„Ez nem útkeresésről szól, hanem arról, hogy szeretünk kísérletezni” – Szakács Gergő-interjú
Egy elképesztően pörgős tavalyi év, számos szakmai elismerés és több tízmilliós YouTube-megtekintés után nagyszabású lemezbemutató koncerttel robbant a Follow The Flow május 30-án a Budapest Parkban, ahol a zenekar új dalai mindenféle megfelelési kényszer nélkül húzták alá az együttes által képviselt szabad sokszínűséget. Az FTF működéséről, jelenéről, céljáról és a dalszerzés folyamatairól az énekes, Szakács Gergő mesélt.
Milyen a csapat működési metodikája?
Alapvetően úgy működik a dolog, hogy én megírok egy akkordmenetet, és rá egy dallamot, ezt elküldöm Fura Csének (vagyis Molnár Csabinak) és BLR-nek (azaz Vincze Gergelynek), születik rá egy szöveg, majd meghangszereljük Somogyvári Dániellel, aki Magyarország egyik legtehetségesebb zenei producere. Fura Csével és BLR-rel pedig most már több mint egy éve rengeteg időt töltünk együtt, a legkülönbözőbb helyzetekben találjuk magunkat, így egyre családiasabb a viszonyunk, amellett persze, hogy nemcsak „kollégák”, hanem barátok is vagyunk. Habitusra talán BLR és én hasonlítunk jobban, de Csabival már régebb óta ismerjük egymást.
Zárkózott jellemnek vallod magad, a szövegeidben mégis meglepően őszintén nyilvánulsz meg. Ez a két véglet miként fér össze?
Nekem a zene elsődlegesen egy terápia, mindig akkor fordultam ahhoz, ha valamit ki kellett írnom magamból.
Tény, hogy a színpadi lét és előadás nem feltétlenül a kedvencem, de tekintve, hogy idén több mint 100 koncertünk lesz, elkezdtem fejben átállítani magam, hogy márpedig én ezt szeretni fogom. Igyekszem megtalálni benne azokat az elemeket, amiket kedvelni tudok – például az élő kapcsolatot a közönséggel –, ezek által a nagyobb nyitottságot, exhibicionizmust igénylő részeket is be tudom illeszteni a saját kis csöndesebb világomba.
Igyekszem a kihívást keresni benne, és megugrani a feladatot. Azt gondolom, hogy ez szép lassan ki fog alakulni attól függően, hogy épp mennyire hullámzik a hangulatom.
Honnan ered ez a hullámzás?
Nem külső tényező indította el, ez egy belülről jövő dolog. Olyan összetevői vannak, mint például az, hogy kiskorom óta öregnek érzem magam, de már nem kutatom az eredetét. Inkább próbálok együtt élni vele, és megbirkózni bizonyos hullámokkal, hogy a már említett külső tényezőket könnyebben fogadjam és kezeljem.
Közel tíz éve egy tehetségkutatóval lettél országosan ismert – mennyit változtál ez idő alatt?
Egyrészt nyilván tapasztaltabb vagyok, másrészt viszont szerintem kevésbé énekelek olyan jól, mint pár éve, mert nincs időm gyakorolni. Sokszor állok a színpadon, de emellett arra nincs jelenleg időm, hogy a saját dalainkon kívül további, egészen másfajta technikát igénylő szerzeményeket is gyakoroljak. Ez másnak talán nem feltűnő, de én hallom, és próbálom elejét venni ennek, fontos, hogy folyamatosan fejlődjek. Igyekszem időt szakítani erre is, de szerencsére bírom szusszal, nem fáj semmim, és nekem fontos, hogy az éneklési módom egyedi legyen, és ne egy sztenderdizált technika.
Lelkileg sokkal stabilabb vagyok, mint pár éve. Akkor sem volt túl jellemző rám az, hogy vidám legyek, vagy jól éljek meg dolgokat – annak ellenére, hogy jobban a jelenben tudtam lenni öt éve, mint most, általánosságban –, de mostanában sokkal könnyedebben tudom venni az életet.
Ebben nagyon sokat fejlődtem. Persze vannak olyan napok, amikor ez nem jön össze, de alapvetően sokkal kiegyensúlyozottabbnak mondanám magam, mint mondjuk tíz éve.
Milyen személyes élményeid kötődnek a flow-élményhez, a jelenlét művészetéhez?
Azt látom, hogy ez az irányzat elég trendi most. Pár évvel ezelőtt a Titok című könyvvel jött be, azóta a flow-követés, a jelenben levés és a mostban élés szerintem minden emberhez eljutott már valamilyen formában. Ez picike része egy olyan óriási igazságnak, amit nem könnyű teljes mértékben átlátni, de érdemes felfogni a töredékeket.
Én is foglalkoztam ezzel, leginkább nagyjából tíz évvel ezelőtt, amikor elkezdtem azután menni, hogy vajon ki vagyok én, és mit kéne rajtam gyúrni ahhoz, hogy működjek. Ez nagyjából az első tehetségkutatós élményem után következett be, az hajtott.
Akkor végigmentem mindenféle könyvön, Eckhart Tolle-tól Szepes Máriáig, amit máig fontosnak érzek, mert viszonylag spirituális embernek tartom magam. Megértettem, és bizonyos szintig elsajátítottam a tanításaikat, többek közt a jelenlét fontosságával kapcsolatban is, mégis, ennek ellenére ki merem jelenteni, hogy nagy telefonfüggő vagyok. Nem bírom letenni. Egyedül akkor tudom elengedni igazán, ha sportolok, vagy az erdőben vagyok, kirándulok, ezért is szeretek nagyon ilyen tevékenységeket végezni.
Dalszerzés közben mi inspirál?
A kedvenc napszakom a napnyugta és a napfelkelte, de főleg a napfelkelte, mert abból kevesebbet láttam eddig.
Volt egy időszak, amikor állandóan teljesítménytúráztam egy barátommal, és sokszor voltunk éjszakai túrán, amelyről reggel értünk célba, és az erdőben éltük meg a napfelkeltét. Az élmények, az érzések az elsődleges forrásaim, a velük járó impulzusok nagyon tudnak hatni rám, nagyjából annyira energizálnak engem, mint egy nagyon durva koncert.
A Hanghajó című számomat például a nagypapám betegsége ihlette, öt perc alatt írtam az egészet. Ehhez hasonló folyamat játszódott le, miután megéreztem a Nem tudja senki című dalunk sikerét. Hazamentem a munkából, nyakamba vettem a gitárt, a szobában járkálva játszottam, ugráltam, szerettem volna egy nagyon pulzáló refrént kiadni magamból, és ez eredményezte a Maradok távol refréndallamát.
Milyen érzelmeket szerettek közvetíteni?
Úgy tűnik, hogy leginkább a keserédesség az, ami jön belőlünk zenekarilag, és mintha ezt is igényelnék tőlünk a leginkább. Ezt jó dolognak tartom, mert életszagú. Van benne jó, van benne rossz, és mindeközben motiváló; egy pici reménysugarat észre lehet venni minden dalunkban. Tehát ez a meghatározó irány, ami mellett pedig ott van például a Gavallér, ami életem eddigi első vidám dala, és annak hatására született, hogy vettem egy ukulelét, amin nagyjából csak vidám számokat lehet játszani. Érdekes, hogy ez lett az első olyan dal, amellyel maximálisan elégedett vagyok, sem a klipjét, sem a szövegét nem akarnám máshogy csinálni.
Ebből is látszik, hogy mostanra jött létre egy olyan környezet, amelyben teljesen torzításmentesen tudom létrehozni azt az agymenést, ami megszületik bennem.
Zeneileg milyen vonalat éreztek meghatározónak?
Nem rugózunk azon, hogy mi az aktualitás, a most érkező három dal is mind más. A full pop Gavallér után a következő dal abszolút beilleszthető a Follow The Flow-hangzásba, abba, amit az emberek talán elvárhatnak tőlünk, a másik viszont egy trap dal lesz kőrappel – én is rappelek benne –, utána meg érkezni fog egy rockos dal is. Zeneileg nem lehet minket beskatulyázni. Ez nem útkeresésről szól, hanem arról, hogy szeretünk kísérletezni.
Mire számíthat a közönség a későbbiekben?
A zenekaron belül volt némi változás a közelmúltban, de nagyon jól működik a kémia a zenészek között, ahogy megyünk előre, úgy csiszolódunk egyre inkább össze. Olyan elánnal mentünk neki a zenekari teendőknek, és a változások olyan frissességet hoztak magukkal, amire nagy szükségünk volt nekünk is, hogy még nagyobb lendülettel fejezzük be a lemezt, csináljuk a turnét, és készüljünk a lemezbemutatóra. Sok újdonságot hozunk majd a szemeknek és a füleknek is, de nem akarunk lelőni semmit előre, hamarosan megtapasztalhatja a közönség élőben, hogy mire készülünk.
