Ewan McGregor szerint „nagyon, nagyon, nagyon jó” lesz a Trainspotting 2

Avatar photo
2016.03.30., 14:30

Korábban már megírtuk, hogy az már biztos, hogy lesz a Trainspottingnak második része, és már az is, hogy az eredeti szereplők visszatérnek. A Mark Rentont alakító színész pedig most hivatalosan is bejelentette, hogy nemrég megkapták a forgatókönyvet, ami „nagyon-nagyon jól sikerült”, májusban pedig biztosan meg is kezdik a kultuszfilm folytatásának forgatását.

A Trainspotting kultikus története Mark Rentonról szól és az ő „barátairól”, akik lázongók, tévelygők, tolvajok és narkósok… sehogy sem tudnak beilleszkedni az őket körülvevő társadalomba. Az igazat megvallva, nem is igyekeznek túlságosan. Megvetik, sőt elvetik minden formáját. Ez a parttalan sodródás saját önpusztításuk gyökere. Az egyedüli menekülési lehetőségük a kábítószer, amelyről úgy érzik, védőpajzsot tart föléjük. Nem veszik, nem is akarják észrevenni, hogy visszavonhatatlanul az önpusztítás ösvényére léptek. A sors még egy utolsó lehetőséget biztosít Marknak, hogy visszaforduljon a lejtőn. Csak az a kérdés, hogy ő akarja-e kihasználni ezt az esélyt, érzi-e a lehetőséget? Igényli-e a változást? Látja-e értelmét…újra megválasztani a saját életét?

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Collidernek adott interjúban McGregor a nemrég bejelentett Trainspotting 2-ről is beszélt a lapnak. Bár Irvine Welsh már 2002-ben megírta a Trainspotting folytatását Pornó címmel, de McGregor akkor még nem állt készen visszatérni ikonikus szerepéhez. Amikor azonban John Hodge megírta belőle a forgatókönyvet, és a közelmúltban megkapták az eredeti film színészei, nem volt kérdés, hogy a megfilmesítés szakasza következik.

„Azt gondolom, hogy mindannyian érezzük, mit jelent a Trainspotting az embereknek és nekünk. Egyikünk sem akar egy gyenge folytatást készíteni. És ha nem kaptuk volna meg a legnagyszerűbb forgatókönyvet, amit megkaptunk, most nem beszélnénk a folytatásról” – mondta a színész.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Irvine Welsh nemrég hivatalosan is megerősítette, hogy a folytatásban Renton, Begbie, Sick Boy és Spud kitalálnak egy innovatív megoldást, amivel a pornózás világába csöppennek. Bár Welsh 2002-es regénye alapján készül a film, a filmadaptáció mégsem lesz ugyanaz, mint a könyv.

Danny Boyle filmjének forgatása májusban megkezdődött, a kész alkotás pedig az alábbi előzetesrészlet szerint 2017. január 27-től kerül a mozikba.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás