Csóka Ági
2018.10.16., 17:15

“Észrevettük, hogy az emberek komolyabban vesznek minket, mint mi magunkat” – TPSRPRT-interjú + -videopremier

A számítógép és gitár fúziójával kísérletező, szándékosan kimondhatatlan nevű TPSRPRT (de ha valaki mégis kimondaná, akkor mondjuk “típíeszriport”) 2014 óta létezik, és pár demómegjelenés után most augusztusban adta ki első albumát 1 címmel. A Gutema Dávid (gitár), Nagy Sándor (dob), Tóth Arnold (elektronika) és Mushu Israel (basszus) alkotta banda nem próbál zenei trendeknek és elvárásoknak megfelelni, hanem saját örömére, megkötések nélkül zenél, ami határozottan jó stratégiának bizonyult. A srácok többek közt erről a koncepcióról meséltek nekünk.

Fotó: Kovács Zalán

Valószínűleg elcsépelt kérdés már, de amúgy nagyon érdekel, hogyan definiálnátok ti magatok műfajilag a zenéteket?

Nem akarjuk magunkat egy műfajba szorítani. Szerintem a stílus nem az, amit tudatosan magadra szereltél, hanem az, amit nem is tudsz magadról, és mégis le sem tagadhatnád.

Örvendünk annak, hogy mindenki máshogy definiálja a zenénket. Ha muszáj mondani valamit, a mostani album eléggé krautpunk lett, de egyébként szeretnénk derűt és bátorságot sugározni.

Milyen film zenéjeként tudnátok elképzelni a dalaitokat?

Jó kérdés. Bűnüldözős jelenetek, grefós, deszkás filmek, youth-riot jelenetek, Enter the Void, Halálos iramban, Koyaanisqatsi.

A projekt már jó pár éve létezik. Mi döntötte el, hogy most jött el az idő egy teljes album kiadására?

Észrevettük, hogy az emberek komolyabban vesznek minket, mint mi magunkat. Akik már hallottak élőben, azt mondták, eszközről is szívesen hallgatnának, akik pedig érdeklődtek, hogy milyen zenét játszunk, azoknak nem tudtunk mit mutatni. Mi már pont kezdtük kicsit unni a régi számainkat, és éreztük, hogy ideje lezárni őket, míg kitaláljuk az újakat. Legjobbkor: a Keret szülinapi koncertje után odajött hozzánk Győrffy Máté (Képzelt Város/Kepler Studio), hogy szívesen segít nekünk abban,  hogy legyen egy albumunk, mert tetszik neki a zene.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hogy lehet szerintetek masszív internetes hadjárat nélkül, analóg úton eljuttatni zenét az emberekhez? Külföldi lehetőségeket egyáltalán lehet így behúzni, vagy ez nem is volt koncepció?

Fogalmunk sincs. Ez nekünk inkább hobbi, mint karrier. Nincs stratégiánk, tervünk, titkunk, még az álmainkat is csak a számokba öntjük. Hozzáállásunk van, ami valahogy így szól:

csináld azt, amit szeretsz, úgy, ahogy szereted, addig, amíg jólesik. Így nincs mit veszteni. Nem kell megfelelni, mert nincsenek elvárások.

Ha az ember ezt karrierként fogja fel, akkor valószínűleg nyomnia kell magát minden úton-módon, olyan termékekkel amik szalonképesek. A kívülről érkező utasítás és a belülről születő indíttatás között nagy a különbség. Mi a másodikat tartjuk valódinak, ami lassabb, és nem lehet vele tervezni. Ha lenne aranykarmarecept, mindenki abból főzne. Nem fogunk felszólítani bárkit is, hogy lájkolja az oldalunkat, az ember nem tud kérésre kedvelni. Számunkra rossz érzés bármit is csinálni, csak azért, hogy kedveljenek.

Szerintem pont egy olyasmi korszellemben létezünk, ahol figyelemhiányos fiatalok online visszacsatolásokért küzdenek. Ez tőlünk távol áll, mi csak zenélünk, és semmi extra.

Viszont folyamatosan pozitívan csalódunk az emberekben, és azt vesszük észre, hogy szimpátiából támogatnak vagy reklámoznak minket, így vagy úgy. Egy texasi haverom azt mondta erre, hogy “Thats the labour of love man”, és ezzel teljesen egyetértek.

Képzelj el pár introvertális alakot, akik egy kis teremben, monoton beateket rángatnak. Mi mondhatni kívülállók vagyunk, kevés embert ismerünk az “iparban”, azzal működtünk közre, aki felénk fordult, és szimpatikus volt. Szívesen játszanánk külföldön is, ha hívnak.

Ha a zenélést szeánszként élitek meg, akkor a zeneszerzés is inkább spontán jammelésből alakul ki, vagy hogy kell elképzelni a dalok születését?

Leginkább jammelés. Félóra zörgés-búgás és bullshitből néha összegányolódik 3 perc csoda, és akkor van egy új szám, ha nem felejtjük el. De van olyan is, hogy otthonról hozunk ötleteket. A számokat is nyitva hagyjuk, és a koncerteken máshogy játsszuk, vagy beleimprózunk. Én például csak négy éve gitározom, szóval nem vagyok egy géniusz, aki bármit lejátszik az égről vagy a kottáról. Sokat köszönhetünk a véletleneknek.

Fotó: Kovács Zalán

Hogyhogy nincs ének?

Eddig nem éreztük, hogy kéne. Annyiszor éltem meg, hogy elkezdődik egy szám, ami nagyon tetszik, és amint bejön az ének, kiléptem. Jobban szeretjük a tájképeket, mint a portrékat. Inkább helikopterpilóta lennék, mint szónok. A kihangosított beszéd egyébként is olyan diktátoros. Egy zene többféle érzelmet ki tud váltani, de ha azt éneklem rá, hogy “sajnálom, és hiányzol”, akkor már kevesebbet. Egyébként az egyik legnemesebb hangszer a hangszál, és egyből nagyon sok minden lejön az embernek a hallatán. Sokszor viszont izgalmasabb az ének egymagában, hangszerek nélkül vagy kórusban, de hangszerekkel már nem mindig érzem indokoltnak.

Persze, ha olyan hangom lenne, mint Kurt Cobainnek, biztos mindig énekelnék.

Hányszor kérdezik meg átlagosan koncertek/interjúk során, hogy miért nincs ének?

Szinte mindig megkérdezik, ami már motivál minket, hogy énekeljünk. De a fókusz továbbra is a hangokon és a vibe-on lesz, nem a szövegen vagy a mondanivalón. Például izgalmasnak tartjuk Terry Scott Riley Imaginarium albumán levő halandzsabeszédet vagy Edwin Mathis White Eola vokál tape-jeit.

Kik a kedvenc hazai zenekaraitok?

Dehidratált Fejek, Meltmen, Accommodator, Juhász Tamás, Tape Kebap, Prell, Dorota, 12z, Gosheven, Piss Crystalz, Mikulan David Secret Tapes, Kex, Syrius. Meg a Dope Calypso Boys from Heaven című száma.

Mik a terveitek a közeljövőre és a nem annyira közeli jövőre?

Új számokat készítünk, és publikussá fogjuk tenni a “trashtape”-eket, amelyek azok a számok, amiket korábban kidobtunk, és nem vettünk fel stúdióban. Emellett az albumon levő számokat odaadjuk barátoknak kíváncsiságból pár remixre. Meg lehet kinyomunk még pár pólót, mert az A38as koncert után az összeset megvették Legközelebb november 11-én hallhattok minket a Dürer Kertben a Naxatrasszal, utána pedig november 22-én a Toldiban a Puma Dangerrel.

Ez pedig egy 360 fokos próbatermes felvétel a fiúktól, amelyet nálunk láthattok először:

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

TPSRPRT: Facebook | Bandcamp

Címkék: , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás