Ennyire kemény anyaggal készül a The Killers

Avatar photo
2017.01.18., 20:48

A márciusban megjelenő új The Killers-lemezről Brandon Flowers, a zenekar frontembere beszélt a Q magazinnak.

A The Killerst már jól ismerjük: a 2004-ben megjelent Hot Fuss óta rendszeresen adnak ki lemezeket, amelyeken az indie, a szintipop és a heartland rock egyvelege szólalt meg fülbemászó módon. Újonnan megjelenő lemezüket Flowers úgy írta le, hogy

keményebb lesz elődjeiknél, de persze lesznek rajta szép dalok is.

A keménységet nyilván a The Killers szintjén számítva értelmezzük.

A lemez felvételeit 2016 szeptemberében kezdték el Jacknife Lee közreműködésével, aki többek között már olyan zenekarok lemezeire is hatással volt, mint a U2, az R.E.M., a Bloc Party vagy a Snow Patrol. A közös munka végül négy helyszínen zajlott: Las Vegasban, San Diegóban, Los Angelesben és Joshua Tree-ben.

Természetesen a számok is szóba kerültek az interjúban, amely során három dalt emelt ki. A Rut című számról szűkszavúan annyit mondott, hogy nagyon izgatottak miatta, a Run for Cover viszont még a Day & Age időszakból származik, azaz már nyolcéves. Végül a Tyson Vs Douglas című dal is szóba került, ami a Mike Tyson-Buster Douglas 1990-es boxmeccs után kapta címét és témáját, amikor is az addig veretlen, nehézsúlyú bajnok, Tyson kiütéssel veszített Douglasszel szemben. Flowers ezzel kapcsolatos érzéseit foglalta dalba, hogy milyen volt látni, ahogy egy számára hős veszít, majd végigkövetni azt, ami ezután következett.

A The Killers utoljára 2012-ben adott ki lemezt Battle Born címmel, majd 2013-ban egy válogatáslemezt, a Direct Hitset. Flowers úgy gondolja, hogy a válogatással lezártak egy korszakot, és most újradefiniálják a The Killerst.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás