Eric Clapton annyit drogozott életében, hogy maga is azon csodálkozik, hogy még él

Avatar photo
2016.06.13., 15:51

A minden idők egyik legvirtuózabb gitárosaként emlegetett Eric Clapton még gitározik, de egészségi állapota miatt már nehezen játszik. A zenész a Classic Rock magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy állapota tavaly fordult rosszabbra: hátfájdalmai után perifériás neuropátia alakult ki nála, ami az agyon és a gerincvelőn kívüli idegek betegségét jelenti, és általában a fej, a láb és a kéz mozgását károsítja.

 
 

„Nehezen megy a gitározás, és hozzá kell szoknom, hogy ez már nem lesz jobb” – mondta, de hozzátette, hogy mivel egész életében kábítószer- és alkoholfüggő volt, „nagy dolognak tartja azt is, hogy még egyáltalán él”„Igazság szerint már régen fel kellett volna dobnom a talpam” – idézte a BBC News a 71 éves Claptont, aki nemrég adta ki 23. stúdióalbumát I Still Do címmel.

Claptont a hetvenes években ismerte meg a világ, a nagyszerű zenész életét azonban beárnyékolta a heroinfüggőség, majd az alkoholizmus és végül a fájdalomcsillapítók okozta függőség. „Sejtelmem sincs, hogy éltem túl, különösen a hetvenes éveket. Valamiért megmenekültem a pokol torkából, és kaptam még egy esélyt” – mondta. 2013-ban koncertkörútjának több fellépését törölnie kellett erős hátfájása miatt. Interjúiban úgy festette le, hogy úgy érzi, mintha „elektrosokk futna le a lábaiba”.

Clapton 1963-ban kezdte pályafutását a Yardbirds együttessel. A hatvanas években John Mayall Bluesbreakersében, a Creamben, a Blind Faith-ben, majd a Derek and The Dominos együttesben játszott, 1970-ben kezdte szólókarrierjét, amelynek fantasztikus csúcsai és mélypontjai egyaránt voltak.

Ő az egyetlen zenész, aki háromszor is bekerült a Rock And Roll Hírességek Csarnokába, 18 alkalommal kapott Grammyt, a Rolling Stone magazin minden idők legnagyobb gitárosának listáján csak egykori jó barátja, Jimi Hendrix előzi meg. A magyar közönség előtt 2006-ban lépett fel az Arénában.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

(phenom’/mti)

Címkék: , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás