Ez a 11+1 lemez megkerülhetetlen lesz 2016-ban

Avatar photo
2016.01.25., 17:41

Az elmúlt hónapok híreiből már kirajzolódott, hogy 2016 rengeteg olyan lemezt helyez kilátásba, amikre már most érdemes odafigyelni. Lesznek nagy visszatérők, mint Iggy Pop vagy a The Last Shadow Puppets, és több olyan – a debütálásával nagyot robbantó – előadó, akiknek második dobását is fontos lesz körbejárni, úgy mint a Haimét vagy Sky Ferreriráét. Most összegyűjtöttük nektek, melyik az a 11+1 lemezt, amiket szerintünk hallanod kell.

Kanye West – „Waves”

Kanye West nyolcadik albuma, a Waves (aminek immáron hatmadszorra változtatta meg címét) február 11-én jelenik meg, de addig sem maradunk dalok nélkül, hiszen idén már három kislemezt is feltöltött a SoundCloudjára. Az album megjelenéséig minden pénteken új számot fog kiadni, folytatva ezzel 2010-es GOOD Fridays projektjét. A péntekenként kiadott dalok közül azonban nem lehet tudni, hogy melyik lesz rajta a lemezen, ugyanis a 2010-ben megjelent 15 „albumelőzetes” szám közül is csak 3 szerepelt az LP-n. A legújabb dalban 2015 egyik legnépszerűbb előadójával, Kendrick Lamarral megy a rappelés:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

2. The Last Shadow Puppets – „Everything You’ve Come to Expect”

Alex Turner és Miles Kane duója 8 év után ad ki új lemezt 2016-ban. Az Everything You’ve Come to Expect producere és dobosa ezúttal is James Ford volt, hozzájuk csatlakozott még Owen Pallett (vonósok) és a Mini Mansionsból ismert Zachary Dawes (basszusgitár). Az albumot Malibuban rögzítették, az első dal, a Bad Habits január 10-én jelent meg, a lemezre pedig április 1-ig kell várnunk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

3. Haim

Az új Haim-lemezről nem sokat lehet tudni, mindössze annyit, hogy az az Ariel Rechtshaid felel a produceri munkáért, aki már a lányok előző albumáért is kezeskedett, de olyan nevekkel is dolgozott már együtt, mint Charli XCX, Sky Ferreira vagy Beyoncé. A lánytrió a 2013-as, Days Are Gone című lemezével nagyot durrantott, éppen ezért nagyon várjuk a folytatást.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

4. The 1975 – „I Like It When You Sleep, For You Are So Beautiful Yet So Unaware Of It”

Február 26-án jelenik meg a The 1975 második stúdióalbuma, az I Like It When You Sleep, For You Are So Beautiful Yet So Unaware Of It. Az új – nem éppen rövid című – anyagot már hónapok óta promózza a zenekar Facebookon és Instagrammon, eddig három dal jelent meg, ebből kettőhöz klip is készült. A Love Me és az UGH! is a 80-as éveket megidéző videót kapott, mindkettő leginkább Matt Healy frontembert és táncát állítja középpontba.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

5. Gorillaz

Damon Albarn rajzfilmzenekara 2010-ben adott ki utoljára albumot, de akkor kettőt is: a Plastic Beachet és a turné közben Albarn iPadére felvett The Fallt. 2016-ban jön az új lemez, de sem a címét, sem a megjelenési dátumot nem lehet még tudni, ami nem meglepő, hiszen ez a zenekar mindig is nagyon rejtélyes volt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

6. The xx

A 2009-es xx és a 2012-es Coexist után idén megjelenik a harmadik, egyelőre név nélküli The xx-album is. Jamie xx 2015-ös nagy sikerű debütáló lemeze után (amely a mi kedvenc 2015-ös albumaink listáján is helyet kapott) most az eredeti bandája zenéin dolgozik, amivel egyre jobban haladnak: Jamie októberben még azt nyilatkozta, hogy sok dal nincs még befejezve, novemberben viszont a BBC-s Annie Mac műsorában arról beszélt, hogy stúdióba vonulnak, és egészen karácsonyig ki sem jönnek, úgyhogy mostanra feltehetően már sikerült befejezni az új anyagot.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

7. Sky Ferreira – „Masochism”

2016-ban Sky Ferreira is új albummal készül – a 2013-as Night Time, My Time útán a Masochism lesz Ferreira második nagylemeze. A Masochismet a Haim-producer Ariel Rechtshaid vette kezelésbe, és a Primal Screamből ismert Bobby Gillespie és Andrew Innes segített a dalok megírásában. Az album megjelenési dátuma egyelőre titok, de mi már nagyon várjuk!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

8. Frank Ocean – „Boys Don’t Cry”

Frank Ocean első nagylemezét, a Channel Orange-ot a 2012-es év egyik legjobbjaként tartották számon, 2016-ban pedig érkezik a Boys Don’t Cry, amelyről néhány demó már ki is került az internetre, például a mindössze kétperces Memrise.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

9. Iggy Pop – „Post Pop Depression”

Iggy Pop az év egyik nagy meglepetése, aki titokban vette fel új albumát a Queens Of The Stone Age és az Eagles Of Death Metal vezérével, Josh Homme-mal. A lemezt Dean Fertita gitáros-billentyűssel (Queens of the Stone Age, Dead Weather) és Matt Helders dobossal (Arctic Monkeys) rögzítették, a végeredmény pedig március 18-án érkezik. Az első kislemez, a Gardenia pedig már meghallgatható!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

10. Yeasayer – „Amen & Goodbye”

A 2012-es Fragrant World után idén jelenik meg a Yeasayer negyedik stúdióalbuma, az Amen & Goodbye. Az albumot New Yorkban vette fel a zenekar, a borítón pedig David Altmejd szobrász munkája lesz látható. Az első klipes szám, az I Am Chemistry már most elérhető, az egész lemez pedig április elsején fog megérkezni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

11. Rihanna: „ANTI”

Rihanna 8. stúdióalbuma már több mint 2 éve lóg a levegőben, folyamatosan elhalasztva megjelenési dátumát, holott már a FourFiveSeconds, az American Oxygen és a Bitch Better Have My Money is – videóval együtt – kijött a lemezről. Egyes források szerint elsőként 2015. november 6-án, majd november 20-án, később pedig karácsonykor akarták jelentetni az albumot, de olyan ürügyek miatt tolták ki a hivatalos megjelenést, mint Adele hangos visszatérése vagy Travis Scott kínlódása az album körül. A nagy várakozások közepette pedig idő közben meg is érkezett az ANTI, amit a hírek szerint a TIDAL idő előtt töltött fel rendszerébe, így a hiba miatt több felhasználójuk  megjelenés előtt már kiszivárogtatta a teljes lemezt. Most legalább így ingyenesen meghallgathatja mindenki.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

+1. Ty Segall – „Emotional Mugger”

Ty Segall 2015 novemberében elküldött egy VHS-kazettát a Pitchforknek, amiben bejelentette új albumát, a hanganyag pedig január 22-én már meg is jelent. Ehhez készült egy weboldal is, és időközben Ty egy bandát is alakított maga köré The Muggers néven (melynek tagjai Mikal Cronin, Kyle Thomas, Emmett Kelly, Cory Hanson és Evan Burrows). Az Emotional Mugger egy igazi hangos garázslemez, amin rendesen belecsaptak a húrok közé, érdemes belehallgatni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás