2021.03.30., 21:35

„Ez a lemez olyan, mint egy terápia: ha végigmész rajta, megtisztulsz” – YZZO-interjú

Megjelent az YZZO zenekar első, debütáló lemeze, amely rögtön a második album is egyben. Az INHALE/EXHALE címet viselő hanganyag az első, elvetett album ráncfelvarrást és stílusváltást követő verziója Galambos Dorina, Szabó László, Szabó Áron „Vasaló” és Kolozsi Péter előadásában. Ennek kapcsán interjúztunk velük.

Tagok tekintetében igazi szupergroup vagytok. Miként alakult a zenekar?

Szabó László: Ez egy többlépcsős folyamat volt, valamikor 2014 körül beszéltük meg Vasalóval, hogy csinálhatnánk valamit együtt, nem sokkal később csatlakozott hozzánk Pálinkás Tomi (ex-Isten Háta Mögött, ex-Tej, Atomki), így hárman járogattunk vagy egy évig a Grand Mexican Warlock vágóhídi próbatermébe, és született is csomó tök jó dalkezdemény. De aztán valahogy elfáradt a dolog, Pali ment, és vitte magával a témáit, Vasival viszont molyoltunk tovább, hamarosan összegyűlt egy nagylemeznyi anyag, amit fel is vettünk kettecskén, és nekiálltunk énekes után kutatni. Galambos Dorinát már korábban is körbeudvaroltuk, még Palika előtt, de épp akkor indították el a River of Lust-ot, ezért elhajtott minket. Ám másodszorra már nem tudott nemet mondani szelíd bociszemeinknek. Ez valamikor 2016-ban volt. Kolozsi Peti hangmérnökként került a képbe, vele kezdtük el rögzíteni az INHALE/EXHALE lemezt, de már a stúdiózás korai fázisában leesett a tantusz, hogy basszusgitárosként is ő a mi emberünk. Úgyhogy cirka hat év leforgása alatt sikerült végül megalakulni.

A szupergroup kifejezést abban az értelemben érzem találónak, hogy szuper emberekkel szuper zenét játszva szuperül érezzük magunkat, ezen felül viszont erősen túlzó jelző.

 
 

Hogyhogy egyből a második lemezzel debütáltok?

Sz. L.: Ahogy korábban írtam, Vasival rögzítettük anno egy lemeznyi anyagot, majd mikor Dorina bejött a képbe, először egy dalt énekelt fel, ez lett a Little Sister, ehhez készült egy videoklip is. Aztán valahogy annyira szétfolytunk ezer felé, hogy az YZZO-lemezkészítést állandóan halogatni kellett a többi zenekarunk teendői miatt. Aztán annyit halogattuk, hogy a lelkesedés is kezdett meghalogatni, és azon kaptam magam, hogy semmi kedvem már ezekkel a számokkal foglalkozni, hiszen addigra ezek több évesek lettek.

Időközben viszont születtek új, aktuálisabb ötletek, és miután a többieknek megmutogattam, el is dőlt, hogy a régi anyag helyett inkább az újjal foglalkozunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Milyen témákat jártok körül az INHALE/EXHALE albummal? Miről érdemes manapság énekelni?

Galambos Dorina:

Ez a lemez tulajdonképpen olyan, mint egy terápia: ha végigmész rajta, megtisztulsz.

Nekem is ilyen volt megírni. Az első dal azt a célt szolgálja, hogy felvérteződj! Igazából ezt írtuk meg utoljára, de zseniálisan beindítja a folyamatokat sejtszinten. Érzed, hogy jön valami új inger, figyelsz. És jönnek a leckék. Nem működik a párkapcsolatod? Erős vagy, lépj le! Leléptél, de most idióták zaklatnak. Ha mégis jön egy normálisabb forma, tuti elcseszed, mert nem tudod közel engedni. Vagy végre nagyon jó valakivel, de ő csak átutazóban volt. Kicsit összedől a világ, vagy mi döntjük romokba? A Föld forrong természeti katasztrófák képében, egyszer megbosszulja, amit az emberiség művelt vele, de az is lehet, hogy az ember által alkotott mesterséges intelligencia hozza majd el a pusztulást… Itt tartottam a szövegírásnál, és már a valóság folytatta a mondanivalót, beütött a vírus. Csodás! Munkanélküli, haszontalan disznó vagy, küzdesz a démonjaiddal. Szedd már össze magad, és lélegezz! Jó, csak még egy kicsit lemerülök a víz alá, mert megnyugtat. Néha élvezem a magányt, majd szóljatok, ha vége ennek a szarnak! Aztán mégiscsak összeszeded magad, talpra állsz, és felveszed a maszkod, mint egy szuperhős! Gyerünk, csináljunk valami jót végre! Aztán a végén, mikor életben maradtál, csak ülsz, és nézed az esőt. Kéred, hogy hozzon megváltást, egy jobb világot! Kezdjük tiszta lappal!

Egy mutáns dióhéjban, ebben a feje tetejére állt világban ilyen dolgokon töprengtem én.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mit képvisel számotokra az YZZO?

Sz. L.: Nekem nagyon hasonló szerepet tölt be, mint a Grand Mexican az első pár évében. Itt tudom talán a legjobban kiadni, ami zajlik bennem, a többiek pedig a legjobb arcok, hogy segítenek ebben. Nekem az YZZO k*rva nagy megkönnyebbülés, rengeteget segít, hogy túléljem ezeket az őrült időket.

G. D.: Szabadságom a bezártságban! Lubickolás a zenében műfaji korlátok nélkül, újító módon. Barátság, összetartozás, lelkisegély-szolgálat.

Mit tesztek annak érdekében, hogy megőrizzétek a kreativitásotokat ebben a pandémiás időszakban?

Sz. L.: Viszonylag sokat járok a csongrádi próbatermembe mostanában, és mindig molyolok valamin. Írogatok új dolgokat, még nem tudom, mi melyik zenekarban fog kikötni, remélem, mindegyik megtalálja a helyét. És sokat dobolok. Decemberben volt néhány ilyen-olyan online koncertféleség, és visszahallgatva a játékomat, nem voltam túlságosan elégedett, levontam a tanulságokat, és most igyekszem kijavítani a hiányosságaim.

Összességében ez egy k*rva jó alkalom arra, hogy az ember kérdéseket tegyen fel önmagának, és hosszasan töprengjen a válaszokon. Hogy miért csinálja, mi a célja ezzel az egésszel. Az engem mindenképpen megnyugtat, hogy ez a zeneipari összeomlás, akármennyire is sajnálatos és kellemetlen, nem befolyásol a céljaim megvalósításához vezető úton.

Bármennyi szar is ömlik a nyakamba, a zenét-zenélést önmagáért szeretem, és akkor is ugyanolyan jelentősége van, ha még koncertezni sem lehet.

G. D.: Feszkólevezetésként: pilátesz/jóga délután, főzőcskézés, zongorázás, filmezés vagy könyv, vagy elhúzok a húgomhoz, megtutujgatom a kiskutyáját, lenyírom a füvet a kertben – ez időszakos, de ahogy elnézem, előbb fogok füvet nyírni, mint koncertezni, de inkább ne legyen igazam! Ha minden kötél szakad, akkor metált hallgatok.

Mi a csapatdinamikátok alapja, mi tesz titeket jó alkotóközösséggé?

Sz. L.: Az, hogy figyelünk egymásra. Tiszteljük egymás véleményét, és meg tudjuk beszélni a dolgokat. Minden jól működő közösségnek ez kellene, hogy legyen az alapja. De még nem töltöttünk el annyi időt együtt, hogy kiderüljön, hosszú távon is működik-e. Ehhez nagyon kellenek a koncertek, meg újabb és újabb célkitűzések, csak így lehet tisztán látni, hogy egy irányba tartunk-e – egyelőre úgy tűnik, igen.

Milyen terveitek vannak az idei évre?

Sz. L.: Szeretnék venni egy ladikot meg hozzá egy motort.

G. D.: Megint rávesszük Vasalót, hogy főzze meg a világ legjobb spenótját, közben Pít Anderson .Paak-ot bömböltet a hangfalakból, én meg beikszelem az ötöslottó nyerőszámait, aztán megvesszük a ladikot!

 
 

Címkék: , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás