Figyelem! Csak itt hallgathatod meg a USEME „Világvevő” című dalának előzetesét

Avatar photo
2016.01.5., 16:39

A USEME az egyik legfrissebb magyar zenekar, egy 2015-ben alakult,  öttagú pop-rock banda, amely a hazai zenei élet kiemelkedő és elismert alakjait egyesíti égisze alatt – erre jó példa többek között az is, hogy ötüknek összesen hét Fonogram-díja van. Már februárban érkezik a Világvevő című debütáló lemezük, az azonos című hivatalos daluk előzetesét pedig itt hallhatjátok először!

USEME_cover

Eddigi sikereik után mostanra érett meg bennük az elhatározás, hogy valami új projektbe kezdjenek, így indultak el közösen ezen az izgalmas úton Anga-Kis Miklós basszusgitáros kezdeményezésére. Történetük elején a Subscribe-ból is ismert zenész Markó Ádám dobossal (aki a Special Providence mellett Hrutka Róbert vagy Ganxsta Zolee zenekarából lehet ismerős) közösen döntött úgy, hogy dalkezdeményeiket már egy új együttessel önti végleges formájukba, így került a zenekarba Szalkai Tibor gitáros (The Idoru, Blind Myself) és Csongor Bálint énekes (Subscribe). Varga Zoltán billentyűs (SuperSize Production) érkezése tette teljessé a csapatot, aki hosszú idő után először áll fel a hangmérnöki és zenei produceri székből, egyenesen a színpadra.

A lemezbemutató koncert március 26-án az A38 Hajón lesz, amelyet már most kiemelt érdeklődés övez mind a szakma, mind a közönség részéről, kíváncsian várva, mi született öt ilyen koponya közös tudásából.

A USEME első, Felhővitorlás című dala hamarosan videoklippel együtt érkezik a csapat hivatalos Youtube-csatornájára, ahol több más meglepetéssel is készül a zenekar.

Amíg erre várunk, elsőként nálunk hallhatjátok a Világvevő című számuk hivatalos előzetesét, amelyről Csongor Bálint mesélt:

„A dal az információfüggőségünkről szól, illetve arról, hogy ez mennyire durván befolyásolja a gondolatainkat, érzelmeinket és a hozzáállásunkat a világ dolgaihoz. Ez szerintem igaz mind a hagyományos médiumokra, mind pedig a közösségi médiára egyaránt.”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

USEME a Facebookon

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás