Nagy Daniella
2019.05.27., 14:05

„Én űrhajós akartam lenni, és nagyjából az is lettem” – Pásztor Anna-interjú

Idén ünnepli a tizenötödik születésnapját hazánk egyik legszínesebb zenekara, az Anna and the Barbies, amely ennek fényében több meglepetést is tartogat. Néhányról már lehullt a lepel, a 2017-es megjelenése óta számos nemzetközi szakmai elismerést bezsebelő Álmatlan című filmjük például már bárki számára hozzáférhető a YouTube-on, vannak azonban váratlan fordulatok, amelyekről az együttes tagjai még nem beszéltek, de Pásztor Anna, a banda énekesnője most megteszi.

 
 

Hogy zajlik a tizenötödik év?

Dúsan. Egyrészt útjának eredt a Naked rock and roll című turnénk, amelyen belül minden egyes nagyobb koncertállomásnak – a városi rendezvények és a fesztiválok mellett ilyen például az augusztus 22-i Budapest Park- vagy a december végi Barba Negra-fellépésünk – címet adtunk, a Prodigy egy-egy számáról neveztük el őket, tisztelgésképp az együttes elhunyt énekese, Keith Flint előtt. Emellett a finomabb hangvétel is jelen lesz: régóta van ugyanis egy akusztikus műsorunk, amely most elemelkedik a talajtól, miután szimfonikus zenekarral fogunk fellépni június 13-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, Kis-éji Rock and roll címen. Ez egy grandiózusabb felfogású előszele az óriási születésnapi meglepetésünknek, amelyről majd csak később mesélhetek.

Mindeközben idén ünnepli a hetedik szülinapját a zenekar fesztiválja, a Hello Ugar! (korábban Woodstock az Ugaron) – mivel készültök?

A Hello Ugar! az Anna and the Barbies-rajongók táborából indult hét évvel ezelőtt, és idén már egy gigantikus ópusztaszeri fesztiválként rendezzük meg július 3. és 6. között, rengeteg nagy headliner zenekarral. Olyan fellépők lesznek, mint a Quimby, a 30Y, a Kaukázus, a Supernem, az Apey and the Pea, a Kowalsky Meg a Vega, a Vad Fruttik stb… Ez egy hihetetlenül hangulatos, nyár közepi esemény, ahol mi is és a többi zenekar is ott maradunk éjszakára bulizni az emberekkel. Ez számunkra is egy csoda, töltődés, a leggyönyörűbb dolog, amit eddig adni tudtunk. Oxigéndús, ember- és zenebarát fesztiválról van szó, egyszerre csak egy színpad szól, és olyan különleges helyszínekkel színesítjük a terepet, mint például a szalonnasütő színpad, ahol a headliner zenekarok főhősei egy szál gitárral leülnek melléd, és elkezdenek énekelni. Sütöd a szalonnát, és például Kiss Tibi énekel melletted egy szál gitárral. De van szelfimentes zónánk is, ahol puszi- és öleléskuponokat adunk azoknak, akik eléggé bátrak ahhoz, hogy letegyék a telefonjukat pár órára.

A Fővárosi Nagycirkuszban tartott koncertetek nem csupán azért különleges, mert Porkoláb Norbert és Tanca Norbert sikerfilmet forgatott róla. Mi miatt vált jelentős mérföldkővé az a két este a zenekar életében?

A cirkusz egy nagyon hosszú folyamat kicsúcsosodása és az én lélekfejlődésem egyik szakaszának a teteje, ami után el is döntöttem, hogy ezt a fajta mártíros megjelenési formát, amit a színpadon képviseltem, elhagyom. Amikor az ember felépít egy hatalmas nagy palotát vagy egy gyönyörű kastélyt, amelynek a tetejére feltette az utolsó csillagot is, akkor megnézi, és azt mondja, hogy “jó, és akkor most mi következik?

Visszanéztem a filmet – ami számomra elképesztő, lenyűgöző, mind a mai napig sírok, amikor nézem –, és azt éreztem, hogy az a főszereplő nő, az az önfeláldozó nőszemély, akit megjelenítettem, az addig tartott, és dönteni kell. Vagy az van, hogy szétbontom az egész jelenséget, és újat kezdünk, vagy pedig a történetnek itt vége van.

Mert mi jön a mártíromság után? Halál, és eladjuk a pólókat. Egy lelki folyamat végéhez értem, és úgy döntöttem, szétrombolom az egész imidzset, ami eddig fölépült, és új alapokon kezdünk a zenekarral – és ez sokkal izgalmasabb, mint valamit felépíteni, és abba kapaszkodni, abban megmaradni. Úgyhogy a cirkusz után jött egy két éven át tartó rock and roll korszak, amikor elképesztő vehemenciával és beletojomsággal mentem fel a színpadra, mindenféle megfelelési kényszert magam mögött hagyva tobzódtam a zenében és a rock and roll életben, és most jöhet a letisztultság.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Csak zenében vagy külső megjelenésben is?

Külsőben is, abszolút. Amíg régebben kétszer is átöltöztem, hatalmas sminkeket viseltem, és a kukászacskótól a kutyanyakörvig minden volt a színpadon, addig most egyetlen egyszer öltözök fel, és egy laza, XL-es férfi póló van rajtam. Egyedül a csizmához ragaszkodom, az a rock és a rock and roll műfajának pillére, amit ha felveszek, élből megtörténik a metamorfózis. A smink is teljesen visszafogottá vált, nem jár velünk sminkes, aki fújógéppel fújja és locsolja rám a kilónyi festéket, meg én sem teszem ezt, pedig régen szobafestő ecsettel kentem magamat.

Most már inkább természetes és szép szeretek lenni a színpadon, és amit kifejezek, az külcsíntől függetlenül is elementáris erejű.

Nagyon könnyű arccal is adni, amit adunk, és nem a külsőségekbe kapaszkodni – igaz, a külsőség néha nagyon jó, például amikor harcba megy az ember, és kifesti magát, de most már elfogadott tény, hogy emberek szeretik az Anna and the Barbies-t, így most már nem kell harcolnunk, csak adnunk kell.

Hogyan fogalmaznád meg az ars poeticádat?

Nem szabad félni játszani, sőt, követelni kell a játékhoz való jogodat, hiszen a játék maga az élet.

 
 

A játékba beleszólt a közelmúltban a téged zaklató férfi, aki a Budapest Parkban késsel tervezett megtámadni, az ő hatására hagytál fel a tőled megszokott bodysurffel és az ölelésekkel is. Hogy érint ez a változtatás?

Egyáltalán nem bánom, hogy más alapokra helyeződött a koncert, sokkal mélyebb színek jönnek elő belőlünk. Most végre háttérbe szorult a megfelelési kényszer, ami bennem mindig ott lüktetett. Ténylegesen bele tudok nyúlni a lelkem legmélyébe, és a hangom is máshogy szól – meg a zenekar is, hiszen sokkal kompaktabbá válik azáltal, hogy ott vagyok mellettük, és nem veszett fejű csirke módjára rohangálok a színpadon. A történések belekényszerítettek minket ugyan egy letisztultságba, de ez összecseng azzal a változással, ami a Nagycirkusz után amúgy is utolérte a zenekart. Az egyszerűség, az őszinteség és a nyersesség utáni vágy abból az óriási kavalkádból és butiksorból fakad, ami az elmúlt 15 évünk volt.

Én nagyon nagy kanállal haraptam a színpadi bármiséget, és nagyon szerettem kifejezni azt, amik mi vagyunk, mi voltunk, az egész szövegrendszerünket, bármivel és mindennel, ami a kezem ügyébe került. Most pedig a letisztultságnak jött el az ideje, amit én nagy-nagy örömmel várok.

Sajnos ez részben kikényszerítődött belőlünk, de hiszek abban, hogy egyáltalán nem véletlenül történnek a dolgok. Az, hogy most nem ugrálok bele a közönségbe, szerintem egy nagyon jó új fejezete a zenekarnak, és ha 15 évig ugráltam, talán unalmas is lett volna ezt tovább folytatni, mert nagyjából már lehetett tudni, hogy most jön az a rész a koncerten, amikor Anna ugrik meg mászik meg ölel. Most más lesz – az, amikor gyönyörűen énekel, a zenekar zeneisége pedig olyan kifejező, ami talán sokkal többet ad, mint az ugrabugra meg a cicoma.

A sokszínűség ettől függetlenül továbbra is a részetek marad. Miért fontos neked, hogy ezt képviseld?

Mert a sokoldalúság mindenkiben ott van, csak vannak, akik ezt elfelejtik. Egymillió színnel születünk. Nézd meg a gyerekeket: ők katonák, űrhajósok, orvosok, ők még nem nyomták el a színeket magukban. Olyan ez, mint amikor bemész egy lakásba, és felkapcsolod a trafón az ON gombokat…

Amikor megszületünk, akkor minden gomb be van kapcsolva az emberi trafóban, aztán sorra kapcsolódnak le, ahogy elhitetik velünk, hogy nem lehetünk színészek, balett-táncosok és orvosok, míg végül marad egy gombocska, amit igazából talán nem is mi választottunk, és nem is szeretünk, és ami azt sugallja, hogy csak arra vagyunk jók, hogy egy gyárban dolgozzunk. Ez szomorú, mert ott a gomb, csak be kell kapcsolni, és hetvenévesen is lehet az ember szupermodell. Én űrhajós akartam lenni, és nagyjából az is lettem.

Nekem sok gombom eredetileg is be volt kapcsolva, de az anyaság újakat kattintott be, és minden művészeti ág is felvilágított egy-egy újat: a színészet, az irodalom, az éneklés, a zene, a zeneszerzés… Most épp a szakácsművészetet tanulom. Milliónyi csoda van az életben, és még mennyit szeretnék megtanulni! Most elkezdtem dobolni, és csiszolom a billentyűstudásom is. Nem szabad a gombokat érintetlenül hagyni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A nőiség megélését is művészi szintre emeled, elég, ha a hedonista bulijaidra gondolunk. Miként zajlik nálad ez a kivirágzás?

A nőiség olyan sokrétű és olyan színes, hogy attól függetlenül, hogy épp milyen évszakunkat éljük, mindig más az izgalmas. Én sokáig tagadásban voltam, zöld hajú punkként lázadtam a kötelező húspiac ellen, ahol már tizenévesen próbálják árulni a lányok a női mivoltukat, mert nekem ez abszolút nem tetszett. Ellene mentem a nagy női szerepeknek, hogy mégis mit lehet egy nőnek, és mit nem – sportoktól a munkán át a tanulásig.

A női létet kiterjesztem az emberi létté, megpróbálom a nő és a férfi közti különbséget abszolút barátsággá redukálni, és egy emberen belül is lehetővé tenni a férfi és a női gondolkozást és tevékenységeket.

Nem azért, mert férfi akarok lenni, hanem mert hiszem azt, hogy a jin és a jang az egy emberen belül létezik, és ha ez megvan, akkor van bizonyosság és egység és erő az emberben. Ha mindkét részünket szabadon engedjük, és azok teljességben lubickolnak egymás mellett, akkor képessé válunk arra, hogy adjunk, és ne másoktól akarjunk elvenni.

 
 

Koncertfotók: Pandur-Balogh Norbert (Northern Lights Photo)

Címkék: , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás