“Elrohanok utcazenélni, aztán megyek haza pogácsát sütni” – Berezvai Márta-interjú

Tóth András
2015.08.10., 17:10

Az utcazenélés vagy az angolszász kultúrában ismert “busking”, mint önálló műfaj Magyarországon még mindig sok esetben egy elhanyagolt dolognak számít itthon, és sajnos a különböző önkormányzati rendelkezések óta nem tűnik úgy, hogy javuló helyzetéről tudnánk beszélni. Mostani interjúnk viszont egy egészen egyedi háttérrel rendelkező művésznő munkásságába enged betekintést, miután egy átlagos, fáradt pesti délutánon a The Beatles Fool On The Hill-je töltötte be a légteret – trombitás feldolgozáson keresztül.


Marta B.

Mióta utcazenélsz?

Negyedik éve. Először a Várban kezdtem, a kormányirodákhoz közel, de aztán engedélykötelessé tették az utcazenélést, és a Várban különösen nehéz engedélyt szerezni, úgyhogy már csak itt mozgok a pesti kerületekben.

Hogyhogy a trombitára esett a választás?

Igazából zongorázni szerettem volna kiskoromban (nevet) . 9 évesen egy barátnőm példáját követve megkértem szüleimet, hogy írassanak be egy zongoratanárhoz, de már nem volt ott szabad hely. Viszont azt ajánlották fel az iskolában, hogyha beíratnak egy másik hangszertanárhoz, akkor egy év után automatikusan átvesznek zongorára. Így kerültem egy furulya tanárhoz, aki trombita tanár is volt egyben. Ő beszélt rá pár hét után, hogy térjek át a trombitára.

Tehát akkor így a zongorás terveidnek vége is lett?

Nem lett vége, egy évre rá aztán elkezdtem a zongorát is. Két hangszert vittem párhuzamosan. 6 évnyi trombitával, 5 évnyi zongorázással végeztem általános iskolában, de aztán az utolsó években realizálódott, hogy a trombitával sokkal nagyobb sikereket tudok elérni. Ha a tehetségmérleget nézzük, nagyban a trombita javára mozdult el.

Van valamilyen foglalkozásod a trombitáláson kívül?

Hivatalosan magyar-ének szakos, felső tagozatos általános iskolai tanár vagyok, de gyakorlatilag egyetlen egy évet tanítottam idáig a pestújhelyi zenetagozatos általános iskolában, és egy év után úgy döntöttem, hogy inkább átmegyek a cirkuszhoz trombitálni. Már fél év után éreztem, hogy nem igazán a tanári pálya az, amit szívvel-lélekkel tudnék csinálni. Félreértés ne essék, nagyon szívesen oktatnék, egyesével, de egy teljes osztálynyi gyereket egyszerre tanítani kicsit sok volt nekem. Akkor, huszonéves fejjel sokkal jobban vonzott a zenélés, mint az oktatás. Inkább zenész vagyok, mint tanár. Állandóan ment bennem ez a dilemma, hogy mire fektessem a nagyobbik hangsúlyt, az oktatásra vagy a zenélésre, de amikor jött a gazdasági válság, akkor megcsappant a diákállomány, már nem tudták annyian megfizetni a magántanárokat, ezért ez is egy döntő tényező volt. Nem beszélve arról, miután szültem, utána kétfelé osztottam magam: anya és zenész.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hogyan bírod ezt az egyáltalán nem hétköznapinak tűnő tempót?

Lihegve (nevet). Olyan vagyok, mint egy kis futóegér. Elrohanok utcazenélni, aztán megyek haza pogácsát sütni. A mai terv konkrétan az, hogy zenélés után elrohanok a boltba bevásárolni, majd hazamegyek, és sajtos pogácsát sütök a kislányomnak. Vagy hogy pontosítsak, túrós-sajtos pogácsát fogok sütni, azt nagyon szereti.

Utcazenélésen kívül más formátumban is zenéltél már?

16 éves koromban, amikor még a zeneművészetire jártam Szegeden, akkor Bera Zsolt harsonás konzis osztálytársammal felkértünk pár fiatal zenészismerőst, főleg hódmezővásárhelyieket, és létrehoztunk egy kis dixieland formációt, mely később a Promenade Dixieland Band nevet kapta, előtte akkor épp bendzsós-énekes barátnőm édesapja, Almási István klarinétos csatlakozott hatalmas lelkesedéssel, nagyon sokat foglalkozva velünk, kottatárából anyagokat átadva, sőt még a koncertszervezés oroszlánrészét is magára vállalta. Két évig voltam a tagja ennek a formációnak, majd amikor Szegeden felvételt nyertem a főiskolára, akkor kis szünet következett, mert nem tudtam érdemben eleget foglalkozni a trombitával.

Ezen kívül játszottam régebben a cirkuszos éveim közben, és utána egy Gaspar’s Band nevű zenekarban, akikkel tengerjáró hajón dolgoztam, és ott is rengeteg tánczenével szórakoztattuk az utasokat a show-műsorok után.

Honnan jöttek a populárisabb feldolgozások, mint például a Simon and Garfunkel vagy a The Beatles?

Ezeket a népszerű slágereket igazából a magántanítványaimtól hallottam először, ugyanis sokukat énekelni tanítottam, és ők hozták ezeket a dalokat, hogy ezeket szeretnék gyakorolni. Ennek köszönhetően az évek alatt a fejemben összeállt egy hatalmas katalógus. Az a repertoár is, amit az utcán játszom, az szinte mind a tanítványok által hozott kottákból álltak össze. Nem mindegyik szól jól trombitán, ezért kicsit válogatnom kell, de van pár, ami tényleg jól jön át. Néha a közönséget is meg szoktam kérdezni, hogy mi a kedvenc daluk, és ha netalán olyat mondanak, amit véletlenül pont nem tudok, akkor a nap végén meghallgatom YouTube-on, és ha át lehet ültetni trombitára, akkor megtanulom azt is.

Van olyan konkrét szám amit nagyon sokan szoktak kérni?

Valószínűleg a Lusta Dick dalát a Macskafogóból, egy héten legalább háromszor megkérnek, hogy játsszam el, de esküszöm, jövő hétre megtanulom! Többször meghallgattam, nagyon szép dal, csak még nem állt rá a kezem.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Meddig szeretnél utcazenélni? Vannak hosszabb távú terveid vele?

Vannak mélypontjaim, mikor megázom vagy szétégek a napon, vagy egyszerűen besztrájkolok ,és nem mozdulok ki otthonról. De ez egy nagyon kérdéses dolog, hogy beüljek-e egy színházi árokba, vagy vállaljak egyéb tevékenységet, vagy újra elkezdjek magántanítványokat fogadni, vagy keressek egy zenekart, akikkel rendszeresen normális gázsiért lehetne fellépni… Sokszor a szerencsén és véletlenen múlik. Ha nagyon rá leszek kényszerítve, akkor marad az utcazenélés akár nyugdíjas koromig, de én optimista vagyok a lehetőségeket illetően. Itt mondjuk hatalmas szabadságot kap az ember, magamnak szabom meg, hogy mettől meddig dolgozom, mit játszom, hogyan, meddig játszom azt a dalt… Meg nem beszélve az emberi tényezőről, a visszajelzésekről. Bezsebelem a kis dicséreteimet. Valamelyik nap egy lány idejött mellém, és rám borult, átkarolt, és megköszönte, amit játszottam. A La Vie En Rose-t játszottam éppen, és azzal a dallal pont elkaptam a hangulatát, mikor jött át a hídon, és ment le a nap. Egy öleléssel akarta éreztetni háláját, hogy ennyire szép élményt adtam neki a budapesti városnézéséhez.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hol lehet téged legközelebb meghallgatni?

Ami a legközelebbi fellépést illeti, a Sziget fesztiválon az ARTZONE-ban, a Mozgó Képtár sátorban fogok többféle műsorban is játszani.

Aki még szeretne többet megtudni Márta munkásságáról, korábbi zenei tevékenységeiről:
http://www.martab.hu/

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás