Erősen kezdi a júliust a Budapest Park

Avatar photo
2014.06.28., 14:23

Sokkoló gyorsasággal peregnek a napok a nyárból, és máris nyakunkon a július. De szomorkodásnak nincs helye, hiszen a Budapest Park továbbra is szállítja a remek nyári koncerteket, és a szervezők szó szerint zúzós nyitással indítják útjára a nyár második hónapját. A progresszív metálos kezdés után a hazai zenei élet két emblematikus és több évtizedes működés is után is töretlen népszerűségnek örvendő együttese áll színpadra, de az amerikai rock nagyágyúi előtt is tisztelegnek majd magyar tribute zenekarok.


bpparknyito2

Július 1. (kedd)

Protest The Hero (CAN)
Vendég: Monuments (UK)

Januári teltházas koncertjét követően a nyári szezonban sem hagyja kallódni odaadó magyar közönségét a kanadai Protest the Hero legénysége, és napjaink legizgalmasabb progresszív metálzenekara július 1-jén újfent bizonyítani fogja a Park színpadán, hogy méltók arra a kiemelt figyelemre, ami immáron hatodik éve követi őket.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Persze ez annak is betudható, hogy a Fortress című lemezzel nemzetközi sikerre törő banda közönséggel fenntartott kapcsolata példaértékűen közeli és alázatos. Ezt mindazok megtapasztalhatták már a saját bőrükön is, akik látták a srácok eddigi három itthoni buliját. De ugyanezt igazolja az a támogatás és szeretet is, amit Rody Walkerék kapnak saját rajongóiktól, hiszen a neoklasszikus elemeket modern metállal házasító banda tavaly megjelent nagylemeze, a Volition egy Indiegogo-kampány révén valósulhatott meg, ahol a megcélzott támogatás háromszorosa folyt be. A lemez pedig túl is szárnyalta az előzetes várakozásokat: a komplex ütemekből, fifikás gitártémákból és emelkedett énekdallamokból szerveződő dalfolyam egy ereje teljében lévő bandát tükröz, amely tisztában van saját erényeivel, és mindebből a lehető legtöbbet hozza ki. Ez persze a koncertek hangulatára is igaz, hiszen a Protest The Hero hangszeres tudása és önfeledt előadásmódja ilyenkor mutatkozhat meg igazán. A képlet pedig kikezdhetetlen: a Protest The Hero imádja a magyar közönséget, a magyar közönség meg napjaink egyik legeredetibb, végtelenül zenei és humoros keményzenei bandája iránt érzi ugyanezt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az előzenekar szerepét a brit Monuments tölti be, a szintén a progresszív metál berkein belül mozgó együttes pedig épp a napokban adta ki a The Amanunensis című lemezét, melyről minden bizonnyal sok ízelítőt hoznak keddre.

Jegyár: június 30-ig 3699 Ft, a rendezvény napján 4499 Ft

Július 2. (szerda)

Ladánybene 27
Vendég: Skafunderz

Hazánk első számú reggae bandája, a Ladánybene 27 zenekar 1985 óta működik a reggae szolgálatában, 1991 óta tizenhárom albumot jelentettek meg, és szerzeményeik számtalan válogatáson szerepeltek. Nevükhöz fűződik az első magyar reggae, dub és riddim lemez megalkotása is, valamint nekik köszönhető az első pesti reggae klub, továbbá a legnagyobb hazai reggae ünnep, a Reggae Camp.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A zenekar március végén jelentette meg 13. albumát Offenzíva címmel, mellyel azóta turnézik. Új a hangzás és hangszerelés, friss gondolatok, harcosság, fiatalos lendület és 29 év bölcsessége együtt – ezt kínálja az idei lemez. Az új dalok szinte mindegyikén érezhető egy tudatos 2014-re hangolás. A dinamikus hangzás és a lendületes tempó segít felrázni a hallgatót, és kiemeli a dekadens állapotból. Az album címe a zenekar pozitív küldetésére utal, de természetesen összecseng a napjainkban érzékelhető társadalmi feszültségekkel, politikai hadjáratokkal: „Szövegeinkkel, zenénkkel, a létünkkel igyekszünk tiszteletet, megértést, belső harmóniára való törekvést, tiszta, természetes életet hirdetni, ezúttal nagyobb energiákkal kinyilatkoztatva azt. Szeretnénk elérni, hogy az emberek mindezt átérezzék, magukévá tegyék, hogy vágják a szitut ebben a rohanó világban.”

„Július 2-án hagyjátok otthon a feszültséget, a lelki fegyvertárat, de hozzátok el nyílt szíveteket és táncos lábaitokat! Letesszük voksunkat a pozitív energiák mellett, és megpróbálunk erőt, vidámságot adni egymásnak, hogy azt továbbadhassuk a hétköznapokon mindenkinek!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Ladánybene 27 vendége a Skafunderz lesz, akik a ska, a punk és a reggae ütemeit fogják vegyíteni. Mottójuk: „Járjon a láb!”, úgyhogy jókedvben és táncban nem lesz hiány!

Jegyár: július 1. reggel 8-ig 1499 Ft, helyszínen 1999 Ft

Július 3. (csütörtök)

Hollywood Rose (Guns N’ Roses tribute)
MEN in the Box (Alice in Chains tribute)

A Hollywood Rose együttest 2003-ban alapították azzal a szándékkal, hogy a világhírű Guns N’ Roses dalait játszva juttassák el a hazai rajongókhoz az anyazenekar munkásságát. Már az első koncertek után hatalmas érdeklődés mutatkozott, így a csapat már egy év után ott lehetett nevesebb fesztiválokon (EFOTT, VOLT, Sziget, FeZen, Rockmaraton, Vekeri-tó Fesztivál, Azfeszt, Hegyalja, SZIN, Pannónia), nagyobb rockklubokban, illetve rendszeresen szerepelhettek a médiában is, 2005-től pedig rendszeresen játszanak külföldön. A zenekar az elmúlt tíz évben 14 európai ország színpadán bizonyította, hogy hazánk határain kívül is van igény a munkásságukra. Több alkalommal játszhattak világszerte ismert előadók előzenekaraként is, mind itthon, mind külföldön (Twisted Sister, Billy Idol stb.)

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Guns N’ Roses-dalok mellett 2007-től kezdtek el komolyabban foglalkozni zeneírással, hiszen minden tag a korábbi zenekaraiban szerzőként is szerepelt. Első saját nagylemezük 2009. április 6-án jelent meg Minimal Design név alatt. A Guns-dalos koncertek mellett igyekeztek minél többször a saját dalokra is koncentrálni, illetve egy-két saját szerzeményt a mai napig becsempésznek a GN’R-koncertes repertoárba is. Második nagylemezük 2011 júniusában jelent meg Piknik a Holdon címmel, amely a Hammerworld magazin mellékleteként majdnem 10 ezer példányban kelt el. Saját dalaikhoz több videoklipet is készítettek (Addig jó, Szedjetek szét, Így volna jó). 2013-ban a Petőfi Rádió MR2 Akusztik műsorában is szerepeltek, ahol egy másfél órás élő fellépést rögzítettek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A MEN in the Box ötlete még 2010 nyarán fogant meg a záhonyi M.É.Z. fesztiválon, ahol a Hollywood Rose nevű Guns N’ Roses tribute bandából Lukács „Luki” Zsolt és Takács Vilmos „Vilkó” összehaverkodott a Hopika két tagjával, Kovács Tamással és Németh Szabolccsal. A kezdetben inkább akusztikus Alice in Chains-esteket tartó együtteshez később csatlakozott Bánfalvi Sándor (Neck Sprain, Ákos), így a dobokkal kiegészülve bővülhetett a feldolgozható dalok repertoárja. Egy ideig sok vendégszereplős produkcióként próbáltak működni, de később egyre komolyabb érdeklődés mutatkozott a banda iránt, ezért 2012 elején felvették a MEN in the Box nevet, ami egyértelmű utalás az első igazán nagy Chains-slágerre, némi nyelvtani fifikával megfűszerezve. A zenekar célja, hogy minél élethűbben megidézze Seattle város grunge-ban fürdő világát, és emléket állítson az Alice In Chainsnek és Layne Staley-nek.

Jegyár: július 2. reggel 8-ig 1499 Ft, a helyszínen 1999 Ft

Július 4. (péntek)

Bikini
Vendég: We Are Rockstars

A talán legtöbbet koncertező magyar zenekar, a Bikini minden évben új műsorral indul neki az országnak. Megteheti, hiszen bőven van miből válogatni: még ha ki is marad néhány nagyon várt sláger, a helyükre kerülők elfeledtetik hiányukat a közönséggel. Idén a Bikini programja a meghitt klubhangulatot igyekszik elvinni a legnagyobb színpadokra is, ehhez illő dalválasztással.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A Bikini előtt a nemrég a Nagy-Szín-Pad tehetségmutatón is lehetőséghez jutó We Are Rockstars lép fel. A hazai fesztiválok legtöbbjén már bizonyító supergroup tagjai számos hazai zenekart megjártak, a frontember, Ligeti Gyuri pedig két fronton is helytállva még a Zagarban is énekel/gitározik. A We Are Rockstars zenéjében tükröződik a beat, a szinti-pop és a pop-rock, a végeredmény pedig slágerek tömkelege, amelyekkel a 2010-es debütáló Let It Beat és a 2013-as Second (lemezkritikánk itt) lemezeken találkozhatunk. Legismertebb szerzeményeik a Lift Me Up és a Day Hits The Night, melyek az MR2 slágerlistáját is vezették, de az angol nyelvű számok mellett már magyar dalokkal is találkozhatunk a repertoárjukban, köztük a legfrissebb, videoklippel is megtámogatott Rólunk Szóllal.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Jegyár: július 3. reggel 8-ig 1499 Ft, a helyszínen 1999 Ft

Címkék: , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás