Felnőtté válás a sivatagban – Arctic Monkeys: AM

Fürdős Zsanett
2013.09.14., 18:30

A hét elején végre „hivatalosan” is megjelent az Arctic Monkeys új lemeze AM címmel. Az albumra már több mint egy éve, a 2012 februárjában megjelent R U Mine? kislemez óta várnak a rajongók, de a várakozás megérte: az AM az eddigi legerősebb lemez, amit ez a négy zenész összerakott. A 12 számot felvonultató korong 42 percen át kiforrott rock and roll témákkal és gyönyörűen megírt szövegekkel nyűgözi le hallgatóit.


Arctic Monkeys, a négy sheffieldi srác, akiket senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen mára olyan komoly zenekarrá nőtték ki magukat, hogy a világon szinte mindenki ismeri nevüket és dalaikat. Az első lemez (Whatever People Say I Am, That’s What I’m Not) után valószínűleg senkiben sem merült fel, hogy a zenekar rendelkezik akkora potenciállal, amivel bekerülhet a zenei paletta élvonalába. Ám a most megjelent lemezükkel bebizonyították, hogy helyük van ott.

Előadó: Arctic Monkeys
Cím: AM
Megjelenés: 2013.
Kiadó: Domino
Értékelés: 9/10

A jelek már 2009-ben érezhetőek voltak, amikor megindult a közös munka a Queens Of The Stone Age frontembere, Josh Homme és a zenekar között. Eredményeként megjelent a fiúk harmadik albuma Humbug címmel, amit mindenki jobban várt, mint amennyire végül szerették. Miért említésre méltó ez a lemez? Természetesen azért, mert az AM nem születhetett volna meg nélküle. 2009-ben Amerikában, valahol a sivatag közepén már készülődött a változás, a fiúk már akkor kitűzték az irányt és az AM ennek a beteljesedése. Négy évvel ezelőtt sem a közönség, sem a zenekar nem volt még kész a váltásra, ami akkor még túl drasztikus volt az előző két albumhoz képest. A srácok végül vártak pár évet, ami alatt nemcsak a közönség nőtt fel az új irányhoz, hanem ők maguk is a feladathoz, ezért is sikerülhetett most az, ami akkor nem. Az AM már nem a megszokott indie zenét hozza, hiszen az Arctic Monkeys már régen nem az a sheffieldi ifjú banda, akik berobbantak az I Bet You Look Good On The Dancefloor című slágerrel. Nem, mostantól igazi rockzenekarként tarthatjuk őket számon. És mégis milyen lett ez a vízválasztó korong? Görgessetek tovább, és máris kiderül!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A számok többsége a sötétebb, rockos vonalat képviseli (Do I Wanna Know?, R U Mine?), de emellett hallhatók a lemezen lassú balladák (No.1 Party Anthem, Mad Sounds) és kicsit populáris, kicsit rock and rollos slágerek is (One For The Road, Snap Out of It). A klasszikus rockdalok szinte mindegyikében elhangzik – a harmónia végett – az a jellegzetes riff, amit először az R U Mine?-nál használtak. Ehhez a vonalhoz kötődik az Arabella, ami a lemez egyik kiemelkedő darabja. Megvan benne mindaz, ami egy erőteljes rockdalhoz szükséges: markáns kezdet, a basszus, a dob és a gitár harmonikus „dübörgése”, és ne feledkezzünk meg a lenyűgöző szólóról a végén. Josh Homme és a sivatagi életérzés hatása itt érezhető leginkább, de – ahogy Turner említette – John Lennon és a Black Sabbath munkássága is befolyásolta a szám megírásánál. Az Arabella tipikusan az a dal, amit maximum hangerőn kell hallgatni, hiszen a zenei összetettsége így érezhető igazán. Ha már a lemezen ennyire erőteljes, képzeljük csak el élőben…

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az I Want It All után, a lemez második felénél a balladáké a főszerep. A No.1 Party Anthem hangzásvilága a tipikus amerikai középsulis bálok hangulatát idézi. Alex Turner úgy tűnik, szeret trükközni, a cím és maga a dal szöges ellentétei egymásnak. Az album másik említésre méltó szerzeménye a Mad Sounds, ahol a hangsúlyt egyértelműen a gitár és a dob kapja, de Nick O’Malley bársonyos basszuskísérete, majd a végén felhangzó kórus egy meseszép dalt eredményez. Az elmélázó etűd után a slágeres Fireside érkezik, hogy lendületével már vigyen is tovább a sivatagi országúton. Mind zeneileg, mind szövegileg („I just cannot manage to make it through the day / Without thinking of you lately) az album legjobban összerakott eleme.
Nem hagyhatjuk szó nélkül a korong utolsó harmadában elhangzó dalokat, amik a bőrkabátos dandy karakter szellemében születtek. Fülbemászó dallamok, pimasz szövegek jellemzik a nemrég kislemezként is megjelent Why’d You Only Call Me When You’re High? és az ennél jóval dallamosabb Snap Out of It számokat. A Knee Socks visszatér az album eleji sötét hangzásvilághoz és a karcosabb gitárokhoz, amit a távolban felhangzó riffek mellett Josh Homme háttérvokálozása is fokoz. Majdhogynem minden szöveg Alex Turner szerzeménye, kivéve az utolsó dal, amihez a brit költő, John Cooper Clarke: I Wanna Be Yours azonos című versének részleteit emelte át. Matt Helders igazán kitett magáért ebben a számban (is): a vokál és a szívverést idéző dobjáték egy igazán egyedi atmoszférát hozott létre. Az I Wanna Be Yours lírai vágyakozása méltó zárlata ennek az albumnak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az AM egy tíz éve megkezdett pálya tökéletes megkoronázása, de mindez még korántsem jelenti azt, hogy itt lenne a vége. Nem, még mindig megvan bennük a kísérletezés, az alkotás iránti vágy, Alex Turner még mindig ontja magából a jobbnál jobb metaforákkal teli szövegeket, és Matt Helders dobolása továbbra is tele van meglepetésekkel. Az AM sokkal inkább a fiatalkori szakasz lezárása és valami új, a felnőtt élet megkezdésének albuma. Az AM megjelenésével egy új fejezet nyílt a zenekar életében, amellyel jó úton haladnak, hogy századunk legmeghatározóbb zenészeivé váljanak.

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás