Kiss Flóra (florasfloras)
„Ez a dal himnusz a rossz énemhez” – Kiss Flóra (florasfloras)-interjú és -videópremier
Megérkezett Kiss Flóra, azaz florasfloras szólóprojektjének debütáló dala, a Second me, amely a hozzá tartozó videoklippel együtt egyenesen szembemegy az énekesnő félelmeivel, hogy a komfortzónáján túl egyedit és maradandót alkosson. A számot tudatos ösztönösség, szabad áramlás, behatárolhatatlan sokszínűség jellemzi, éppúgy, ahogy az időközben érlelődő első albumot. Premier!
Miként ért meg benned és kelt életre a Second me?
Nagyon gyorsan: leültem a zongorához, és szöveggel, dallammal együtt megszületett húsz perc alatt. Ez most nagyképűen hangzik, de mondjuk úgy, ez isteni sugallatszerű csodaszámba megy, mert elég sokat szoktam szenvedni az alkotási folyamatok közben, főként a szövegekkel.
A dalt magamnak, vagyis a kishitűségemnek írtam, aki többek közt az alkotómunkában is hátráltat, nagyon gyakran elbizonytalanít. Aki nem hiszi el, hogy amit csinálok, az jó, mindig kételkedik mindenben, és inkább nem fejez be semmit, hogy ne legyen kudarcélménye. Tehát ez a dal himnusz a rossz énemhez, ami kellően szentimentális.
A szerzemény sokféle folyamaton átment, nagyon sok kéz gyúrta már valamilyenre, de ez most az az állapota, ami nekem a legjobban tetszik, ennél tudtam elengedni a továbbagyalást. Nem egy adott zenekari felállással dolgozom, minden dalnál, más-más zenésztársakat hívok, olyanokat, akik adott esetben inspiráltak, vagy úgy éreztem, jól tudunk együttműködni, vagy pont, hogy teljesen random kíváncsiságból szeretném őket bedobni az ötleteim közé, mert őszintén nem szeretek egyedül zenélni, alkotni.
Ebből következik a másik fontos dolog, hogy a dalok maguk üzenjenek arról, milyenek akarnak lenni, ne találjak ki mindent én az elején. Ez így egy lassabb folyamat, de azt érzem, hogy gyönyörű az, ahogy szinte megírja magát egy dal az alkotóközösségben, amelynek a magja most tényleg én lehetek, hiszen az alapvázat, a szöveget, az énekdallamot én írom.
A Second me-nél most hangszerelő és a produceri szerepbe is kerültem, ami olyan élmény volt nekem, mint egy gyereknek az ugrálóvár. A munkafolyamatok közben pedig tanulság volt számomra, hogy sosem szabad megalkudni. Ha valami nem tetszett, kiálltam az elképzeléseim mellett, olyan volt, mintha maga a dal tanítana meg közben erre. Végül nagyszerűen kialakult egy végső koncepció, amit a Tom-Tom Hangstúdióban vettünk fel Dorozsmai Gergővel, aki producerelt, Balanyi Szilárddal – aki a Quimby billentyűse, gyakran segít hangszerelni a dalaimat, és a Tom-Tommal való kapcsolatom is neki köszönhetem –, valamint Benkő Dáviddal, aki zongorán és csellón is játszik a Second Me-ben, vele készítettem a dalnak az első nekem tetsző demóját.
Íme a Second Me kisfilmje, amelyet nálunk láthattok először!
A dalhoz tartozó videoklipnek mi a története, hogyan állt össze?
Alapvetően nem szeretem a klipeket, bonyolult műfaj, és szerintem nehéz jót csinálni, de tudom, hogy a közönséghez eljutást mindenképpen segíti, ha készül videó a dalokhoz. Régóta nyomon követem a rendező, Szombath Máté és az operatőr, M. Deák Kristóf munkáját, megtisztelő volt velük dolgozni. Mivel a dal nagyon érzékeny, és elképesztő sokat jelent nekem, a képeknek is ebben a szellemben kell támogatniuk a hangulatot, ezt tudtam már az elején. A zene nagyon kevésből építkezik, a végén pedig hatalmas lesz, nagy utat jár be a hangszerelés és hangzás tekintetében, nehéz bekategorizálni. Abszolút pop, de nem az a magától értetődő, kiszámítható fajta, tényleg figyelve hallgatni jó. Sok olyan apróság van benne elrejtve, amitől különleges.
Ennek megfelelően nagyon érzékeny terveket szőttem a klip képi világát illetően, csak minimális mennyiségű dolgot akartam megjeleníteni. Azt viszont szerettem volna, hogy a saját magammal való küzdés, amiről a szöveg is szól, erős szála legyen annak, ami képre kerül. Ezen a vonalon indultunk el Mátéval, ő találta ki a meztelenség ötletét. Tudni kell rólam, hogy alapvetően mindenféle komfortzóna-elhagyásra nyitott vagyok, megmozgat és inspirál az ilyesmi.
Az elmúlt 15 évet gyakorlatilag egy ilyen komfortzóna-tágításban töltöttem a zenében. Ilyen jellegű kitárulkozásban azonban még abszolút nem volt részem, nem is szeretem, amikor testiségre van felhúzva egy zenei, képi világ, például, amikor bikiniben szétretusálva vagy direkt szexuális eledelként adják el magukat az énekesnők. Az ilyesmi iszonyú távol áll tőlem, így még érzékenyebb és fontosabb téma volt, hogy ezt végig elkerüljük. Azt hiszem, sikerült a sérülékenység és az intimitás legszebbjét kihoznunk a forgatáson, az egész stábnak borzasztó hálás vagyok. Amikor először bementem a 15-20 statiszta közé leragasztott mellbimbókkal, majd másfél méterre megálltam tőlük, kihúzva magam, karakterben, majdnem kiugrott a szívem a torkomon. Aztán elindult bennem egyfajta feldolgozási folyamat, amiben sikerült feloldódnom. Elkezdtem magam jól érezni a helyzet kényelmetlenségében, önreflexív voltam, és végig azon igyekeztem, hogy, megismerjem a szégyenlősségmentes énemet.
Mit lehet tudni a születendőben lévő szóló terveidről?
Most vagyok a legközelebb a dolog megvalósulásához. Hatalmas segítség ebben az, hogy a Tom-Tom Records mellettem áll, épp úgy, ahogy Dorozsmai Geri producer is, illetve Balanyi Szilárd barátom, aki nagyon erősíti mindig az önbizalmamat.
Most tényleg úgy érzem, nincsenek korlátaim. Egyetlen volt: az, amit most az első számban megírtam. Persze nem mondom, hogy ezzel kétségek nélkül maradtam egy életre, de annyi határozottság és elszántság van bennem a zenével kapcsolatban, mint eddig korábban soha.
A törekvés talán már önmagában félsiker. Készülnek az új dalok, stúdióba egyszerre eggyel megyek, sajnos nem tudok közöttük csapongani, az szétdarabolja a figyelmem. Biztosan haladok.
Mi a célod a florasfloras projekttel, mit szeretnél közvetíteni vele?
Nem építettem mögé koncepciót. A csinálása a lényeg, de azt hiszem, az ösztönösséget szeretném benne érvényesíteni. Ki akarom kerülni az attól való félelmet és tartást, hogy nekem valamilyennek lennem kell, mondván, hogyha nem vagyok valamilyen, akkor az nem befogadható, nem körülhatárolható, nem tálalható. Saját magam zenéjén dolgozni eddig azért nem ment egyértelműen könnyen, mert nem vagyok kimondottan R&B vagy pop előadó, sem jazz énekesnő, bár ez utóbbival már többször azonosítottak. Azt hiszem, már nincs bennem ez irányú megfelelési kényszer, ezért talán maradhatok címkék nélkül.
Eklektikus leszek, ezt borítékolhatom, de ez így jó. A Second me most minden ezzel kapcsolatos üzenetet megalapozott. Bebizonyította, hogy az igazán gyümölcsöző az, ha szembemegyek a félelmeimmel.
