„Ez az album főleg az eufóriáról és a könyörületről szól” – TR/ST-interjú
Grimes, a Crystal Castles vagy a Purity Ring mellett a kanadai elektropop-színtér egyik különleges üdvöskéje Robert Alfons is, aki már négy éve indította az egyre nagyobb közönségsikereket elérő TR/ST (korábban Trust) nevű produkcióját. A TR/ST a darkwave, a szintipop és az EDM legjavát sűríti egy lehengerlő, sötét szexuális melodrámába, kalapácsütésszerű ritmusokkal és érzéki énekkel. Robert tavaly jelentette meg második, Joyland című albumát – immár az Austra dobosa, Maya Postepski nélkül – és most februárban először lép fel Magyarországon. Ennek kapcsán faggattuk ki videójátékokról, az énekhang jelentőségéről és angolnákról.
Mi vonzott a legjobban elektronikus és a tánczenében?
Az energia, a különböző hangzások, hogy nem kellett túl komolyan venned magad és az egészet, hogy teret engedett az őszinte érzéseknek és a szerelemnek.
A Joyland írásakor az egyik nagy inspirációt a videojátékok zenéje jelentette. Melyek voltak a kedvenceid és hogy inspiráltak téged?
A Donkey Kong Country (a Nintendo 1994-es videojátéka – szerk.) például, tele van fülbemászó techno számokkal. A víz alatt és az indusztriális gyárakban játszódó részeknél szóltak a legnagyobbat.
Hogy érzed, most, hogy Maya Postepski kilépett a zenekarból, azt csinálhatod, amit akarsz?
Számomra a TR/ST mindig is a kihívásokról és a saját korlátaim feszegetéséről szólt, szóval szívesen dolgoznék újra együtt valakivel.
Fotó: SANTIAGO FELIPE
A Joylandet úgy jellemezted, mint egy extatikus vulkanikus kitörést, belsőségekkel és angolnákkal.
Úgy érzem, ez az album főleg az eufóriáról és a könyörületről szól, és a felsorolt dolgok kis részei ennek a két nagyobb egésznek.
Másképp írtad most a dalokat?
Igen. Míg az első album (TRST – 2012) számait főleg zongorán írtam, most először a dobok és a loopok voltak meg, azokból kiindulva születtek meg a számok. Sokkal többet kísérleteztem a hangterjedelmemmel, hogy mit bírok még kiénekelni. Az első albumon még tartottam az énekléstől, de most már nem.
A Joylandet hallgatva nem csak az énekhangoddal, hanem sok mással is kísérleteztél: a szintetizátorokkal, hogy mennyire lehetsz emocionális, mennyire teheted bele magad a dalaidba.
Abszolút, jól érzed. Úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy kipróbáljak dolgokat, amiket mindig is akartam és hogy új kihívások elé állítsam magam.
Egy korábbi interjúban azt nyilatkoztad, hogy jobb nem tudni, mit énekelsz, mert akkor mindenki kitalálhatja a saját verzióját és a dalok titokzatossága sem veszik el. Eszerint az énekhangodra is inkább úgy gondolsz, mint egy hangszerre?
A hangunkkal annyi mindent át lehet adni, hogy úgy érzem, kevés lenne szimplán hangszerként gondolni rá. Annyira erőteljes, hihetetlen! Borzasztóan inspirálnak a jó hangú énekesek!
A február 5-i Dürer Kertes koncert Facebook-eseményoldala.
