Felfüggesztette működését a Mumford & Sons

Avatar photo
2013.09.27., 7:07

Meghatározatlan időre szabadságolja magát a brit Mumford & Sons sztárzenekar – derült ki a csapat billentyűsének a Rolling Stone magazinban megjelent interjújából.

Ben Lovett arról beszélt, hogy a múlt hétvégi koncert után „a belátható jövőben a Mumford & Sons semmit nem csinál”. Mint mondta, olyan érzés, mintha a vakáció előtti utolsó napokat töltené az iskolában.

A billentyűs egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, fogalma sincs, meddig tart a szünet, de jó sokáig biztos nem vállalnak semmit, és minden rájuk nehezedő nyomástól meg akarnak szabadulni.

Ted Dwane, az együttes basszusgitárosa megerősítette: „Nagyon szeretnénk egy kis szünetet. Pihenni akarunk egy ideig”. A 28 éves gitáros a Glastonbury fesztiválon adott júniusi koncert előtt néhány héttel kórházba került, ahol egy vérrögöt távolítottak el az agyából.

A Mumford & Sons tavaly szeptemberben megjelent Babel című lemezéből árusítása első hetében hatszázezer példány kelt el. A stúdióalbummal tavaly októbertől turnézott a banda, és számos fellépése közepette jószerivel alig tartott szünetet, az egész nyarat észak-amerikai turnéval töltötte.

A Marcus Mumford énekes által szervezett londoni formációban Ben Lovett, Country Winston Marshall és Ted Dwane játszik még. A Mumford & Sons a 2009-es Sigh No More című első lemezével azonnal befutott, és feljutott a Billboard kétszázas listájának második helyére. Viharos sebességgel hódították meg az amerikai toplistákat is, számos zenei díjat nyertek, 2012-ben a Babelért Grammy-díjat kaptak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Idén márciusban a Petőfi Csarnokban is nagy sikerű, teltházas koncertet adott a Mumford & Sons.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás