Ez valami lecsó? Kifőztük a shakshuka-t

2013.04.9., 12:54

Állandó gasztrobloggerünk ezúttal egy olyan recepttel jelentkezik, amit tulajdonképpen már régóta el szeretett volna készíteni, de valahogy eddig kimaradt az életéből. Viszont az utóbbi időkben két kedvenc bloggere oldalán is szembejött vele, arcon vágta a csordaszellem, és kifőzte nekünk.


Nem is akartam írni róla, de a fotók elég klasszak lettek, úgyhogy gondoltam, álljon itt ez a recept a mi elkészítésünkben is – kezd bele gasztronómiai perceibe Hinyenc, magazinunk ügyeletes gasztrobloggere. A fentebb említett két blogger Zizi és Angéla shakshuka verziói a nevükre kattintva elérhetővé válik. Mondjuk szégyenszemre csak most olvastam el őket, mert idáig csak a fotókat néztem meg, viszont a gerince mind a három változatnak a paradicsomos alap és a tojás. Nyilván mindenki az egyedi igényeinek megfelelően úgy üti fel az egészet, ahogy azt akarja és így tettük mi is.

Ez valami lecsó?

Elöljáróban fontos tudni, hogy a shakshuka egy csípős, római köményes paradicsomszósz buggyantott tojással. Gyakran valami sós sajttal tálalják – tipikus reggeli étel Tunéziában, Marokkóban, Líbiában és Algériában. Pitával adják, hogy legyen mivel mártogatni. A shakshuka (shakshouka) jelentése a berberek nyelvén “keverék”, héberül hasonló, “összekeveredett”. Sokak szerint leginkább algériai, vagy marokkói eredetű étel, amit magyarázna e két ország Spanyolországhoz, a paradicsom és paprika Európába érkezésének országához való közelsége is. Spanyolországban egyébként a shakshukába némi fűszeres kolbász, chorizo is kerülhet, ahogy az nálunk sem ritka, ha lecsót készítünk.

Míg el nem felejtem: szerintem ez az étel tökéletes kiegészítője egy masszív italozást követő éjszakának, bár tudom, ilyenkor arra kell törekedni, hogy minél könnyebb feladat elé állítsuk a szervezetünk, de én akkor is teljes mértékben ezt ajánlom “másnaposság ellen”.

Hozzávalók:

1 doboz paradicsom
1-2 db friss paradicsom
3 db tojás
2ek szárított paradicsom (elhagyható)
1 db zöldpaprika
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1ek fűszerpaprika
1tk zúzott római kömény
1tk darált erős paprika vagy cayenne bors (elhagyható)
1tk zaatar fűszerkeverék
1 csokor petrezselyem
olívaolaj
frissen őrölt bors

Most kezdjem megint a szokásos szöveggel, hogy “de 15 perc alatt kész ez az étel is és akkor most mindenki boldog”? Most mit csináljak, tényleg ez a helyzet, hogy rettentő gyorsan elkészül ez a étel is. Olyan embereknek, mint én, akik hétköznap nem szeretnek esténként a konyhában állni, azoknak biztos nagy kedvencük lesz ez, akárcsak nekem.

A lényeg, hogy a kockára aprított hagymát kevés olívaolajon üvegesre pároljuk egy serpenyőben, a fokhagymák társaságában. Adjuk hozzá az ugyancsak kis kockára vágott zöldpaprikát és a paradicsomot. Közben sózzuk, borsozzuk kicsit. Itt muszáj kiegészítenem azzal, hogy mindenhol magas falú edényt ír a szakirodalom a shakshuka készítéséhez, ami bohócság, mert serpenyőben is prímán elkészíthető.

Amikor üvegesre párolódott a hagyma, húzzuk le a serpenyőt a tűzről, szórjuk meg az egészet a fűszerpaprikával és keverjük jól át.

Mehet vissza a tűzre és most adjuk hozzá a konzerv paradicsomot. Érdemes valami “minőségibbet” használni, lehetőleg a kockázott verziót. Bár igaz, hogy van benne friss paradicsom, ami megteszi a hatását és kissé darabos marad a “szószunk”.

Szórjuk meg a paradicsomos alapunkat a frissen őrölt borssal, római köménnyel, darált erős paprikával -akik szeretik a csípőset- és a zaatar fűszerkeverékkel, mely a legtöbb fűszeres boltban kapható.

Lassú tűzön hagyjuk körülbelül 10-15 percet rotyogni az egészet, majd kis mélyedéseket készítve a szószban, üssük bele a tojásokat és hagyjuk addig még az egészet a tűzön, amíg a tojásfehérje megszilárdul. Ekkor már lehet is tálalni. Ahogy néztem, van, aki összezúzza a tojásfehérjét és úgy tálalja; van, aki egyben hagyja – én az utóbbi verziót preferáltam.

Még szórjuk meg kevés zaatarral és friss petrezselyemmel, plusz mehet még rá egy löttyintésnyi olívaolaj is.

Kenyérrel, lepénnyel vagy bármi hasonlóval tálaljuk.

Mondjuk legközelebb nem leszek béna és előtte a Sonkásnál beszerzek valami finom kis chorizo vagy római köményes sütnivaló kolbászt; az lesz ám a Kánaán, én mondom!

Hinyenc a weben: www.hinyenc.com

Címkék: , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás