Ennyi VOLT! – 15 kedvenc képünk Sopronból

Varju Kitti
2014.07.8., 12:23

Nézőcsúccsal zárult az idei VOLT fesztivál, hiszen öt nap alatt több mint 120 ezren látogattak el Sopronba. Köztük voltak helyszíni tudósítóink is, akik rendületlenül közvetítettek és interjúztak, de amíg e beszélgetések írásos eredményére várunk, addig is szeretnénk kicsit visszatekinteni a VOLT-ra, és képes emlékekkel gondolunk vissza a szuper fesztiválhangulatra – íme a 15 kedvenc fotónk!


A VOLT első napján még mindenki ereje teljében, józanul, akár akrobatikusabb mutatványokkal is kísérletezve kezdte meg a fesztiválozást…

Fotó: Csudai Sándor

Ahogy Rebecca Ferguson “énekelné”: hopplá! (Fotó: Csudai Sándor)

Az Anna & The Barbies énekesnője, Pásztor Anna extravagáns személyiségét nem felejtette Budapesten: ezúttal a soproni fesztivál közönségét hagyta tátott szájjal nemcsak előadásával, hanem extrém megjelenésével is, hiszen ruháját (?) garantáltan az év legőrültebb viseletei között fogjuk emlegetni.

Fotó: Csudai Sándor

Anna itt már elvesztette a kígyófejét (Fotó: Csudai Sándor)

Odett a VOLT-on megmutatta, hogy nem is olyan törékeny lány ő: a szerdai nap egyik legmenőbb pillanatát a fiatal énekesnő szállította, amikor crowdsurfingre adta a testét fejét.

Fotó: Sárkány Péter

A csillagtérképekig ugyan nem emelkedett, de Odett most mindenkinél magasabb volt (Fotó: Sárkány Péter)

A szerda a pár nappal korábban véget érő Glastonbury fesztivált idézte, legalábbis az időjárás tekintetében mindenképp, hiszen megjöttek az esőfelhők, és ezúttal nem csak riogattak. Persze ez a fesztiválozókat nem tántorította el a Nagyszínpadtól, és védőfelszereléseikkel (vagy azok nélkül) tomboltak a nemzetközi sztárfellépők koncertjein…

Fotó: Kálló Péter

Jelentjük, a háttérben nem az ufók érkeztek a lelkesen integető lányért (Fotó: Kálló Péter)

… vagy éppen a sártengerré váló mellékutakon az igazán lelkes delikvensek intettek be az égi áldásnak.

Fotó: Szemerey Bence

Egy nagyfröccs rendel! (Fotó: Szemerey Bence)

Az Icona Pop energikus duója a koncert előtt még Odettel töltötte az időt a backstage-ben, aztán őrületes bulit kerekítettek, na meg persze a rájuk szabott ruházatuk mellett sem lehet elmenni szó (azaz kép) nélkül!

Fotó: Csudai Sándor

Öröm és boldogság! (Fotó: Csudai Sándor)

A koncertek mellett azért a kísérő programokra sem lehetett panasz, így egy kis éjszakai “mini-vidámparkozásra” is sort lehetett keríteni két buli között.

Fotó: Csudai Sándor

Éjjelente mindenki így látta a fényeket, nem? (Fotó: Csudai Sándor)

Az idei VOLT egyik legjobban várt koncertjét a Foals szállította. Az együttest már régóta szerette volna idehaza látni a magyar rajongóhad, a gyakorta elrebesgetett imákat pedig idén végre meghallgatták a szervezők, és elhozták a brit formációt. Yannis Philippakis még az őt istenítő közönséget is megmászta, később pedig velünk is egy asztalhoz ült, hogy némileg lecsillapodott állapotban beszélgessen az élet nagy dolgairól.

Fotó: Kocsis András

“Az ott egy citromos fagyi nálad? Várjá’, jövök!” (Fotó: Kocsis András)

Szinte már nincs év 30 Seconds To Mars-koncert nélkül, és ez alól 2014 sem VOLT kivétel. Jared Leto friss Oscar-díjasként és Jézust/hippiket megidéző külsővel, koronával a fején foglalta el a színpadot. Újdonsült, kedvenc kiegészítőjétől végül egy fiatalember kedvéért vált meg…

Fotó: Adrián Zoltán

S ím eljő Jézus és pózol vala (Fotó: Adrián Zoltán)

Szerdán a természet áztatta el a színpadok előtt bulizó tömeget, csütörtökön viszont mesterséges “csapadék” hullt a felhevült fejekre, hála Steve Aokinak, aki tortákkal és pezsgővel borította be az első sorok alkalmi lakóit.

Fotó: Szemerey Bence

Így is lehet pezsgőfürdőzni (Fotó: Szemerey Bence)

A VOLT fesztivál arculatához tartozó robotok bizony mindenhol ott voltak: a nagyobbak a magaslatban is figyelték a látókörükbe kerülőket…

Fotó: Csudai Sándor

Akár a robotistenségnek szánt áldozati bárány is lehetne (Fotó: Csudai Sándor)

… mások saját maguk váltak kicsinyített robotikus arcokká némi kreativitással.

Fotó: Mohai Balázs

Robot a buli! (Fotó: Mohai Balázs)

Akadtak élő példányok is, akiknek fémes külsejük sem szabott gátat, ha egy kis csajozásról volt szó…

Fotó: Kálló Péter

És milyen ízű a robot csókja? (Fotó: Kálló Péter)

Őrült, felszabadult fesztiválozókból ezúttal sem volt hiány – és persze külön felhívnánk a figyelmet a Star Wars előtt tisztelgő leggingsre is:

Fotó: Kálló Péter

Az erő vele van! (Fotó: Kálló Péter)

A 2014-es VOLT fesztivál nagy durranását kétségtelenül az Arctic Monkeys jelentette, a britek miatt ráadásul egy nappal tovább is tartott a rendezvény. Tízezrek várták a zenekar fellépését az utolsó napon, Alex Turnernek pedig komoly szándékú rajongói is felbukkantak vasárnap.

Fotó: Csudai Sándor

Úgy tudjuk, a leánykérés végül elmaradt (Fotó: Csudai Sándor)

Ennyi VOLT! Jövőre találkozunk majd Sopronban 2015. július 1-4. között!

Összeállította: Varju Kitti
Coverfotó: Szemerey Bence

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás