Feminista gyorstalpaló – avagy hogyan érezd magad olyan szexinek, mint Emily Ratajkowski

2016.02.25., 14:51

Amikor Robin Thicke “Blurred Lines” című dalához tartozó botrányos és hihetetlenül népszerű videóklip segítségével Emily Ratajkowski nemzetközi hírnévre tett szert, azt egy olyan platformnak kezdte tekinteni, mely segítségével mondanivalóját az addiginál sokkal szélesebb közönséghez képes eljuttatni. Persze kérdés marad, hogy a róla közölt sokat mutató képek alatti szövegeket hányan olvassák végig, megosztó üzenete, miszerint lehetséges, hogy egy nő szexi, magabiztos és feminista lehessen egyszerre, valóban egyre nagyobb nyilvánosságot kap.

 
 

Saját kampányának arcaként Ratajkowski ugyanolyan magabiztosan nyilatkozik a művészetekről, a politikáról és a női egyenjogúságról, mint a szexről. Fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a nőknek joga van a saját szabályaik szerint szexinek lenni, anélkül, hogy ezzel valaki mást szolgálnának ki, és anélkül, hogy bárki ítélkezne emiatt felettük.

A témával kapcsolatban ebben a hónapban publikálta “Baby Woman” című esszéjét Lena Dunham és Jenni Konner, a Csajok című HBO-sorozat alkotóinak online platformján, a Lenny-n.

Az esszé főként Ratajkowski személyes tapasztalatain keresztül vizsgál nőiséggel kapcsolatos kérdéseket, sztereotípiákat és elvárásokat.

Pár hónapja a Pirelli naptár kritikái, valamint az újragondolt 2016-os változat kapcsán már felmerült egy nagyon is aktuális probléma, ami ebben az írásban, és az általa generált párbeszédben újra megjelenik, és ami a legegyszerűbben talán az alábbi kérdésekkel lehetne megfogalmazható.

 
 

Lehet- egy nő egyszerre intelligens, (szakmailag) sikeres és szexi egyszerre? A szexi nőkkel és az okos nőkkel kapcsolatos sztereotípiák, általános elképzelések miért állnak szöges ellentétben egymással? Milyen mértékben elfogadható a férfitekintetek meghatározó szerepe egy nő saját magáról alkotott képében, és ami ennél is fontosabb, milyen mértékben játszhat szerepet viselkedése, személyisége tudatos formálásában? Képes-e egy nő aktív szerepvállalással a vele szembeni szexualizáció és az objektifikáció mértékének csökkentésére?

Ami az első kérdéseket illeti, amíg a nők csinosak és okosak addig semmi probléma nincs, sőt, biztos vagyok benne, hogy a férfiak nagy százaléka hasonló tulajdonságokkal rendelkező barátnőt kívánna magának. A bonyodalmak akkor kezdődnek, mikor a nők okosak, sikeresek, de szexik, ezzel megszegve úgy egy tucat íratlan szabályt. Ha egy vonzó, sőt kihívó nő magas beosztásban dolgozik, a legtöbb férfi és nő önkéntelenül is elgondolkozik, elviccelődik egymás közt azon, hogy vajon hogyan is szerezte meg az adott állást.

Egy olyan modell vagy színésznő pedig, aki levetkőzik a kamerák előtt, automatikusan butuskának bélyegezhető, követve az évtizedes hagyományt, miszerint az állig begombolt ruha teszi az okos nőt.

 
 

Magáért az elképzelésért, ami ellehetetleníti az szexi és intelligens nők szerepváltásoktól mentes létezését nem lehet egyedül a médiát okolnunk, azért viszont, hogy ez a így maradhasson, úgy tűnik mindent elkövet. Susan Douglas szerint a médiában egy fajta kétpólusú rendszer jellemző a női szerepekkel kapcsolatban:

“A női rendőrfőnökök, sebészek, ügyvédek mindenfelé jelen vannak a médiában, ezt a jelenséget a könyvemben beágyazódott feminizmusnak neveztem el. Míg a hatvanas-hetvenes években a feminizmus a tömegkultúrán kívül maradt, a mozgalom ma már céljaival és eddigi eredményeivel együtt a kultúránk részévé vált. Tehát, az egyik oldalt látjuk ezt a sok erőteljes, befolyásos nőt, akiknek sikerült a csúcsra jutniuk. A másik oldalt viszont itt van a ‘The Bachelor’ (A Nagy Ő), a ‘The Real World’, a ‘Jersey Shore’ és más tévéműsorok, amikben a nők úgy vannak beállítva, mint akik megszállottak a férfiakkal, a testükkel és a vásárlással kapcsolatban, mindig csak különféle férfiak miatt sikoltoznak egymással, fókuszpontjukban pedig az áll, hogy dögösek legyenek.

Ma sok fiatal nő képtelen megtalálni a helyét e közt a két üzenet közt: egyfelől a média azt közvetíti, hogy bármi lehet belőlük, amit csak akarnak, hiszen a női egyenjogúság megvalósulásával kinyílt előttük a világ, másfelől viszont óriási nyomás nehezedik rájuk, hogy megfeleljenek a dögösség és a szépség hiper-nőies elvárásainak.”

 
 

A szexi, vonzó nők táradalomban elfoglalt helyét Ratajkowski hasonló szempontok szerint vizsgálta. Ezekből kiindulva fejti ki kamaszkorának nehézségeit, a rá nehezedő különböző jellegű nyomásokat, valamint a nők jogát ahhoz, hogy kihívóak lehessenek:

“Az uralkodó nézetek szerint érzékinek, szexinek lenni ócska dolog, hiszen az egész csak arra megy ki, hogy a férfiak megkívánjanak.

Számomra a szexinek lenni egy fajta szépséget és önkifejezést jelent, olyat amit el kéne ismerni, hiszen elképesztően nőies. Miért hagyjuk, hogy a szex egy olyan dologként legyen értelmezve amit a férfiak elvesznek a nőktől, ők pedig hagyják?A legtöbb kamasz lány először pornófilmekben vagy sztárok photoshoppolt fotóin találkozik a szexi nők jelenségével. Tényleg ez lenne az egyetlen példa, amivel elő tudunk állni a fiatal nők számára? Hol kereshetnek a lányok olyan nőket akik örömöt és felszabadulást találnak abban, hogy eldönthetik mikor és hogyan szeretnék magukat szexinek érezni? A társadalom tekinte általi szexualizáció valóban megalázó, de kell, hogy legyen egy hely, ahol a nők akkor lehetnek érzékiek és szexik, amikor akarnak.”

 
 

Az az általános vélemény, miszerint a csinos lányoknak vigyázni kell magukra, aminek érdekében meg kell húzni magukat, és megfelelő módon kell öltözködniük, viselkedniük és hordaniuk magukat szintén bonyolulttá tette a tizenéves modell életét, szexuális fejlődését.

Itt említi a magukat segítőkésznek gondoló rokonok és barátok aggódó megjegyzéseit “túlságosan feltűnő” külsejével kapcsolatban. A jelenség a kamaszkodból kilépve is tovább követte, hiszen a nők külsejük, viseletük és viselkedésük, vonzerejük mértékétől függően a társadalom nagy része által könnyedén “túl” csinosnak nyilvánítandóak, ezzel szégyenérzetre, és addigi viselkedésük megváltoztatására késztetve őket.

“Nem vagyok hajlandó a szégyenérzet és a csöndes bocsánatkérések világában élni. Az életünket nem határozhatja meg az, hogy mások hogyan néznek ránk. Bárcsak hamarabb megmondták volna nekem, hogy az emberek reakciói a szexualitásommal kapcsolatosan nem engem, hanem őket minősítik! … A saját szexualitásunk tisztelete nőként nagyon-nagyon bonyolult feladat, de vajon mi lesz belőlünk, ha meg sem próbáljuk?”

 
 

A teljes esszét itt olvashatjátok el.

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás