Eső előtt, eső után – Budapest Park programajánló

2014.07.8., 19:40

A bohókás július első hete úgy tűnik, szinte bármikor meglephet minket egy kiadós zuhéval, de mindenki nyugodjon le: azaz Keep calm and Budapest Park!


Július 8. (kedd)
Budapest bár

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Mivel az eső is elállt, ma este megtartja a Park a Budapest Bár koncertet! Kitűnő zenészek, fantasztikus egyéniségű énekes-előadók, nagyszerű dalok – ez a Budapest Bár sikerének receptje. A Farkas Róbert által vezetett együttes megalakulása óta több generációs kedvenccé vált – számos régi dalt leporoltak, elfeledetteket élesztettek újra, vagy nagyon közismerteket öltöztettek új köntösbe. Több kor, kultúra és generáció találkozik a produkcióban – talán ezért is szeretik fiatalok és idősebbek egyaránt. 2014 ezen kívül a megújulás éve is a Budapest Bár számára: áprilisban jelent meg új lemezük Húszezer éjszakás kaland címmel, amelyen már a feldolgozások mellett saját, szerzői dalok is hallhatók, valamint a csapathoz a Magna Cum Laude frontembere, Mező Misi is csatlakozott.

Július 9. (szerda)
Pál Utcai Fiúk, Vendég: Meztelen  Diplomaták

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Pál Utcai Fiúk egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát országosan ismert, immáron 25 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar a huszadik jubileumát követő egy éves csendes pihenő után újra alkotni és koncertezni kezdett, mígnem végre 2008 tavaszán ismét stúdióba vonultak. A Pál Utcai Fiúk zenekar friss energiákkal és lendülettel újabb fejezetet nyitott történetében Legelő című nagylemezével, a lendületes, pörgős, ám néhol lírai alkotás méltán emeli magasra ismét a PUF zászlaját. A tavaly 30 éves zenekar jelenleg is folyamatosan koncertezik és dolgozik következő albumának anyagán.

Július 10. (csütörtök)
Bëlga, Előzenekar: Kelemen Kabátban

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Gyarmat, Magyar nemzeti hip-hop, Zsolti, a béka, Fizetésnap, Mit parodizálsz, Kavboj, Szerelmes vagyok, Az a baj… Aki a felsorolt dalok közül nem ismer legalább hármat, az az elmúlt 15 évben csukott füllel járt, vagy legalábbis immunis a magyar könnyűzenére. A dalok előadója, a Bëlga ugyanis ennyi ideje az egyik legmeghatározóbb csapata kis hazánk zenei életének. A Foci VB-n a fiúk természetesen a belgáknak drukkolnak, Még5Lövés például egy eredeti belga mezt is vásárolt magának, és ebben fog fellépni július 10-én a Budapest Parkban, a Kelemen Kabátban pedig Maradjatok gyerekek c. lemezének bemutatójára készül Eckü és Prieger Fanni sztárvendégeskedésével. Gyertek, jó lesz!

Július 11. (szombat)
Irie Maffia

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az Irie Maffia koncertjein mindig masszív a hangulat, a banda a magyar közönség egyik kedvenc koncertzenekarává nőtte ki magát, nem méltatlanul. A reggae, hiphop, rock és funk határait egymásba mosó banda frontvonalában koncentrálódnak az új generációs kedvencek: az első számú underground díva Sena, és MC Columbo, amikor pedig ideje engedi, beszáll a játékba a Zubolyból ismert reppsztár-családapa, MC Busa is. A tizenegy tagú, válogatott zenekarvezetője a pozanon játszó Dermot, hammond orgonán pedig Jumo Daddy szaggat.

A Dési Tamás dobos és Havas Miklós basszusgitáros által alkotott ritmusszekció adja a Maffia alapját, akik Szekér Ádám gitáros személyében megtalálták a tökéletes társat: Irie Maffia Rocktrió néven elhíresült dob-basszus-gitár hármasuk alkotja a zenekar kemény magját. Mösziő Zsömi az ország legkábítósabb perkásaként erősíti a zenekart, és figyelem: a Maffia nyáron új trombitásra váltott! Meggyes Ádám a jelek szerint nagyszerűen megfelel a zenekar és a közönség elvárásainak. Menjetek el Ti is szombaton, és számoljátok meg a tagokat!

Július 12. (vasárnap)
Hobo és Bandája

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A vasárnap végül egy igazi rock klasszikusé: Hobo és Bandája a 30 éves a Vadászat jubileumi koncertjét tartja a Budapest Parkban. A még 1984-ben megjelent albumot maga Aczél György cenzúrázta, és ezzel meg is átkozta: a lemez semmilyen rendszerben nem kapott támogatást. “Magát a művet a közönség tartja életben és ezért hívunk és kérünk mindenkit, hogy jöjjön el meghallgatni az újraértelmezett változatát” – mondja Hobo, ha pedig ő kéri, mi elmegyünk!

Címkék: , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás