Fekete zaj: végleges az idei program

Avatar photo
2012.07.18., 15:51

Az idén megújuló Sástó kemping ad otthont augusztus 17-19 között a negyedszer megrendezésre kerülő Fekete Zaj Fesztiválnak. Az idén új helyszínnel, egy harmadik színpaddal bővülő háromnapos dzsemborin 65 zenekar lép fel.

Újabb különleges külföldi csapatok csatlakoztak a Sólstafir, az Hocico és a Xenomorph mellé a Fekete Zajon. A Sólstafir turnévendégeként érkező Hexvessel a skandináv erdőségek vad szellemét idézi majd meg a Mátrában. A norvég Dodheimsgard és a Code zenekarokból már ismert alapító, az egyébként angol Mat “Kvohst” McNerney 2009-ben költözött Finnországba, ahol helyi folk muzsikusokkal összeállva alapította a Hexvesselt. Az együttes a tagok és a környezet különböző hatásait olvasztja egybe, így a ’60-as, ’70-esévek angol folkzenéi ugyanúgy visszaköszönnek a dalokban, mint a végtelen erdőségek sötét és okkult ereje.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kevésbé misztikus, de szintén tudatmódosító hatással bír majd az orosz Theodor Bastard nevű duó produkciója. A Szentpétervárról érkező együttes a kortárs oroszországi zenei élet egyik legkülönlegesebb képviselője. Történetük a ’90-es évek kezdetéig nyúlik vissza, s zenéjük a világzene, a darkwave és a trip-hop jellemzőit viseli magán, de igazán karakteressé Yana Veva egyedi csengésű éneke teszi, ugyanis az énekesnő különleges, az arab és az indiai hagyományokhoz hasonló módon használja hangját.

Lengyelországból érkezik majd az Eluktrick, mely hol a pszichedelikus, hol a post-rock, hol pedig a punk felé hajló hangzásvilággal várja a nagyérdeműt, de akár a ’80-as évek elektro-popjának hatásait is felfedezhetjük zenéjükben, melyet avantgarde angol szövegekkel és újszerű rock hangzásokkal tesznek korszerűvé.

Természetesen a hazai illetőségű fellépők is fontos szerephez jutnak a programban: a műfajokon átívelő kínálatban az extrém metaltól a könnyed városi popzenéig szinte minden megtalálható majd, ami a fesztivál szervezői szerint megüti azt a bizonyos mércét. A hagyományokhoz hűen egyedül a Fekete Zajon játszik nyáron a VHK, és készülhetünk Csihar Attila elborult szóló projektjére, a Void ovVoices-re is, amely a drone és a dark ambient zenék kereszteződéseként írható le, amit rituális énekek, kántálások kísérnek.

A felváltva működő két színpadon többek között a Mátyás Attila Band, a Trousers, a Hangmás, a Pozvakowski, a Volkova Sisters, az Agregator, az Ozone Mama, a Dereng és a Variola is fellép, de szerepel például a Zola Jesus előtt is bemutatkozó 22 éves budapesti dalszerző / énekes / multi-instrumentalista, a Belle Belle néven alkotó Nagy Bence is.

Címkék: , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás