“És lehet, hogy az egy jobb világ lenne” – A legidegesítőbb slágerek 2013-ból

2014.01.17., 11:25

Ezt kapjátok ki: készítettünk egy olyan listát, ami a slágerekről szól, és nincs rajta a Get Lucky! Még ilyet! De képzeljétek, találtunk tíz + kettő olyan dalt, ami Csiszár Megmondó Úr Jenő vitathatatlan szavaival élve még a Daft Punk csapból folyó slágerénél is sokkal nagyobb elkapcsolási faktor. Figyelem: a nyugalom megzavarására alkalmas kép- és hangfelvételek következnek!


Eminem feat. Rihanna – The Monster

Bár a dal végül nem szökött Love The Way You Lie-magasságokig, azért okozott nekünk fej- és fülfájást rendesen. Teljesen érthetetlen, hogy Eminem egy egészen tisztességes nagylemez elkészítésekor miért érezte úgy, hogy megint össze kell állnia a slágergyáros énekesnővel. Mindenesetre kevés visszataszítóbb dolgot tudunk felidézni az idei év klipterméséből, mint Rihanna nyakába nyomott melleit, karikafülbevalóját és feketére rúzsozott ajkát. Megszületett az antinő.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Miley Cyrus – Wrecking Ball

Az az igazság, hogy egyáltalán nem utáljuk ezt a dalt – főleg, ha a Haim-tesók adják elő. Sokkal inkább ez a nagy felfordulás, amit maga körül (jobban mondva, amit a menedzsmentje) rendezett, ment az idegeinkre. Az első 500-1000 gif még vicces volt, a VMA-s fellépése még kissé sokkolt minket, de az év végére nem maradt belőle más, csak egy csúszós, nyálkás, visszataszító, lerágott csont. Idén ha kopaszra borotvált fejjel az Eiffel-torony tetején felgyújtaná önmagát, majd maradványait egy csivavával falatná fel, talán sikerülne felül(vagy alul)múlnia önmagát. De mi javasolnánk neki, hogy inkább írjon szép csendben továbbra is vállalható dalokat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sebastian Ingrosso, Tommy Trash, John Martin – Reload

Ha azt a fogalmat, hogy semmi, zenébe lehetne önteni, akkor nagy valószínűséggel ez a dal születne meg belőle. Nem mondhatjuk rá, hogy kifejezetten rossz vagy idegesítő, mert igazából annyira jellegtelen, hogy még ezeket a szavakat is túlzás lenne használni rá. Azért kíváncsiak lennénk, kit visz rá a lélek arra, hogy egy ilyen dalt írjon, illetve hogy mi INSPIRÁLJA, mindenesetre a mi tippünk az, hogy a légüres tér.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Newik – My Love

Gondolnátok erről, a MAHASZ-listát 2013 utolsó hetében is vezető dalról, hogy magyar? Igen, mi gondolnánk. Klisékkel teli, monoton, dallamtalan, jellegtelen, se íze, se bűze. Emellé egyenesen sokkoló megnézni a videoklipet, hiszen kiderül belőle, hogy egyrészt a tutira mentek az alkotók a rádiós játszással, és egy hazai zeneállomás stúdiójában forgattak le néhány képkockát. Másrészt megtudhatjuk, hogy Newik egy pocakos, középkorú, színpadi attitűdjében leginkább Dévényi Tibi bácsira hajazó úriember, aki képtelen elfogadni, hogy nem húszéves. Harmadrészt pedig az is világossá válik, hogy a Balaton Sound népének tényleg teljesen tök mindegy, milyen fellépőt hívnak meg a szervezők, amíg megy a koktél meg a kati, addig no para, lehet csapatni Newikra!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Armin van Buuren feat. Trevor Guthrie – This Is What It Feels Like

Elképesztően nehéz eldönteni, hogy vajon a dal vagy az őt kísérő videoklip az unalmasabb, középszerűbb és kiszámíthatóbb. Továbbá azt sem tudjuk, hogy Armin van Buuren honnan szalajtotta maga mellé ezt a daliás szép szőke herceget, de ilyenkor mindig felsejlik bennünk a kérdés, hogy mégis mi alapján választ bárki egy nevenincs, teljesen átlagos, éneki képességeit tekintve nem túl erős vokalistát. Adna inkább munkát egy hajléktalannak, egyébként is tök mindegy, milyen a hangja, ha szanaszét van torzítva.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Myon & Shane 54 feat. Tóth Gabi – Éjjel-Nappal Budapest

Anélkül, hogy akár két egybefüggő percet láttunk volna ebből a remekbe szabott sorozatból, akár a Tóth Gabi által is mentorált X-Faktorból, még így is tisztában vagyunk vele, hogy a 2013-as év tévéadásainak jelentős hányada a Művésznő melleiről szólt. Mindenki Gabija ugyanis egy egész ország – vagy legalábbis a bulvármédia – előtt szabatta át büszkén didkóit, mondhatni, ő lett a 2010-es évek proletár népének Pamela Andersonja. Én nem tudom, a dal keverésénél a hangmérnök melyik fülén ült, mindenesetre a rendőrök kedvence, Shane 54 és az azóta is ismeretlen Myon által készített tuctuc alapot a refrénnél Gabi már képtelen túlénekelni – pedig tüdeje most már biztosan van hozzá!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Pitbull feat. Christina Aquilera – Feel This Moment

Pitbull az az ember (ember? inkább lény), aki 2013-ban pont ugyanazzal a sémával tud legalja slágert gyártani, mint két évvel korábban. A recept: vegyél egy ismert énekesnőt, és daloltasd el vele a semmitmondó szöveget a ’80-as évek egyik jól ismert dallamára. Ezúttal az A-ha Take On Me-je esett áldozatul. Idén egy pillanatra elhittük, hogy minőségi javulás várható tőle, de végül mégis csak az lett, amire számítani lehetett: szegény Christina Aquilerát is csak magával rántotta a saját szintjére. Ami lássuk be, jó mélyen van.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

David Guetta ft. Ne-Yo & Akon – Play Hard

Hála a jó égnek, kedvenc francia DJ-nk, Guetta Dávid is átvette Pitbull szokását, így ő is előtúrt egy mindenki által ismert dallamot – ezúttal az először ’98-ban kiadott német Alice DeeJay csapatának Better Off Alone című száma esett áldozatul. Ne-Yo és Akon (hogy minek kellettek ehhez mindketten, az jó kérdés) teljesen logikátlanul és ütemtelenül rappelnek, majd következik az elképesztően bonyolult „work hard, play hard” szövegű refrén. Majdnem biztosak vagyunk abban, hogy ahányszor ez a négy magvas szó felcsendül, valahol a világban meghal egy kisnyuszi.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Avicii vs. Nicky Romero – I Could Be The One

Avicii idén egész nagy meglepetést okozott, mikor úgy döntött, Aloe Blacc segítségével elindul a kevésbé igénytelenné válás rögös útján. A Wake Me Up és az utána következő Hey Brother ugyan kissé unalmas módon egy kaptafára megy, de elnézzük ezt neki azok után, hogy az év elején az I Could Be The One című szerzeménnyel borzolta a kedélyeket és károsította idegrendszerünket. Nem tudjuk eldönteni, melyik veri ki jobban a biztosítékot: a Super Mario játékot megidéző alap, vagy az arra felvett torzított ének, mindenesetre mindkettő tartalmaz néhány olyan hangot, melynek a rádióban történő játszásáért is legszívesebben 4-5 év letöltendőt adnánk.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

ByeAlex – Kedvesem

A kötelező Eurovíziós. ByeAlex győzelmének lehetett örülni vagy lehetett miatta dühöngeni. Mi igyekeztünk inkább elhatárolódni tőle és a dalától, de persze abban a pillanatban, mikor kiderült, hogy ő képviseli hazánkat Malmőben, tudtuk, hogy tovább már nem dughatjuk a fejünket a homokba. Egyszerűen évről évre utolér minket a végzet az éppen aktuális Eurovízió magyar győztes dalának képében. Egyébként érdekes, nem tudjuk, mások hogy vannak vele, de mi bizony egyet sem tudnánk felidézni a többi induló ország számai közül. Vajon ott is nemzeti hőssé és antihőssé avanzsálják a nyerteseket? Vagy ez csak nálunk divat? Mindenesetre ByeAlexet lehet szeretni vagy gyűlölni, de abban egyezzünk ki, hogy az Eurovízió nélkül ebből a dalból sosem lehetett volna sláger a magyar rádiókban. És lehet, hogy az egy jobb világ lenne.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Avril Lavigne feat. Chad Kroeger – Let Me Go

2013. november 5-én landolt a napalm Avril Lavigne ötödik lemeze formájában. Emlékeztek még a Sk8er Boi szókimondó kis punkrockerére? Anno hatalmas kincset értek a Popcornból kivágott dalszövegei, és az volt a legmenőbb, aki még értette is, hogy mit énekel a kanadai lány. Nos, Avril Lavigne 2002-es énje nyomokban sem fedezhető fel idei, Let Me Go c. klipjében. Plasztikabb, mint a fröccsöntött Barbie, de ha ez nem lenne elég, férjura, a Nickelback énekese, Chad Kroeger vendégszereplése teszi még kegyetlenebbé az amúgy is alapjaiban megrázó klipet, a mű pózokkal és erőltetett félmosolyokkal. Maximum a büntetés-végrehajtás 2014-es legújabb eszközeként lehet sikeres.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

One Direction – One Way Or Another

Az egyetlen pozitívum már a legelején elhangzik a 1D-srácok szájából: a saját készítésű klip oka, hogy az erre szánt pénzt a Comic Reliefnek adományozzák, az ilyen nemes gesztusokat pedig mindig támogatjuk. De nem is a klippel van itt a probléma, hanem úgy minden mással. A One Directiont az angol X-Faktor szabadította a világra, ahol mentoruk, Simon Cowell egyengette az útjukat. 2010 óta három albumuk jelent meg, és a mini-tinilányok megőrülnek értük (amivel semmi baj sincsen, mi is szerettük a Backstreet Boyst vagy a Spice Girlst annak idején), de egy olyan idolt, mint a Blondie-t és az 1979-es slágerét így meggyalázni semmilyen körülmények között sem megbocsátható hiba. Pont.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Összeállította: Biczó Andrea, Mészáros Zsófia

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás