Ez most hipnózis vagy altatás? – A Warpaint és a Dum Dum Girls új lemeze

Avatar photo
2014.01.22., 21:48

A Warpaint háromévnyi kemény munka végére ért, az eredményt hallva pedig felmerül a kérdés: vajon megért-e ennyi fáradságot a hatalmas elvárásokkal szembenéző, cím nélküli második album készítése? A Dum Dum Girls az évek alatt vadóc rockzenekarból jóval izgalmasabb dark-pop produkcióvá változott. Több sikeres EP után itt az új nagylemez, a Too True, mely a dalszerző Dee Dee szerint eddigi legszemélyesebb és legnehezebb szerzői időszaka volt. Ahogy az ebből a pár sorból már sejthető, egyik sem „könnyű” lemez, de vajon melyiken hallatszik jobban a „vér és veríték„?


Warpaint – Warpaint

A Warpaint feltűnése igazi diadalmenet volt 2010-ben: bár a zenekar már 2008-ban jelentkezett egy John Fruiscante által kevert EP-vel, az igazi áttörést a The Fool című nagylemez hozta el a Los Angeles-i formáció számára, amely általában dicsérő kritikai visszhangra lelt, de ami még fontosabb, egy széles rajongói bázis is szívébe zárta akkor az együttest.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Azóta azonban eltelt 3 év, amit a Warpaint egyáltalán nem lazsált el, sőt, úgy tűnik talán túlságosan is a közös munkába temetkezett. Már 2011-ben arról szóltak a hírek, hogy a lányok az új számokon dolgoznak, méghozzá először ebben a felállásban. A zenekar ugyanis többször is tagcseréken esett át, ám a 2011-es felállás azóta állandósult, így az új számok már a közös stúdióbeli jammelésekből születtek. Azt minden tag hangoztatta  a megjelenés előtt, hogy ez a lemez teljesen más lesz, mint az előző, de hogy tényleg ennyire más lett, az nem a hangzásbeli súlyeltolódásoknak köszönhető.

„A many blood sweat and tears into this child

A fenti megjegyzéssel kürtölte ma világgá a zenekar az album megjelenését, és bár a mondat itt nem ér véget, azért ezek elég sokatmondó sorok. Mert sajnos a lemez nagyon izzadságszagú, és ami még fájóbb, sokszor egész egyszerűen unalmas. Bár a Spin magazin kritikája szerit ez a lemez nem elaltat, hanem épp csak félálomszerű állapotot idéz elő, azért én nem vennék rá mérget, hogy mindenki maximális figyelemmel bírná a teljes lemezt. Ami 2010-ben, a pszichedelikus zenék nagy visszatérése idején nyerő volt, az itt most édeskevés. Hiába szintisebb a hangzás, hiába érződik, hogy a ritmusszekció ügyesen teszi a dolgát, a dalok többsége így is könnyen felejthető.  Igen, vannak olyan lemezek, amelyeknek különleges, hipnotikus a hangulata, de azok a lemezek attól jók, hogy képesek a hallgatóra „ráerőltetni” ezt az álomszerű állapotot. A Warpaint második lemeze ezt nem éri el, pedig, hogy azért pozitívumot is említsek, kifejezetten jól indul. Az Intro-Keep It Healthy-Love Is To Die kezdő hármas közben még követhető az az út, amire a Warpaint szándéka szerint elcsábítana minket, ám ezután már csak egyszer, a Disco/Very-nél élénkül meg a lemez. Így aztán hiába a neves produceri közreműködés (Flood, Nigel Godrich), és hiába az ugyancsak jó nevű Chris Cunningham borítóterve és a lemezkészítésről készített dokumentumfilmje, ezek az adalékok csak a csomagoláson javítanak. Ettől még sajnos ez egy csalódást keltő lemez.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Dum Dum Girls – Too True

A többes számú zenekarnév csalóka: a Dum Dum Girls valójában Dee Dee Penny egyszemélyes hálószoba-projektjeként indult, és ami a dalszerzést illeti, végig az is maradt. A Dum Dum Girls csak a koncerteken alakul négytagú, klasszikus felállású formációvá. A bevezetőben már utaltam rá, hogy Dee Dee lemezről lemezre, EP-ről EP-re finomított a hangzáson, így aztán a kásás, shoegaze-hangzás folyamatosan letisztult. Olyannyira, hogy a most megjelent harmadik nagylemezen tulajdonképpen sötét köntösbe öltöztetett színtiszta popzenét hallhatunk.  Hogyha a Too True-t és a bemutatkozó albumot, az I Will Be-t egymás után hallgatjuk, a különbség még szembetűnőbb. Persze voltak már arra utaló jelek korábban is (pl. egy Smiths-feldolgozás), hogy a Dum Dum Girls-projektet illik komolyabban venni annál, mint amit az első megjelenések sejtettek. Egész egyszerűen Dee Dee idővel elkezdett egyre jobb dalokat írni, és a néhol bájos, szertelen zajongásokat felváltották az ambiciózusabb, nagyobb ívű szerzemények.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az egyéb produkciókban (pl. Crocodiles) is előszeretettel felbukkanó Dee Dee az albumhoz írt kísérőszövegében hosszasan fejtegeti, hogy mennyire nehezen született meg az új lemez, hiszen a hosszú turné például tönkretette  a hangját, és lelkileg sem volt épp a legösszeszedettebb a dalszerzés időszakában. Ezek a megjegyzések sohasem ígérnek jót a hallgató számára, de a Too True – tán épp a nehézségek miatt –  az eddigi legjobb Dum Dum Girls-lemez. Dee Dee ugyanis visszatért  a kezdetekhez, és saját hálószobájában, semmifajta külső nyomás nélkül énekelte fel a lemez dalait, hogy azokat aztán a Raveonettes-ből ismert Sune Rose Wagner produceri munkája hozza még „darkosabb” formába.

A bevallottan Cure– és Siouxsie and the Banshes-hatásokat mutató lemezről nehéz is dalokat kiemelni, hiszen a Warpainttel ellentétben itt csak akkor lankad a lendület, ha arra tényleg szükség van.

Bár a borítón Dee Dee Penny félig  hátat fordít, ezen a lemezen nem szégyelli több oldalát is megmutatni: a személyesebb, kitárulkozót (Under These Hands) vagy akár a vagányabb vadmacskát (In The Wake Of You; Little Minx). Persze lehetne még sorolni a többi dalt is, de a lényeg úgyis az, hogy mostanra nyilvánvalóvá vált, ha Dee Dee a Dum Dum Girlsszel továbbra is ilyen színvonalon folytatja, akkor még  a példaképek (az említetteken kívül például Madonna és Patti Smith) szintje is bőven elérhető lesz számára.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás