Filmes mézesmadzagok a Super Bowlról

Varju Kitti
2014.02.3., 23:45

Február első vasárnapján megrendezték a Super Bowlt, vagyis az amerikaifutball-bajnokság döntőjét. Nem merülnénk bele a sporttal kapcsolatos részébe, azt meghagyjuk a szakértőknek, hanem mi inkább reklámok felé irányítjuk tekintetünket. Pontosabban sorra vesszük azokat a filmelőzeteseket (illetve inkább mini ízelítőket), amelyek a Super Bowl reklámblokkjaiban debütáltak, és amelyek előrevetítik, hogy mik lesznek a nagy durranások az év első felében!


Igazság szerint fogalmazhatnánk úgyis, mely filmek mögött van olyan pénzes stúdió, amely képes kb. négy millió dollárt kipengetni harminc másodpercnyi reklámspotért, hogy aztán ezzel csigázza fel a nézőközönséget. A csillagászati összegekért értékesített Super Bowl hirdetési felületeket azonban hagyományosan óriási figyelem kíséri, hiszen a sportesemény Amerika legnézettebb tévéműsora, melyet most is több mint 100 millióan követtek a tévében, és akkor még a streamadatokról nem is beszéltünk. Nem csoda, hogy ilyenkor a reklámot megfizetni képes cégek igyekeznek a legkreatívabb hirdetéseket bemutatni, a filmstúdiók pedig gyakran időzítik kasszasikernek szánt alkotásaik előzetesét erre az eseményre. Lássuk, mely filmek villantottak új jeleneteket!

Pompeji (Pompeii)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nyakunkon van a Pompeji városának tragédiáját bemutató, illetve azt azért alaposan újragondoló film, a Pompeji érkezése, melyet Paul W. S. Anderson rendez. A középpontba egy szerelmi szál került, mely a gladiátor Milo (Kit Harington) és Cassia (Emily Browning) között bontakozik ki a szunnyadó Vezúv lábánál. A vulkán kitörése után eljön a menekülés ideje, és megkezdődik a versenyfutás a közelgő vésszel szemben. A készítők előzetesen majdnem hat évig kutatták a pompeji katasztrófa körülményeit, hogy minél korhűbben adhassák vissza a történteket, ráadásul a repülő tűzgolyók és a szálló hamu majd 3D-ben érkezik az arcunkba. A hamarosan érkező filmhez hangolódásként mutatunk két szinkronos előzetest is itt meg itt!

Magyar premier: 2014. február 20.

Műkincsvadászok (The Monuments Men)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Nincs már sok a Műkincsvadászok érkezéséig sem, de azért még egy utolsó jelenetsormorzsát elhintettek a készítők. Az igazi sztárparádét (George Clooney, Matt Damon, Bill Murray, John Goodman, Cate Blanchett, Jean Dujardin) felvonultató film a második világháború idejébe kalauzol vissza bennünket, ahol egy különleges egység jön létre. Roosevelt elnök parancsára heten indulnak a nácik uralta vidékekre, hogy a németek által elrabolt műkincseket visszaszerezzék és biztonságos helyre juttassák. Mindehhez már tudunk mutatni szinkronos előzetest is, de úgyis hamarosan láthatjátok a Műkincsvadászok teljes változatát!

Magyar premier: 2014. február 20.

Need For Speed

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Na így kell fél percet kreatívan kitölteni! Ugyan a Need For Speed műfajában valószínűleg nem fog újat mutatni a Halálos iramban-filmek után, de az biztos, hogy durva gyorsulásokban, izgalmas üldözésekben, nitróban, na meg persze eszméletlenül lehengerlő kocsikban gazdag filmélményt várhatunk. A főszerepben azt az Aaron Pault láthatjuk, akinek a Breaking Bad (Totál szívás) hozta meg a hírnevet (nem pont erről, de a sorozat zenéjéről azért mi is szóltunk néhány szót) a sorozat Jesse Pinkmaneként. A Scott Waugh által rendezett, a Need For Speed videojátékot alapul vevő filmben láthatjuk még az Amerika Kapitány 2. részével duplázó Dominic Coopert, Kid Cudit, Imogen Pootst, Dakota Johnsont és Michael Keatont. Korábban már bemutatták az első előzetest, illetve egy kibővített videót is kaptunk a nyúlfarknyi ízelítő mellé, és még friss, ropogós hír, hogy a stúdió hirtelen a 3D-s forgalmazás mellett döntött, ezért nekiállnak átkonvertáltatni az egész filmet.  Arról nem tudni, hogy ez veszélyezteti-e az eredeti premierdátumot, de érdeklődve várjuk, mit tesznek le az asztalra ilyen rohanás után.

Magyar premier: 2014. március 13.

3 nap a halálig (3 Days To Kill)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A 3 nap a halálig c. filmben Kevin Costner egy visszavonulásra vágyó titkosügynököt alakít, aki beteg lesz, és a gyógyszerért cserébe alaposan be kell keményítenie. Technikailag fel is vázoltunk egy tipikus akciófilmet, amiben majd kapunk sok lövöldözést, ahol persze csak a rosszfiúkat találják el, lesz sok autótörés, robbantás, szexi kemény csaj, ártatlan gyermekszereplő és erőltetett, viccesnek szánt elszólások a jó öreg Costnertől. Hogy egy ilyen filmre miért érdemes Super Bowl-reklámspotot áldozni, az rejtély, de majd az idő eldönti, hogy érdekli-e a népet Robin Hood pisztolyos ámokfutása. A főbb szerepekben még Amber Heard, Hailee Steinfeld és Connie Nielsen látható, szinkronos előzetest itt, a nemzetközi verziót pedig itt találjátok!

Magyar premier: 2014. március 13.

Noé (Noah)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A bibliai Noé bárkájának történetét mindenki ismerheti, de most mindezt filmvászonra varázsolja nekünk Darren Aronofsky. A Rekviem egy álomért c. kultfilmért is felelős rendező ezúttal Russel Crowe-val a főszerepben gondolja újra a bizonyára majd megosztó módon ábrázolt biblikus eseményeket, de a már korábban nyilvánosságra hozott előzetesek (a legelső, valamint a nemzetközi) után a most bemutatott ízelítő is csak tovább fokozza a várakozást. A látványvilágával már most lenyűgözőnek tűnő Noé olyan színészeket vonultat fel, mint Anthony Hopkins, Jennifer Connelly, Emma Watson, Logan Lerman, Nick Nolte és Kevin Durand, a filmzenét pedig Aronofsky “házi” zeneszerzője, Clint Mansell szállítja.

Magyar premier: 2014. március 27.

Amerika Kapitány: A tél katonája (Captain America: Winter Soldier)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Marvel-univerzum egyik oszlopos tagja, az Első Bosszúállóként bemutatott Amerika Kapitány története idén áprilisban folytatódik, és az első előzetest már korábban megkaptuk. A Super Bowl drága reklámidejében csak egy harminc másodperces jelenetre futotta, de ezzel együtt egy hosszabb előzetest is útjára engedett a Marvel Studios. A kigyúrt Chris Evans (Amerika Kapitány) és a rugalmas Scarlett Johansson (Natasha Romanoff / Fekete Özvegy) főszereplésével készült filmben főhősünk egy szintén igencsak nagy erőt magáénak tudható ellenféllel kerül szembe: a brutális Tél Katonáját Sebastian Stan fogja alakítani. A szereplőgárdát az ismerős arcok (Samuel L. Jackson, Cobie Smulders, Dominic Cooper) mellett Robert Redford, Toby Jones és Emily VanCamp is erősíti.

Magyar premier: 2014. április 10.

A csodálatos Pókember 2. (The Amazing Spider-man 2.)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hogy miért is kellett mindössze tíz évvel az előző Pókember-trilógiát követően újabb bőrt lehúzva teljesen újraindítani az egészet, az jó kérdés, de az amerikai fejesek biztos jobban értenek ehhez. Mindenesetre 2012-ben elindult az új generáció A csodálatos Pókember cím alatt, főszerepben a Social Networkkel ismertté váló Andrew Garfielddal és a könnyed romantikus komédiákban korábban sokszor elcsíphető Emma Stone-nal. A történet alapjai nem váltják meg a világot: ahogy a korábbiakban, úgy most is az egyik fókuszt jelenti Peter Parker életének egyensúlya a normális lét és a szuperhősködés közepette, de persze eközben jönnek a főgonoszok is. Egyikük Electro, akit Jamie Foxx alakít, a másik ádáz ellenség pedig a Paul Giamatti által megformált Rhino lesz. Az első előzetes már tavaly év végén kijött, illetve pár napja is érkezett egy rövid felvezetés, de mindez semmiség ahhoz képest, hogy most már egy majdnem négyperces trailert is kiadott a stúdió.

Magyar premier: 2014. május 1.

Transformers: Age of Extinction

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Jönnek a dínók. Vagyis dinobotok, mert most ugye Michael Bay óriásrobotokat felvonultató filmsorozatának, a Transformersnek következő részéről beszélünk, ami ezekkel bővíti életre kelt mechanikus gépeinek palettáját. Immáron negyedszerre feszülnek egymásnak a gigantikus fémszerkezetek, miközben lerombolnak néhány várost, mindebbe megpróbál beleszólni néhány erősnek szánt emberi karakter, ehhez persze kell egy jó nő is, kapunk némi heroikus filmzenét, és meg is volnánk. Persze a látványba milliókat ölnek, és ez meg is látszik már a most bemutatott első képkockákon is, tehát a karfába kapaszkodás meg a szájtátás garantált, de ki tudja, képes-e még újat mutatni negyedszerre az egyébként epizódról epizódra hanyatló Transformers-sorozat. A rendező maradt, a producer Steven Spielberg, a korábbi szereplőgárda pedig ment a darálóba: a főszerepet Mark Wahlberg veszi át Shia LaBeouftól, Nicola Peltz örökli meg Megan Fox és Rosie Huntington-Whiteley helyét, és felbukkan még Stanley Tucci, T. J. Miller és Kelsey Grammar is.

Magyar premier: 2014. június 26.

Muppets Most Wanted

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Másodszorra töltenek ki egy egész estés filmet a Muppetek, hiszen idén márciusban mutatják be a 2011-es Muppets folytatását, a Muppets Most Wantedot. Ricky Gervais, Ty Burrell és Tina Fey vállalta magára a főszerepet a bábjátékok között, akik egyébként már az 1950-es évek óta részei az amerikai popkultúrának. A történet szerint a világ körüli turnén lévő bagázs egy nemzetközi bűnténybe csöppen, a többi pedig elvileg izgalom, humor és musical a javából. Korábbi előzetes itt, illetve egy friss, bővített verzió ezen a linken.

Magyar premier: nem ismert

Draft Day

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Jól megy most Kevin Costnernek, hiszen rögtön két Super Bowl-előzetesben is felbukkant. Természetesen helyet kellett kapnia a felhozatalban a Draft Daynek, ugyanis ez releváns témával veti meg a lábát a félperces reklámok rengetegében:  egy NFL-menedzserről van szó, aki a Cleveland Browns csapatát próbálja minél sikeresebbé tenni. A Szellemirtók rendezője, Ivan Reitman álmodja vászonra a történetet, Costner mellé pedig Jennifer Garner, Tom Welling, Ellen Burstyn és Rosanna Arquette csatlakozik. A régebbi, hosszabb előzetest itt láthatjátok!

Magyar premier: nem ismert

Összeállította: Varju Kitti

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás