Fiatal magyar grafikusok formálják képekké a Quimby dalait

Avatar photo
2018.07.26., 11:50

Milyen lenne egy dal, ha nem a hangszerek keltenék életre, hanem a színek és a formák? Most kilenc progresszív, fiatal grafikus egy-egy Quimby-számot formált képpé, amelyeket a zenekar szeptember 7-i Budapest Parkos koncertje előtt bárki megtekinthet. Sőt, a képekre licitálni is lehet majd, a befolyt összeggel pedig egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak.

A nemrég új klippel jelentkező Quimby ebben az évben a legkülönfélébb játszótereket próbálja ki koncertjei során: hallhattuk őket szimfonikus zenekarral, cirkuszi artistákkal, most pedig képként köszönnek vissza jól ismert dalaik. A Budapest Park felkérésére ugyanis kilenc fiatal grafikus illesztette képre a zenekar egy-egy számát, nekik köszönhetően így most azok is megismerhetik őket, akik sosem hallhatták azokat, a rajongók pedig úgy találkozhatnak az ismert dallamokkal, ahogy még sosem látták őket.

 
 

A felkért művészek – Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna, Moravszki Kata, Szabó Zsófi és Szurcsik Erika – mindegyike egy sajátos, markáns látásvilággal rendelkezik, most ezt keresztezték a Quimby szürreális álomvilágával.

A kiállítás augusztus végén nyílik meg a Budapest Park Pop-up Galériájában, de a képekről már korábban lehull a lepel egy játék keretében. A Quimby és a Budapest Park Facebook-oldalán hetente két képet fednek fel a nagyérdeműnek, aki pedig kitalálja, melyik dalt ábrázolja, páros jegyet nyerhet a szeptember 7-i nyárzáró koncertre. Emellett továbbra is érdemes figyelni a Quimby és a Budapest Park csatornáit, a képek bemutatása után ugyanis indul a licit, így bárki hazaviheti a kedvenc számát. Az online árverésből befolyt összeget egy siketeket segítő alapítvány számára ajánlják fel.

Kiss Tibi itt mesél a játék menetéről:

Képekbe bújnak a Quimby-dalok!

Milyen lenne egy dal, ha nem a hangszerek keltenék életre, hanem a színek és a formák? ?Ezúttal fiatal grafikusok egy-egy Quimby dalt formáltak képpé, amiket azenekar szeptember 7-i Budapest Parkos koncertje előtt bárki megtekinthet. Sőt, a képekre licitálni is lehet majd, a befolyt összeggel egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak! ??❤Hallgassátok meg Kiss Tibit!

Uverejnil používateľ Budapest Park Utorok 24. júl 2018

A szeptember 7-ei Quimby-koncert Facebook-eseménye ezen a linken érthető el.

Címkék: , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás