Először érkezik hazánkba korunk egyik legzseniálisabb popsztárja, LP!

Horváth Zsolt
2018.07.11., 16:23

LP, azaz Laura Pergolizzi 2016-ban robbant be a köztudatba, illetve a magyar rádiós slágerlistákra Lost On You című gigaslágerével. De bármennyire is úgy tűnik, hogy egy újkeletű tehetségről van szó, LP a háttérből már hosszú ideje mozgatórugója a mainstream popnak – ezt pedig első kézből tapasztalhatjuk július 24-én a Budapest Parkban!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az olasz felmenőkkel is rendelkező amerikai dalszerző-énekesnő a kilencvenes évek végén döntött úgy, hogy ukulelét ragad a kezébe, és kiereszti egyedi, lélekkel teli hangját. Első önálló albuma 2001-ben jelent meg Heart-Shaped Scar címmel, ami igencsak pozitív fogadtatásban részesült. 2006-ban a SXSW fesztiválos fellépése után a legnagyobb nemzetközi lemezkiadók szinte vérremenő harcot vívtak érte, miközben zenéit reklámokban és népszerű sorozatokban hallhattuk vissza. Különleges orgánuma mellett dalszerzői tehetségére is hamar felfigyelt a szakma, és olyan előadóknak írt dalokat, mint Cher, Rihanna (akinek a Cheers (Drink To That) című számát egy ukulelén írta meg), a Backstreet Boys, Rita Ora és Christina Aguilera. A 2004-es második lemeze, a Suburban Sprawl & Alcohol és a már nagy kiadós 2014-es Forever for Now között 10 év telt el, na de hogy került vissza abba a világba, hogy lemezt vesz fel és koncerteket ad? Az NME-nek erről ezt nyilatkozta:

Abban az időben heti egyszer dalokat dolgoztam fel egy élő zenekarral egy kis klubban, Hollywoodban. Sok nagynevű énekes járt ide és az emberek elkezdtek jönni azért, hogy láthassanak engem. Azt vettem észre, hogy újra belekerültem körforgásba, mint előadó és 2011-ben leszerződtetett a Warner Bros.

Egy fájdalmas szakítás után LP az önsajnálat helyett a zenébe menekült, aminek eredményeképp elkészült 2016-os EP-je, a Death Valley. Ezen kapott helyet a magyar rádiók slágerlistáinak élére is törő Lost On You – az LP védjegyének számító ukulele, a nyers akusztikus gitár és megkérdőjelezhetetlenül őszinte és fülbemászó refrén végül több mint 190 milliós Youtube-nézettséget és közel 100 milliós Spotify-lejátszást eredményezett. Azóta pedig folyamatosan bizonyítja, hogy egyáltalán nem egy „egyszámos” előadóról, sokkal inkább egy ösztönös zseniről beszélhetünk.

LP számára a nagy sikerek azonban nem az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában kezdődtek, hanem Görögországban, mikor a Cobalt kiadó vezetője, Panagiotis Loulourgas küldött neki egy üzenetet, hogy szerinte a dal működne náluk és tegyenek egy próbát vele. A Lost On Youból egyből sláger lett, pedig Loulourgas azt nyilatkozta a Billboard magazinnak, hogy a legnagyobb előadóknak is kell félév, hogy valami igazán befusson Görögországban, így volt ez például a Coldplay és Beyoncé közös dalával, a Hymn for the Weekendel.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Pergolizzi állandó és megkerülhetetlen szereplője a legnagyobb fesztiváloknak, miközben világszerte játszik teltházas klubkoncerteket. A karizmatikus énekesnő a világ bármely táján képes különleges atmoszférájú popdalaival a közönségéhez csatlakozni – ezt pedig végre mi is megtapasztalhatjuk július 24-én a Budapest Parkban, ahová slágerein túl négylemezes diszkográfiáját hozza magával!

A koncert eseményoldala ide kattintva elérhető.

Címkék: , , ,

/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás