő szemek az államokban láthatják kiállítását a Detroitban lévő Museum Of New Artban (MONA) február 29. és április 9. között.

#galeria

Érdekesség a helyszínnel kapcsolatban, hogy az 1996-ban alapított múzeum az elsőként létrehozott pop-up múzeum. A pop-up múzeumok koncepciója a ’90-es évekre datálható, és lényegében a ma is működő „pop-up store”-jelenség ezeknek az intézményeknek a koncepciójára épül, így a MONA helyszínéül szolgált már galéria gardróbja, belvárosi irodaház második emelete vagy a The Russel épületkomplexum egyik galériája. A múzeum olyan művészekkel működött együtt, mint Sol LeWitt, Yoko Ono és Iain Baxter. Mindezt összevetve a kiállítás biztosan izgalmas lesz, és az is biztos, hogy ennek a lánynak még a képzelet sem szabhat határt.

Szöveg: Majdán Zsuzsanna

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás