phenom'enon
2017.09.15., 14:39

És akkor bemutatjuk az 2017-es BUSH első tíz fellépőjét

A tavalyi bemutatkozás után második alkalommal, két napra ismét Magyarország lesz a kelet-európai zenei élet központja. November 15-17 között ismét megrendezik a Budapest Showcase Hub (BUSH) fesztivált, ahol nemzetközi közönség előtt mutatkoznak be a régió legígéretesebb zenei előadói.

A tavalyi sikeres indulás után ismét Budapestre érkeznek promóterek, menedzserek, fesztivál szervezők és zenészek, hogy az esti koncertek mellett napközben kerekasztal beszélgetéseken, előadásokon és speedmetingeken vitassák meg a zenei élet fontos kérdéseit. November 15-én a BUSH megnyitóján az Akvárium Klubban, olyan együttesek lépnek színpadra, akik már bizonyítottak a nemzetközi színtéren is.

Ivan & The Parazol (HU)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Legutóbbi albumukat a legendás EastWest stúdióban vették fel a Sunset Boulvardon.

Kamp! (PL)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A puha szinti dallamok császárai

Noëp (EE)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Pozitív energia, vidám elektronika és Rihanna dalszövegei egy slágerbe sűrítve.

A felfedezést egy a szervezők által létrehozott vadonatúj youtube csatorna is segíti. A #newkidsfromthebloc a régió zenei életére koncentráló szórakoztató videós tartalmaiban feltűnnek együttesek és zenei szakemberek egyaránt.

A tavaly bevezetett szavazási rendszert folytatva, idén 400 zenei szakember segített összeállítani a fesztivál fellépőinek listáját. Idén 15 kelet-európai ország 33 zenekarának lesz lehetősége bemutatkozni a BUSH közönsége előtt. Nézd meg a mini videót a kezdő csapatról. Ezek az együttesek már biztosan ott lesznek az idei BUSH-on:

Byron (RO)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bluesos alternatív rock banda, ami az élet nagy kérdéseire keresi a választ.

Mustelide (BY)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Anyanyelvén éneklő énekesnő, aki szívesen nyúl analóg szintetizátorhoz és samplerhez.

Helen (RO)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

New age electro és költői dalszövegek egy jazz énekesnő előadásában.

Mart Avi (EE)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Kísérteties bariton, és teátrális modor egy viktoriánus felfedező kíváncsiságával ötvözve.

Acute Dose (CZ)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Adrenalin, lazulás egy parkban, laza rock és post hardcore, erdei meditáció és lelkes részeg csajozás

The Qualitons (HU)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Új csavar a 60-as 70-es évek mod-beat and funk zenéjében, amire még a Red Hot Chilli Peppers is kíváncsi.

Koloah (UA)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Vad utazás a kísérleti elektronika, a techno és az electro mezőin át.

A szervezők célja, egy régiós zenei profil kialakítása és megerősítése. Ehhez adnak segítséget a 2017-es BUSH szakmai programjai, amelyek ezúttal a bookingot, a PR-t és a szórakoztatóipart helyezik a középpontba.

  • A szerzői jogok jövője: Hol a pénz?- Hogyan használjuk megfelelő módon a digitális szolgáltatók nyújtotta lehetőségeket? Mennyi a túl sok, és mi a túl kevés a Youtube-on és a Spotify-on? Hollywood, sorozatok és Kelet-Európa- Hogyan kerülhet be a zenéd filmekbe és sorozatokba? A sorozatok zenei jogosításáért Emmy-díjra jelölt Nora Felder és a reklámszakma díjnyertes zene stylistja Jesper Gadeberg ad néhány ötletet.
  • Granturismo – Helyezd el a zenekarod a térképen. Speed meeting sorozat 15 ország booking és PR ügynökeivel.
  • A videoklipek királyai – Kinopravda – Felhívás zenekarok számára: A Kinopravda rendezői és filmgyártó kollektíva a Newkidsfromthebloc csapatával együttműködve egy kiválasztott csapatnak videoklipet készít.

A BUSH 2017 early bird jegyekhez már csak néhány napig lehet hozzájutni.

További információ:
www.budapestshowcasehub.com
www.facebook.com/budapestshowcasehub/
www.instagram.com/budapest_showcase_hub/

Címkék: , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás